Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

21:03 Szerdától hatályos a devizahiteleseket… (Bank360 blog)

Megjelent a Magyar Közlönyben a devizahitelesek ügyét segítő törvény, amely szerdán lép hatályba.

21:03 Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a… (SzMo)

Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat…

21:03 Elképesztő módon lép piacra Elon Musk… (Pénzcentrum)

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt - a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord -, hanem azért is,…

21:03 "Elfogadhatatlan" Moszkva nekiment a… (Infostart)

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus…

20:51 Lesz-e ellenzéki összefogás Szerbiában, de… (Balk)

Dragan Đilas bejelentette az EU-párti szerb ellenzék választási összefogását, a leendő szövetségesek többsége azonban erről láthatóan még nem értesült. Miközben a hatalom leváltását sürgető pártok egy…

20:51 Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-… (Portfolio)

Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi elutasító…

20:51 Győrfi Pál után új név kerül reflektorfénybe… (Infostart)

Szűcs Brigitta lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új szóvivője közölte az OMSZ kedd este.

20:27 Gyula Tv Híradó 2026. 06. 09. (Gyulatelevízió)

Témák: Gyulán erősítette meg a papi közösség egységét a Szeged-Csanádi Egyházmegye papsága. A keddi, olajszentelési szentmisét Kiss-Rigó László püspök mutatta be. Első alkalommal adták át az…

20:09 Anyamedve és bocsa miatt int óvatosságra a… (Infostart)

Barnamedvéket láttak kedden az Aggteleki Nemzeti Park területén Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében közölte a nemzeti park a Facebook-oldalán kedden.

19:57 Magyar Péter a kormányzat eddigi… (Infostart)

Egy hónapja állt fel az új parlament. Az első hetek tanulságairól, valamit a Tisza-kormány előtt álló feladatokról adott számot Magyar Péter egy kedd esti tévéinterjúban. Szerinte sok fontos dologban…

19:51 Havasi Bertalan üzent Biró Ferencnek: az… (ATV)

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben üzent Biró Ferencnek, az Integritás Hatóság elnökének.

19:51 Sulyok Tamás aláírta a devizahiteles… (Infostart)

Kedd délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles perek felfüggesztéséről szóló törvény, ami ezzel június 10-én, szerdán hatályba is lép. A törvény értelmében szerdától nem lehet majd…

21:03 "Elfogadhatatlan" Moszkva nekiment a… (Infostart)

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus…

20:21 Furcsa incidens miatt válhatott rémálommá egy… (Infostart)

Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére írta az Index.hr…

18:51 Az ukrán elnök megindokolta a Moszkva és… (Infostart)

A nagy hatótávolságú csapások célja, amikor a drónok Moszkva környéki lakóházak felett, illetve Szentpétervár felett zúgnak, az, hogy e városok lakói megérezzék, milyen is a háború - jelentette ki…

18:27 Listázzák a nagy kínai cégeket: ilyen gyorsan… (Infostart)

Kína legnagyobb online áruháza és vezető elektromosautó-gyártója katonai célokat szolgál így látja a Trump-kormányzat. A lépés, amely néhány héttel követi az amerikai elnök jó hangulatban zajlott…

17:45 Megduplázzák a Puskás Arénát: épül a világ… (Infostart)

Elkezdődött Vietnamban az építkezés a világ legnagyobb, 135 ezer fős stadionján.

17:27 Az Rmdsz nem tud támogatást ígérni a… (Demokrata)

Az Rmdsz a kormányprogram közzététele után dönt arról, bizalmat szavaz-e a Tomac-kabinetnek.

16:57 Bulgária nem szállít több fegyvert Ukrajnának (Demokrata)

"az ukrajnai háború nem a harctéren fog eldőlni" húzta alá a bolgár kormány védelmi minisztere.

20:45 6 étel, ami titkon gátolja a lapos has… (Bien)

A lapos has eléréséhez nem elég pusztán kitartóan edzeni, hiszen a helyes táplálkozás ugyanolyan hangsúlyos szerepet játszik ebben az átalakulásban.

20:39 Eurojackpot: egy percet nem kell dolgozni a… (Promotions)

Ekkora nyereményre máshol nincs esély, csak az Eurojackpoton.

20:33 Ő volt a 90-es évek sztárszínésznője: így néz… (Femcafe)

June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.

20:15 Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe… (Glamour)

A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például kefirt vagy zöld teát - fogyasszunk reggel. Azonban nemcsak a…

20:09 Nem csak a testszag árulkodhat: 8 apró jel,… (EgészségKalauz)

Igen kellemetlen, ha mások is észreveszik, ha picit elhanyagolta a tisztálkodást.

20:09 Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál… (SzMo)

A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran…

19:57 Péterfy Bori majdnem kilőtte a szemét egy… (SzMo)

Péterfy Bori egy klipforgatáson szenvedett szemsérülést közel húsz évvel ezelőtt egy pezsgős dugó miatt. Az énekesnő egy friss vizsgálat után idézte fel, hogy a Mundruczó Kornél rendezte forgatáson a…

21:03 Szerdától hatályos a devizahiteleseket… (Bank360 blog)

Megjelent a Magyar Közlönyben a devizahitelesek ügyét segítő törvény, amely szerdán lép hatályba.

21:03 Elképesztő módon lép piacra Elon Musk… (Pénzcentrum)

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt - a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord -, hanem azért is,…

20:51 Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-… (Portfolio)

Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi elutasító…

20:47 Pajor Attilát választották az Iab Hungary… (Digital Hungary)

Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, amelyen a 2028. január végéig tartó elnökségi ciklusra új szakembert választott a digitális szakmai szervezet élére.

20:45 Jön a Final4 a Sport Tv-n: a sztárcsapatok… (Digital Hungary)

Immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg Kölnben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyesdöntőjét. A Final4 egyik ágán a BL-címvédő Magdeburg és a Füchse Berlin játszik egymással, a másik…

20:45 Elmarad a várva várt enyhülés? Akár 2026… (Pénzcentrum)

A Reuters friss felmérése szerint egyre több közgazdász számít arra, hogy az amerikai jegybank 2026 végéig változatlanul hagyja irányadó kamatát. Az infláció a vártnál magasabb szinten ragadhat,…

20:39 Allianz Globális Biztosítási Jelentés: "a… (Üzletem)

2025-ben a globális biztosítási díjbevétel 7,1 százalékkal, mintegy 456 milliárd euróval bővült; Magyarországon 16,6 százalékos növekedéssel a teljes díjbevétel 5 milliárd eurót tett ki; a…

18:27 A növényeknek saját tartalék DNS-javító… (PlanetZ)

A kutatók egy YAF9B nevű fehérjét azonosítottak, amely a növényekben DNS-károsodás esetén aktiválódik. A felfedezés segíthet jobban megérteni a növények ellenálló képességét, és új lehetőségeket…

16:39 Rendelettel törlik el a NER-es cégek előnyét… (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

14:39 A Thwaites-gleccser elveszítheti utolsó… (PlanetZ)

Az Antarktiszon található Thwaites-gleccser hamarosan elveszítheti azt a jégtömböt, amely jelenleg lassítja az óceán felé történő mozgását. A kutatók szerint ez felgyorsíthatja a jégveszteséget, és…

11:33 Rejtett sarkvidéki szénraktár kerülhet be a… (PlanetZ)

Új kutatás szerint az északi-sarkvidéki folyódelták mintegy 58 milliárd tonna fagyott szenet tárolnak. A korábban alig vizsgált területek fontos szerepet játszhatnak a jövőbeli klímafolyamatokban,…

09:57 A poszméhek olyan problémát oldottak meg,… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a poszméhek képesek egyszerű eszközhasználatra és spontán problémamegoldásra. A rovarok egy golyót mozgattak a megfelelő helyre, hogy elérjenek egy jutalmat.

07:27 Nagyon komoly fölrdrengés volt Amerika… (Infostart)

Erős, 6,1-es erejű földrengést mértek Kuba északnyugati partjainál hétfőn - közölte az amerikai földtani intézet.

00:09 Elkezdődött a tiszavirágzás (Telex)

A kérészek csak az utódnemzésért élnek, utána elpusztulnak. Nászuk egyedülálló magyar természeti jelenség.

20:27 Merkely Béla: nincs életveszélyben a dán… (Infostart)

Christian Eriksen öt évvel ezelőtti szívleállása után beültetett defibrillátorral tért vissza a profi futballhoz, és továbbra is magas szinten játszik. Az újabb, vasárnapi rosszulléte ugyanahhoz a…

20:03 Hatmillióért legyen is rendben! (Autószektor)

Minden fórumról az ömlik felénk, hogy melyik motor tiltólistás, egymásra licitálnak a cikkek és videók abban, hogy milyen kevés futás után lett motorcserés egy-egy korszerű autó. Méltatlanul nem…

19:33 A focivébé előtt indított büntetőeljárást a… (SzMo)

Michel Platini hétfőn Párizsban tett büntetőfeljelentést Gianni Infantino és két korábbi FIFA-tisztviselő ellen valótlan tartalmú feljelentés gyanújával. A francia sportvezető szerint a 2015-ös…

19:15 Hátrányból kezdi Antonelli Russellhez képest… (Racing)

Több csapat is pilótát cserél a Barcelona-catalunyai Nagydíj első szabadedzésére, a Mercedes Kimi Antonellit ülteti ki.

19:09 ÉLŐ: MagyarországKazahsztán 21 (Infostart)

A magyar válogatott kezdőcsapata négy helyen változott meg a finnek elleni, pénteki találkozóhoz képest, Márkgráf személyében újoncot avat a válogatott. Az ellenfél Kazahsztán.

18:57 Csak pozitív visszajelzéseket kaptak a… (Autószektor)

Walterné Dancsó Adrienn, a létesítmény operatív igazgatója erről az M4 Sport Nemzeti sporthíradó című műsorában beszélt kedden, kiemelve, hogy a nemzetközi sportági szövetség (FIM) biztonságért…

18:45 Olcsóbb lett az új elektromos Mercedes-Benz… (Villanyautósok)

Viszonylag kevés kompromisszumot kell kötni az új, olcsóbb változatok vásárlóinak.

17:27 Ruszin-Szendi Romulusz: ez most komoly? (Infostart)

Levendulába áztatott törölköző... egy "kis színessel" jelentkezett a honvédelmi miniszter ciprusi látogatását követően.

17:09 Vitézy Dávid a Duna-hídról tett közzé… (Infostart)

Újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során, Lázár János korábbi közlekedési miniszter két héttel a választások előtt bruttó 76 milliárd forinttal megemelte a mohácsi híd…

17:39 "A primer daganat egy picit nagyobb lett" … (rtl.hu)

Újfajta kemoterápiás kezelést kap Rubint Réka, a legutóbbi ugyanis nem hozta meg számára a várt eredményeket. Mindeközben a magyar fitneszedző és üzletasszony májából vett mintákat is vizsgálják…

18:45 A japánok így tartják hidegen a takarójukat … (Femcafe)

A melegben való elalvás mindig nehéz, de számos módszer létezik, amellyel javíthatjuk a helyzetet, és a japánok már erre is gondoltak.

17:45 Megduplázzák a Puskás Arénát: épül a világ… (Infostart)

Elkezdődött Vietnamban az építkezés a világ legnagyobb, 135 ezer fős stadionján.

18:51 Majka beszámolt élete legdurvább orvosi… (Promotions)

Majka őszintén vallott arról a horrorba illő orvosi vizsgálatról, ami végül vérfürdővel zárult.

20:15 Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe… (Glamour)

A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például kefirt vagy zöld teát - fogyasszunk reggel. Azonban nemcsak a…

17:27 Ruszin-Szendi Romulusz: ez most komoly? (Infostart)

Levendulába áztatott törölköző... egy "kis színessel" jelentkezett a honvédelmi miniszter ciprusi látogatását követően.

17:09 Vitézy Dávid a Duna-hídról tett közzé… (Infostart)

Újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során, Lázár János korábbi közlekedési miniszter két héttel a választások előtt bruttó 76 milliárd forinttal megemelte a mohácsi híd…

19:09 Megtörténhet, hogy börtönbe kerülnek a NER… (Hírstart Robot podcast)

Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

19:51 Havasi Bertalan üzent Biró Ferencnek: az… (ATV)

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben üzent Biró Ferencnek, az Integritás Hatóság elnökének.

17:21 Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát… (SzMo)

Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat…

18:39 Totális diktatúráról beszélt Toroczkai, mégis… (ATV)

A Mi Hazánk frakcióvezetője egyetértett Magyar Péterrel, majd a totális diktatúra kiépítéséről beszélt.

20:51 Győrfi Pál után új név kerül reflektorfénybe… (Infostart)

Szűcs Brigitta lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új szóvivője közölte az OMSZ kedd este.

17:45 Megduplázzák a Puskás Arénát: épül a világ… (Infostart)

Elkezdődött Vietnamban az építkezés a világ legnagyobb, 135 ezer fős stadionján.

18:51 Az ukrán elnök megindokolta a Moszkva és… (Infostart)

A nagy hatótávolságú csapások célja, amikor a drónok Moszkva környéki lakóházak felett, illetve Szentpétervár felett zúgnak, az, hogy e városok lakói megérezzék, milyen is a háború - jelentette ki…

18:27 Listázzák a nagy kínai cégeket: ilyen gyorsan… (Infostart)

Kína legnagyobb online áruháza és vezető elektromosautó-gyártója katonai célokat szolgál így látja a Trump-kormányzat. A lépés, amely néhány héttel követi az amerikai elnök jó hangulatban zajlott…

17:27 Az Rmdsz nem tud támogatást ígérni a… (Demokrata)

Az Rmdsz a kormányprogram közzététele után dönt arról, bizalmat szavaz-e a Tomac-kabinetnek.

20:21 Furcsa incidens miatt válhatott rémálommá egy… (Infostart)

Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére írta az Index.hr…

21:03 "Elfogadhatatlan" Moszkva nekiment a… (Infostart)

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus…

17:39 "A primer daganat egy picit nagyobb lett" … (rtl.hu)

Újfajta kemoterápiás kezelést kap Rubint Réka, a legutóbbi ugyanis nem hozta meg számára a várt eredményeket. Mindeközben a magyar fitneszedző és üzletasszony májából vett mintákat is vizsgálják…

18:45 A japánok így tartják hidegen a takarójukat … (Femcafe)

A melegben való elalvás mindig nehéz, de számos módszer létezik, amellyel javíthatjuk a helyzetet, és a japánok már erre is gondoltak.

18:51 Majka beszámolt élete legdurvább orvosi… (Promotions)

Majka őszintén vallott arról a horrorba illő orvosi vizsgálatról, ami végül vérfürdővel zárult.

20:15 Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe… (Glamour)

A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például kefirt vagy zöld teát - fogyasszunk reggel. Azonban nemcsak a…

19:39 Örökre megváltozik a futball, kőkemény… (Promotions)

Az év legjobban várt sporteseménye komoly változásokat eszközöl a korábbi tornákhoz képest.

19:15 Melyik a legveszélyesebb jellemvonásod… (Bien)

Az emberi természet nem csupán napfény és rózsaszirom, minden csillagjegy rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek árnyékot vethetnek életünkre.

18:45 Rosszul szedi a magnéziumot? Hasznos… (EgészségKalauz)

Ha ezeket betartja, jobban hasznosulhat a magnézium kiegészítője.

17:21 Zuhanni fognak az olajárak (Demokrata)

Donald Trump szerint heteken belül összeomolhatnak az olajárak.

19:51 Folyton fáradt? Ezek a leggyakoribb okai a… (KKV Magazin)

Amikor a mindennapi hajtásban azt érezzük, hogy az energiatartalékaink lemerültek, nehezebben ébredünk, és a koncentráció is kihívást jelent, a szervezetünk jelez: időre és tudatos támogatásra van…

19:09 Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap… (Portfolio)

Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti vagyonként meghatározó részt törölték, az alaptörvény záró és vegyes…

20:09 Alig mozdult kedden a forint árfolyama (ProfitLine)

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

19:51 Kihirdették a devizahitelesek sorsát… (Portfolio)

Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles ügyekben zajló perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény, ami már szerdán hatályba lép.

17:15 Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges… (Piac és Profit)

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a…

20:03 Pillanatok alatt emelt le 47 millió forintot… (Adózóna)

Telefonbeszélgetés során magát banki alkalmazottnak kiadva mintegy 47 millió forintot emelt le egy sértett bankszámlájáról egy váci csaló, a fiatal férfit letartóztatták közölte a Pest Vármegyei…

18:27 A növényeknek saját tartalék DNS-javító… (PlanetZ)

A kutatók egy YAF9B nevű fehérjét azonosítottak, amely a növényekben DNS-károsodás esetén aktiválódik. A felfedezés segíthet jobban megérteni a növények ellenálló képességét, és új lehetőségeket…

19:09 ÉLŐ: MagyarországKazahsztán 21 (Infostart)

A magyar válogatott kezdőcsapata négy helyen változott meg a finnek elleni, pénteki találkozóhoz képest, Márkgráf személyében újoncot avat a válogatott. Az ellenfél Kazahsztán.

18:45 Olcsóbb lett az új elektromos Mercedes-Benz… (Villanyautósok)

Viszonylag kevés kompromisszumot kell kötni az új, olcsóbb változatok vásárlóinak.

17:45 Káromkodva kérte számon mérnöke a Ferrari… (Racing)

Szokatlan párbeszéd zajlott le az autóját jó helyzetből eldobó Rafael Câmara és versenymérnöke között az F2 monacói főfutamán.

19:33 A focivébé előtt indított büntetőeljárást a… (SzMo)

Michel Platini hétfőn Párizsban tett büntetőfeljelentést Gianni Infantino és két korábbi FIFA-tisztviselő ellen valótlan tartalmú feljelentés gyanújával. A francia sportvezető szerint a 2015-ös…

19:15 Hátrányból kezdi Antonelli Russellhez képest… (Racing)

Több csapat is pilótát cserél a Barcelona-catalunyai Nagydíj első szabadedzésére, a Mercedes Kimi Antonellit ülteti ki.

20:27 Merkely Béla: nincs életveszélyben a dán… (Infostart)

Christian Eriksen öt évvel ezelőtti szívleállása után beültetett defibrillátorral tért vissza a profi futballhoz, és továbbra is magas szinten játszik. Az újabb, vasárnapi rosszulléte ugyanahhoz a…

20:03 Hatmillióért legyen is rendben! (Autószektor)

Minden fórumról az ömlik felénk, hogy melyik motor tiltólistás, egymásra licitálnak a cikkek és videók abban, hogy milyen kevés futás után lett motorcserés egy-egy korszerű autó. Méltatlanul nem…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön