Friss tanulmány tárja fel az állapotot.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Nem ideálisak a körülmények.
Keményen kritizálta az interjúban a nyugati partnereit.
Nem az, amit eddig sejtettek a háttérben.
A riport szerint hetekig kell várni.
Íme a legaktívabb térségek.
Nincs köztes út.
London adott lehetőséget számára.
2027-re az egész országot le akarják fedni.
Így gondolják az elemzők.
Az európai légvédelemhez kapcsolódóan.
A frontvonal jelenleg települést kettészelő Vovcsa folyó mentén halad.
Ha érdekel a devizapiac és a gazdaság, itt a helyed!
Szerinte erkölcsi vakság Izrael és a Hamász vezetőit egy sorba állítani.
A bankszektor digitális transzformációjával foglalkozó Financial IT konferencián!
A Hamász több vezetője és az izraeli védelmi miniszter is érintett.
Az orosz vezető részvétét fejezte ki Ebrahim Raiszi halála miatt.
A digitalizáció fokozhatja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Bizakodóak az elemzők.
Nyári forgalomnövekedésre számítanak.
Egy tízemeletes lakóépületnél is magasabb.
A Dél-Dunántúlon.
Kifogásolják, hogy beiktatási beszédében a függetlenségről beszélt.
Friss térképet tett közzé a főváros.
Vannak erre utaló jelek.
Vannak kevésbé kockázatos lehetőségek is.
Nagyon jól sikerült nekik az első negyedév.
50% kedvezménnyel - jön az első AgroFood és AgroFuture 2024!
Itthon nincs ma kereskedés.
Most kicsit beleláthatunk a Fed fejébe.
Már többen dolgoznak a megoldáson.
Júliustól lép érvénybe a döntés.
Válaszul az ukrán támadásokra.
Ötnapos nemzeti gyászt rendeltek el.
Véleményt mondott a közel-keleti közvetítő.
És az ország külügyminiszere is.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Jégeső is kialakulhat.
A nyaralóvásárlók éve lehet az idei.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
A piac kellően ellátott.
Több mint 20 ezer négyzetméteren.
Helikopterbalesetben vesztette életét az iráni elnök.
Kijött az áprilisi infláció.
Történelmi mélyponton a számok.
Ez állhat a döntés mögött.
Közzétette számait a légitársaság.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
A németektől indult útnak a javaslat.
Elképesztő, mit tud az új modell.
Érdekes áfaügy volt terítéken.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Nem nyilvánosan, hanem egyelőre csak a kórházban.
Az orosz-ukrán háború miatt átalakul a szervezet.
Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Az AI adatközpontok megépítéséhez "ezermilliárd dollárokra" lesz szükség.
Az AI adatközpontok megépítéséhez "ezermilliárd dollárokra" lesz szükség.
2027-re az egész országot le akarják fedni.
2027-re az egész országot le akarják fedni.
Elképesztő, mit tud az új modell.
Elképesztő, mit tud az új modell.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Csak a patthelyzetben bízhatnak.
Az energiaszektorban jelentős keresletnövekedést hozhat a mesterséges intelligencia.
Sok a sebesült is.
Végleg lejár a koruk.
Kiderült, kik a legkitartóbb MÁP+-hívők. De megérte?
Sokan vizionálnak háborúkat a vízért, a diplomáciában már most kirobbant a konfliktus.
Készek a gazdasági válaszlépésekre a büntetővámok miatt.
Biztosnak látszik a kamatvágás.
Három szabályozóhatóság vizsgálja a terveket.
A szlovák miniszterelnök nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a merényletben.
Újabb csapásokat mértek a palesztin területekre.
Szlavjanszk-on-Kuban városában egy olajfinomítóra legalább hat drón csapott le.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Javában zajlik a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciája.
A Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján beszélt az MNB alelnöke.
A Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján beszélt a Magyar Bankszövetség elnöke.
Mire számíthatunk 2024 második negyedévében a pénz- és tőkepiacokon? Milyen piacbefolyásoló tendenciákra és eseményekre érdemes odafigyelni befektetői szemmel? Az OTP Bank idei második negyedéves Befektetési Stratégiájáról Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője és Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője beszélget Gede Balázzsal, a Millásreggeli műsorvezetőjével. A beszélgetést 2024 április 9-én rögzítettük.
A régió 7 tőzsdéjének legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei egy csomagban váltak elérhetővé a befektetők számára az OTP CETOP ETF bevezetésével. De mi az az ETF, kik vásárolhatnak benne részesedést és miért lehet izgalmas számukra ez a befektetés? Erről beszélgetett Fazekas Gábor, az OTP Global Markets igazgatója Turner Tibor, az OTP Alapkezelő vezérigazgató-helyettese, Varga Balázs Attila, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója. valamint Gede Balázs, a Millásreggeli gazdasági újságírója.
Mitől lesz ma Magyarországon egy ingatlan luxuskategóriás? Megéri-e ebben a piaci helyzetben ebbe fektetni, és mekkora hozam várható? Érdemes lehet akár jelzáloghitelt is felvenni a vásárláshoz? Erről beszélgetett Balla Ákos, a Barnes vezetője, Lipták Zsuzsa, az OTP Otthon vezetője, Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője, valamint Gede Balázs, a Millásreggeli gazdasági újságírója.
Magyarország első és egyetlen hírrádiója élőben bárhol, bármikor. És hozzá rengeteg tematikus podcast az adózástól a vállalkozásokon át az utazásig.
Hogyan változott az ügyfelek bankolási szokása? Az ügyfelek többsége már komplexebb ügyekben keresi fel a bankfiókokat, a mindennapi rutin ügyeket már inkább online intézik. Többek között ezekről a témákról is beszélgettünk Horváth Tímeával az OTP Bank Lakossági kiszolgálásáért felelős ügyvezető igazgatójával legújabb podcast adásunkban.
A napokban kezdődött az U20-as magyar sakkbajnokság, amelyen a tavaly október elején korosztályos Európa-bajnoki címet szerző Palczert Mátyás is részt vesz. Az ifjú sakkmester tevékenységét régóta támogatja az OTP Bank, de van-e még a sakkban innováció, és miként használhatják a játékosok a mesterséges intelligenciát. Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ Palczert Mátyás, valamint Jakobetz László FIDE-mester és Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának vezetője.
A NAV egyre komolyabban ellenőrzi ezt a területet.
Az összehasonlítható 2023-as adatok alapján.
Még csak most jön az igazi pénzeső.
Megint a makrogazdasági helyzetkép változása mozgat mindent.
Ezt veszik most a magyarok.
Itt az újabb fordulat?
Elindult a Portfolio új, személyre szabható befektetések támogatója. Töltsd ki rövid tesztünket, hogy kiderüljön, milyen profilú befektető vagy és melyik befektetési eszköz áll hozzád legközelebb! Tudj meg többet
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
Még a héten megszületik a döntés a spot Ethereum ETF-ekről, a piac pesszimista. Nehéz nem politikai munkát látni...
Megjelent az MNB Lakáspiaci jelentésének legfrissebb, 2024. májusi kiadványa. A dokumentumban a jegybank többek között...
A múlt héten az előrejelzésnek megfelelően megérkezett a várt esés, mely nagyságrendben már elérte a a múlt héten...
Alig van európai szereplő a világ legfejlettebb startupvárosai közt, de legalább a leggyorsabban fejlődő ökoszisztémák...
Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!
A Portfolio Agrofood 2024 Konferencia a Portfolio Csoport új, országos jelentőségű rendezvénye az élelmiszeripari vállalkozások, illetve az iparággal kapcsolatban álló beszállító mezőgazdasági termelők, kiszolgáló-szolgáltató ágazatok és élelmiszerkereskedelmi cégek számára. A...
A Portfolio Csoport AgroFuture konferenciája egyedülálló módon, tematikus formában foglalja össze a hazai agrárgazdaság fenntarthatósági követelményeit és innovációs lehetőségeit. Az Európai Unió agrárszabályozási előírásai, a klímaváltozás elleni küzdelem és az...
Az élmény idén is folytatódik! Egy hagyomány, amit a hazai ingatlanpiac számára közösen teremtettünk! Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property X rendezvényünkön. Erős szakmai tartalmat kínáló és a hagyományos...
Őrizetbe vették a Duna verőcei szakaszán történt balesetben érintett szállodahajó kapitányát....
Zlatko Dalic szövetségi kapitány kijelölte a horvát labdarúgó-válogatott 26 fős Európa-bajnoki...
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek...
A Nemzet Színésze zárkózott ember hírében állt, idősebb korára azonban feloldódott, és megannyi...
Az ügyet a Győzelem nevű ellenzéki koalíció vette a hóna alá a referendum előtt.
A kishajót egy 190 lóerős motor hajtotta, ebből és a "nagy csattanásból" arra lehet következtetni...
Igyekszik kompenzálni az európai lízingcégeket a Tesla...
Közölte a rendőrség annak a három férfinak és két...
A tojásfogyasztás és a tojás árának alakulása ciklikus...
A 2006-os világbajnokság gazdasági és sportbeli sikereinek...
Február elején volt utoljára olyan szinten a forint árfolyama...
A Ryanair 34%-os nyereségnövekedést jelentett, összesen...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
A meteorológiai szolgálat szerint az ország teljes területén heves zivatarok alakulhatnak ki.
184 millió új fát ültettek el Magyarországon az elmúlt években különféle programok keretén belül.
A tőrösdarazsak nélkülözhetetlen elemei a kiskertek, parkok, az ültetvények vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének.
Európában is úttörő kezdeményezés valósulhat meg 2030-ra Észak-Franciaországban.
Közel háromszáz esetet azonosítottak az állategészségügyi hatóságok Kína nyugati részén.
Néhány egyszerű tanács megfogadásával minden erkély és terasz könnyedén kiskertté változtatható.
Felelős gazdiként mindenki arra törekszik, hogy...
Az első tél szörnyű volt, még zárható helyiségük...
2024. tavaszán 800-900 forintért kínálják a vidéki...
De miért érdemes vigyáznunk a fogyasztásával?
Egészen elképesztő videó látott napvilágot egy...
Milyen a jó bogrács, hányféle fajta van, mennyiért...