Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

10:39 Keresik Sulyok Tamás utódját, Bárándy Péter… (Kontroll.hu)

A Népszavának nyilatkozott a volt igazságügyi miniszter, miután neve szerepelt a 20 Kutatóközpont egyik felmérésében.

10:39 A hazai munkaadók harmada növelné a létszámot (MMonline)

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a…

10:39 Putyin elutasította Zelenszkijt, most egy… (Magyar Hírlap)

Egy átorientációs szakaszban vagyunk.

10:39 Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú… (SzMo)

Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint "Gombóc Artúr a fogyókúrás…

10:39 Így érkeznek többek között Magyarországra is… (Autónavigátor)

Bár egyre több kínai márka kezd gyárépítésbe Európában, a legtöbb autót még mindig saját hazájukból szállítják a kontinensre. A Geely meg is mutatta, milyen kolosszális teherszállító hajókkal oldják…

10:39 A hétvégi közel-keleti események hatására… (ProfitLine)

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat,…

10:39 Abba kell hagynia a futballt a dánok pályán… (Blikk)

Még mindig nem tért magához a futballvilág abból a sokkból, amelyet a futballsztár Christian Eriksen drámája okozott. A dán játékos, aki öt éve majdnem az életét vesztette mérkőzés közben, ismét…

10:33 Budapesten mosták a drogmaffia pénzét: két… (Blikk)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiterjedt nemzetközi együttműködéssel egy hatalmas, budapesti bázisú bűnszervezetet számolt fel, amely a globális kábítószer-kereskedelemből…

10:21 "Újságírással" keresett milliókat havonta… (SzMo)

Friss vagyonnyilatkozata szerint a fideszes képviselő az elmúlt három évben havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti összeget kapott újságírás címén. Korábban az atlétikai vb-t szervező cég…

10:21 Nem akárki lett a közmédia miniszteri biztosa (ATV)

Az RTL Magyarországtól érkezett a közmédia miniszteri biztosa.

10:21 "Gyülöletkeltés helyett kormányozzanak!" … (Infostart)

Toroczkai László (Mi Hazánk), Rétvári Bence (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz) is felszólalt napirend előtt a parlamentben, majd Bujdosó Andrea (Tisza) következett.

10:15 A Fidesz szerint a Kehi-elnök kirúgása Magyar… (Telex)

A közleményben arról az öt évvel ezelőtti Kehi-jelentésről írtak, amiben gyanúsnak és túlárazottnak tartottak bizonyos, Magyar diákhitelközpontos ideje alatt megkötött szerződéseket.

10:15 Magyar Péter elbúcsúztatta a… (444.hu)

A miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy Lánczi Tamás intézménye csak a magyar állampolgárokat fenyegetett, miközben falta a magyar emberek adóforintjait.

10:33 Éjszaka közel 170 drónt és rakétát vetett be… (Demokrata)

A drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban három civil meghalt.

10:15 Arte: Európa-szerte terjednek a sufnis… (Telex)

Pedig a kontár munka súlyos szövődményekhez vagy akár halálhoz is vezethet.

09:39 Felrobbantottak egy gépkocsit Moszkva… (Demokrata)

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában.

09:33 Resperger István: messze a megoldás Iránban,… (Infostart)

A politikai és stratégiai célkitűzések tekintetében az Egyesült Államok kevés eredményt tud felmutatni, Iránban pedig már jó ideje áruhiány van, egyre több a probléma a gyógyszerellátással, vagyis a…

09:27 Kína és Észak-Korea az együttműködés… (Demokrata)

Hszi Csin-ping hétfőn érkezett kétnapos állami látogatásra Phenjanba.

09:15 Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos… (Telex)

Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak egy "nagyon jó megállapodás aláírásához."

08:57 Újabb támadás érte a Krímbe vezető hidat… (Demokrata)

A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le.

10:27 Figyelmeztetnek az orvosok: ezt a népszerű… (Femcafe)

Sokan nap mint nap nyúlnak különböző gyógyszerekhez, hogy gyorsan enyhítsék a kellemetlen tüneteket, miközben ritkán gondolnak bele abba, milyen folyamatok zajlanak a szervezetükben hosszabb távon.…

10:27 "A bőgésed rezgése segített elszunnyadni" … (Blikk)

Mély fájdalom érte a gyöngyösi állatkert közösségét: elpusztult az intézmény ikonikus oroszlánja. A veszteség különösen nehéz Kardos Roland számára, aki éveken át gondozta az állatot, és akinek az…

10:21 "Vannak még jó emberek": 3,2 millió forintot… (Sassy)

A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

10:15 A Netflixtől a felhőig: Így megy el a… (Bien)

A sok apró előfizetés a Netflixtől a Spotifyig észrevétlenül összeadódik, és a hónap végére meglepően nagy összeget vihet el a fizetésedből.

10:15 Szakított Ariana Grande és Ethan Slater, 3 év… (Glamour)

Súlyos magánéleti válság rázta meg a zeneipart: három év után zátonyra futott Ariana Grande és Ethan Slater viharos kapcsolata. Bár a szerelmese miatt anno két házasság is romba dőlt, a bennfentesek…

10:09 Mutatjuk a kormánytagok vagyonnyilatkozatait… (AC News)

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.

10:09 Aszályálló konyhakert (egy.hu)

Tudnivalók, tippek, trükkök

10:39 A hazai munkaadók harmada növelné a létszámot (MMonline)

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a…

10:39 A hétvégi közel-keleti események hatására… (ProfitLine)

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat,…

10:33 Hozzányúlt az üzemanyagárakhoz Kapitány… (Infostart)

A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a viszonteladók felé alkalmazható nagykereskedelmi árakat is.

10:27 Érezhetnek fájdalmat a rovarok? (Magyar Mezőgazdaság)

Ha a rovarok is képesek lehetnek fájdalmat érezni, az a mezőgazdaságban sem marad pusztán filozófiai kérdés.

10:27 Nem mindegy, hogy valaki milliárdosként lesz… (Forbes)

"Az eddigi vagyonnyilatkozatok akár egy kézzel írt fikciós iratok is lehettek. Ezen fog változtatni a Tisza, amely az ígéretek szerint úgy változtat, hogy két év börtönbüntetés is járhat a hamisan…

10:24 A Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint… (Növekedés)

A többség tudja, mit jelent felelősen játszani és a veszélyeket jól azonosítják, ugyanakkor még mindig vannak tévhitek a felelős játékot illetően derült ki a Szerencsejáték Zrt. májusban elérhető…

10:21 Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem… (Diplomátszerzek)

A Debreceni Egyetem gyakorló gimnáziumának tanulói kiemelkedő eredményeket értek el a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjében. A fiatal kutatók és fejlesztők a gyógyszertechnológiától…

09:57 A poszméhek olyan problémát oldottak meg,… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a poszméhek képesek egyszerű eszközhasználatra és spontán problémamegoldásra. A rovarok egy golyót mozgattak a megfelelő helyre, hogy elérjenek egy jutalmat.

07:27 Nagyon komoly fölrdrengés volt Amerika… (Infostart)

Erős, 6,1-es erejű földrengést mértek Kuba északnyugati partjainál hétfőn - közölte az amerikai földtani intézet.

00:09 Elkezdődött a tiszavirágzás (Telex)

A kérészek csak az utódnemzésért élnek, utána elpusztulnak. Nászuk egyedülálló magyar természeti jelenség.

00:09 Rendelettel törlik el a NER-es cégek előnyét… (Telex)

Eddig egyetlen cég volt jogosult arra, hogy a legveszélyeztetettebb vállalatokat auditálja, és a következő szintre is csak néhány. Az SZTFH elnökének rendelete most kiegyenesíti a pályát, amivel…

17:45 A klímaváltozás egyre erősebbé teszi a… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a klímaváltozás egyre kedvezőbb feltételeket teremt a tavaszi viharok számára. A melegebb és nedvesebb légkör miatt gyakoribbá válhatnak a heves zivatarok, a jégesők és a…

16:39 Az Sap üzleti intelligenciájával gyorsítja… (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

15:27 Három bolygó és a holdsarló együttállása… (Demokrata)

A Merkúr, a Jupiter és a Vénusz egy vonal mentén sorakozik fel az alkonyati égen.

10:39 Így érkeznek többek között Magyarországra is… (Autónavigátor)

Bár egyre több kínai márka kezd gyárépítésbe Európában, a legtöbb autót még mindig saját hazájukból szállítják a kontinensre. A Geely meg is mutatta, milyen kolosszális teherszállító hajókkal oldják…

10:39 Abba kell hagynia a futballt a dánok pályán… (Blikk)

Még mindig nem tért magához a futballvilág abból a sokkból, amelyet a futballsztár Christian Eriksen drámája okozott. A dán játékos, aki öt éve majdnem az életét vesztette mérkőzés közben, ismét…

10:27 A Volkswagen váratlan lépése sok autóst… (autopro)

A Volkswagen körül újabb vita bontakozott ki, ezúttal nem egy autó vagy gyárbezárás miatt.

10:15 Megújult és még olcsóbb lett Kína kedvenc… (Villanyautósok)

Sokan pályáznak a helyére, így szükség volt a frissítésre.

09:51 Érkezik a szupergyors Starlink-internet a… (Autószektor)

Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási élményben is hatalmas előrelépés. A jó minőségű fedélzeti…

09:51 Drogkereső kutya, stábtaggal üvöltöző rendőr… (Blikk)

Csütörtökön kezdetét veszi a 2026-os labdarúgó-világbajnokság. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezésre kerülő torna több szempontból is rendhagyó lesz, hiszen először rendez három…

09:39 A Hungaroringre akarják átvinni a MotoGP-t,… (Racing)

Gyulay Zsolt elárulta, a Hubgaroringre szeretnék költöztetni a MotoGP-t, ám ez 2027-ben még nem fog összejönni.

06:51 Valami eltűnt Magyar Péter… (ATV)

Az Országgyűlés honlapján olvashatók a képviselők és Magyar Péter miniszterelnök vagyonnyilatkozata.

07:51 Magyar Péter is felült a nyuszimotorra,… (Promotions)

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

08:27 Durva viharra és jégesőre készülhetnek ma… (Agrárszektor)

Ma délutántól, késő délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos (ált. 60-70 km/h, egy-egy erősebb…

07:21 Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar… (Promotions)

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

06:45 "A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy… (Bien)

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az…

07:21 Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést… (Telex)

A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.

07:03 Kijött Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata (SzMo)

A volt miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott tavalyhoz képest, a feleségével közös bankszámlán félretett pénzösszeg viszont nőtt az előző vagyonnyilatkozatához képest. Mutatjuk, mi jár(na) neki…

08:21 Váratlan bejelentés Kapitány Istvántól,… (ATV)

A gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán beszélt arról, miért csatlakozott a kormányhoz. Kapitány István emellett egy felajánlást is tett.

07:57 Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt… (Blikk)

Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így június 8-án záró vagyonnyilatkozatot tett közzé. A dokumentum szerint…

07:39 A gazdagok, a szegények és a furcsák … (Telex)

Kétszázból legalább két milliárdos képviselő van, mégis úgy tűnik, hogy jóval kevesebb vagyonos ül a parlamentben, mint az előző ciklusokban. Vannak olyanok is, akiknek csak hitelük van, mások furcsa…

09:15 "Számoljanak el, hogyan lopták el az országot… (SzMo)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter először kapott szót a parlamentben, miután a fideszes Panyi Miklós képviselő azonnali kérdést intézett hozzá. A miniszter válaszában az elmúlt 16 év…

08:39 Kuba már számolja a forgatókönyveket (Infostart)

Miguel Diaz-Canel kubai elnök egy hétfőn közzétett interjúban úgy vélte, hogy az Egyesült Államok három forgatókönyv megvalósítását fontolgatja Kubával szemben: gazdasági nyomásgyakorlással…

08:33 Kifütyülték Donald Trumpot az NBA-döntőn (Telex)

Több helyi drukker és környékbeli panaszkodott arra, hogy a Trump miatti intézkedések megölték a hangulatot.

07:57 "Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos… (444.hu)

Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják a puskaport.

07:03 Jön a zebrás mobilstop és a rollerek… (Infostart)

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés: a pozsonyi parlament a múlt héten elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. A legtöbb figyelmet az új gyalogos-szabályok…

07:15 Az Egyesült Államok azzal vádolja a BYD-t,… (444.hu)

Ezzel figyelmeztetik az amerikai szervezeteket a kínai cégekkel folytatott üzleti tevékenység kockázataira.

09:39 Felrobbantottak egy gépkocsit Moszkva… (Demokrata)

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában.

08:33 Több civilt is megöltek az orosz drónok… (444.hu)

Csuhujivban egy terhes nő is meghalt.

07:51 Magyar Péter is felült a nyuszimotorra,… (Promotions)

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

07:21 Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar… (Promotions)

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

06:45 "A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy… (Bien)

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az…

07:51 Durva háború tört ki Bruce Willisék… (Femcafe)

A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő fordulatot vett. A bíróságon immár Demi Moore is célkeresztbe került.

07:15 3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól… (Bien)

A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros napsugaraktól is.

07:03 Megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki… (Blikk)

Hétfő este megjelent az országgyűlés hivatalos honlapján Magyar Péter vagyonnyilatkozata is. A miniszterelnök vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy új ingatlanja nem lett, illetve értékpapírban vannak…

10:09 Egyetlen szóval verték át a magyar vásárlókat… (Promotions)

Ez a magyarnak hitt szó teljesen mást jelent a határ túloldalán, óriási a csalódás.

08:27 Durva viharra és jégesőre készülhetnek ma… (Agrárszektor)

Ma délutántól, késő délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos (ált. 60-70 km/h, egy-egy erősebb…

07:15 Feje tetejére állt a piac: ennyibe kerül most… (Agrárszektor)

Lengyelországban lassan, de egyre olcsóbbá válik a szamóca. A kínálat bővül, de továbbra is szűkös, az import még nyomást gyakorol az árakra.

06:45 Szúnyoginvázió: Ki nem fogod találni, mi véd… (Agroinform)

A nyári hónapokban mindenki szeretné elkerülni a szúnyogcsípéseket, ezért sokan különféle növényekben bíznak, hogy távol tartják a vérszívókat. De mi működik igazán?.

07:57 Relatív elszegényedés: ezért szakadt le a… (Haszon.hu)

A svájci indexálás megszüntetése az oka a nyugdíjasok relatív elszegényedésének, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés…

07:21 Megújított jegybanki rendelet: gyakrabban… (Helló Sajtó!)

Az MNB megújította a pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó rendeletét, amely most már az új piaci szereplőkre, például hitelgondozókra is kiterjed. Az ügyfelek kérhetik, hogy a panaszokra…

09:15 Döbbenetes vagyonok a Parlamentben: kiderült,… (Piac és Profit)

Közzétették a vagyonnyilatkozatokat.

07:51 Tisza-kormány: fellélegezhetnek a… (Portfolio)

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához kapcsolódó korrupcióellenes reformcsomagról, a hétfőn létrehozott…

07:27 Nagyon komoly fölrdrengés volt Amerika… (Infostart)

Erős, 6,1-es erejű földrengést mértek Kuba északnyugati partjainál hétfőn - közölte az amerikai földtani intézet.

09:57 A poszméhek olyan problémát oldottak meg,… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a poszméhek képesek egyszerű eszközhasználatra és spontán problémamegoldásra. A rovarok egy golyót mozgattak a megfelelő helyre, hogy elérjenek egy jutalmat.

08:33 Majdnem a szalagkorlátnak hajtott egy… (Autónavigátor)

Telefonozó sofőrt és az övet pánikolva becsatolni próbáló autósokat büntettek a levegőből: mutatjuk, hogy mit lát pontosan a rendőrségi drón!

07:51 Nem vezethet meccset a foci-vb-n a szomáliai… (Telex)

A 2025-ös év afrikai játékvezetőjének választott Omar Artant a miami repülőtéren fordították vissza.

09:39 A Hungaroringre akarják átvinni a MotoGP-t,… (Racing)

Gyulay Zsolt elárulta, a Hubgaroringre szeretnék költöztetni a MotoGP-t, ám ez 2027-ben még nem fog összejönni.

07:39 Kifütyülték Donald Trumpot egy New York-i… (444.hu)

A himnusz alatt megmutatták a csarnokban elhelyezett óriáskivetítők egyikén. Nem kellett volna.

07:33 1919-ben még színházként működött a világ… (Drive)

Legyen szó egy többkötetes fantasysorozatról vagy egy megrendítő életrajzról, a könyvek képesek teljesen más világokba repíteni minket. Időnként azonban az őket áruló üzletek legalább annyira…

07:33 A magyar dolgozókat helyezné előtérbe az új… (autopro)

Az elmúlt években a magyar ipar egyik legfontosabb munkaerőforrásává váltak a külföldi munkavállalók, különösen az ázsiai országokból érkezők, most azonban változik a szabályozás.

10:27 A Volkswagen váratlan lépése sok autóst… (autopro)

A Volkswagen körül újabb vita bontakozott ki, ezúttal nem egy autó vagy gyárbezárás miatt.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön