Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

09:36 Emlékszel még a Barátok közt első Tildájára?… (Sassy)

Erdélyi Tímea, a sorozat egyik korábbi színésznője a Szente Vajktól való válását követően a ma már politikusként ismert férfival randizott.

09:36 Előretört az orosz haderő a donyecki… (Magyar Nemzet)

A védelmi minisztérium közleménye szerint Olekszandrivka közelében sikerült áttörni az ukrán védelmet.

09:36 Világsztárok főszereplésével készül film… (Demokrata)

A kanadaimagyar koprodukció forgatása már meg is kezdődött Budapesten. A film költségvetésébe az MTVA közel 5 milliárd forinttal szállt be.

09:36 Újabb merényletkísérlet Trump ellen (Magyar Hírlap)

Elfogták a támadót, több fegyver volt nála.

09:36 Palácsik-Ráthonyi Tímea: Sokan próbáltak… (SzMo)

Palácsik-Ráthonyi Tímea szerint néhai férje, Andy Vajna halála után többen is megpróbálták megszerezni a vagyonát. Elmondása alapján egy amerikai barátja által ajánlott két ügyvéd segített neki…

09:36 Veszély leselkedik az autósokra - kiadták a… (Infostart)

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.

09:36 Donald Trump legújabb merénylője egy… (hirado.hu)

Cole Thomas Allen sörétes puskával, kézifegyverrel és késekkel felfegyverkezve végezni az amerikai elnökkel.

09:30 Kiderült: 360 ezer nyugdíjas kaphat emelést,… (Most Hír)

A magyar nyugdíjrendszer mélyreható átalakítását és a legalacsonyabb ellátások jelentős emelését tűzte zászlajára a Tisza Párt kormányon.

09:18 Visszatért a Szerencseszombatba a Vitályos… (Telex)

Két hetes távollétéről nem esett szó, arról már igen, hogy a Fiestát a hazai zeneipar végletekig meghatározó szereplőjének tartja.

09:12 Határokon átívelő szakmai párbeszédet… (vasárnap.hu)

Ifjúságügy és iskolai szociális segítés témában hívta szakmai párbeszédre a hallgatókat és az oktatókat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (Ekke) TTI Szociálpedagógia Tanszéke és…

08:54 Merényletet követtek el Donald Trump ellen (vehir.hu)

Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt.

08:54 Ez lesz a TV2 sorsa? Döbbenetes dolgot állít… (Most Hír)

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök…

08:48 Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás… (SzMo)

Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt…

08:48 Így spórolna meg ezermilliárdot Kapitány… (ATV)

Kapitány István szerint jelentős mozgástér nyílhat a költségvetésben, ha sikerül leszorítani a kamatokat: akár évi ezer milliárd forint megtakarítását is kilátásba helyezte az új miniszter.

09:36 Donald Trump legújabb merénylője egy… (hirado.hu)

Cole Thomas Allen sörétes puskával, kézifegyverrel és késekkel felfegyverkezve végezni az amerikai elnökkel.

09:18 Elképesztő mennyiségű kritikus fegyvert… (hirado.hu)

Erre a következtetésre jutottak egy nyilvánosságra került jelentésben.

09:18 Ki támadt Donald Trumpra, ez tudható eddig a… (Infostart)

Az amerikai hatóságok azonosították a szombat esti Fehér Házi Tudósítói Vacsorán történt lövöldözés elkövetőjét. A gyanúsított a 31 éves Cole Tomas Allen, egy kaliforniai mérnök és pedagógus, aki…

09:12 Katolikus püspök: "A migrációt arra… (hirado.hu)

Athanasius Schneider német származású katolikus püspök szerint egy összehangolt folyamat zajlik a kontinens keresztény identitásának felszámolására.

09:02 Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot… (hirado.hu)

Az amerikai elnök erről egy szombati sajtótájékoztatón beszélt, amelyen megismételte korábbi meglátását, miszerint Irán vezetésén belül komoly hatalmi harcok vannak.

09:00 Fegyveres támadás Washingtonban, Donald… (SzMo)

A hatóságok a 31 éves, kaliforniai Cole Tomas Allent gyanúsítják a Washington Hiltonban történt lövöldözéssel. A férfi nyilvános profiljai szerint részmunkaidős tanárként és videojáték-fejlesztőként…

09:00 Legalább 14-en meghaltak egy robbantásos… (hirado.hu)

Drogkereskedőkkel kapcsolatban álló szélsőjobboldali terroristákat gyanúsítanak a cselekmény elkövetéséel.

09:36 Emlékszel még a Barátok közt első Tildájára?… (Sassy)

Erdélyi Tímea, a sorozat egyik korábbi színésznője a Szente Vajktól való válását követően a ma már politikusként ismert férfival randizott.

09:36 Palácsik-Ráthonyi Tímea: Sokan próbáltak… (SzMo)

Palácsik-Ráthonyi Tímea szerint néhai férje, Andy Vajna halála után többen is megpróbálták megszerezni a vagyonát. Elmondása alapján egy amerikai barátja által ajánlott két ügyvéd segített neki…

09:30 A légiközlekedés új korszaka: ilyen lesz a… (Hamu és Gyémánt)

Több mint 20 óra a levegőben, megszakítás nélkül? A Qantas tervei szerint néhány éven belül közvetlen járatok indulhatnak Sydneyből Londonba és New Yorkba, ez pedig teljesen új szintre emelheti a…

09:30 Az első fotó Csernobilról az atomkatasztrófa… (Life)

Egyetlen felvétel maradt használható állapotban abból a sorozatból, amelyet Ihor Fedorovics Kosztyin készített a csernobili atomerőmű-baleset első óráiban ez a kép később a tragédia egyik…

09:24 Kalóriadeficites reggeli- recepttel! (BP Vibe)

Éhezés nélkül fogyni? Igen, lehetséges

09:18 5 dolog, amit ha rendbe teszel otthon,… (Bien)

Öt olyan lépést ismertetünk, amelyekkel rendet tehetünk a lakásunkban, és így pozitív változást érhetünk el a mindennapi hangulatunkban.

09:18 Míg Andy Vajna halála után a gyásszal… (Sassy)

"Megtapasztaltam az embereknek azt a nagyon mély kapzsiságát, amivel még soha nem találkoztam életemben."

09:30 Leander közelébe ne ültessük ezeket a… (Agrofórum)

A leander elszánt harcot vív minden közelébe kerülő növénnyel, és veszélyes fegyvereket használ, ezért nem lehet akármivel társítani.

09:30 Látni sem fogsz a portól? 80 km/órás… (Agroinform)

A HungaroMet friss figyelmeztetése szerint vasárnap az északi szél nemcsak a hőmérsékletre lesz hatással, hanem a száraz talajfelszínt is megmozdítja.

09:18 Peer-to-peer kripto-készpénz váltás: hol… (BitcoinBázis)

A peer-to-peer kriptokereskedők ellen nemrégiben végrehajtott brit rendőrségi razziák rávilágítottak a Bitcoin eredeti ígéretének középpontjában rejlő feszültségre: vajon fennmaradhat-e a pénzügyi…

09:18 Vegyszermentes védelem az ágyásokban: miért… (Agroinform)

Miközben vagyonokat költünk növényvédő szerekre, gyakran elüldözzük kertjeinkből azokat a természetes szövetségeseket, akik ingyen végzik el a hernyómentesítést.

09:12 Durva időjárás lesz ma ebben a 3 megyében: ha… (Agrárszektor)

Április 26-án, vasárnap délutánig a síkvidéken, kiemelten északkeleten, viharos (70-80 km/h) széllökések kísérhetik az északi szelet. Helyenként, elsősorban a Dunántúlon és a középső területeken a…

09:12 Nyilvánosság elé állt Ráthonyi-Palácsik… (Pénzcentrum)

A Friderikusz TalkShow vendége volt Ráthonyi-Palácsik Tímea, aki 2013-tól 2019-ig volt Andy Vajna felesége. A műsorban beszélt arról a tetemes vagyonról, amit a producer hagyott hátra, és hogy sokan…

09:06 A solymászat újra szárnyra kap (Magyar Mezőgazdaság)

A spanyol solymászati ágazat látványos fejlődésen megy keresztül, amelyet a szakma képviselői "felemelkedésként és előrelépésként" jellemeznek.

08:48 Egymillió ember valósága fog most elolvadni (Telex)

Az új kormány egyik első intézkedésének ígérte a közmédia beszántását és gyökeres megújítását. De hogyan fogják pszichésen feldolgozni az emberek, ha a tévé egyszer csak közli velük, hogy amit tíz…

08:48 Így csapott le a csernobili rádiokatív por… (Infostart)

A csernobili atomerőmű negyven évvel ezelőtti robbanásából származó radioaktív anyagok terjedését nagyban befolyásolták a légköri viszonyok, ezért Magyarországot nem keletről, hanem egy északi kitérő…

08:42 Egymillió ember valósága fog most elolvadni (Telex)

Az új kormány egyik első intézkedésének ígérte a közmédia beszántását és gyökeres megújítását. De hogyan fogják pszichésen feldolgozni az emberek, ha a tévé egyszer csak közli velük, hogy amit tíz…

15:54 Teljes terjedelmében megmutatta a Sombrero-… (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

11:54 Hegedűs Zsolt előállt a tervvel, hogyan… (Telex)

A leendő egészségügyi miniszter szerint az egyedi gyógyszerkérelmekről szóló döntések nem lehetnek fekete dobozban.

10:54 A tudósok meghökkentően új felhasználási… (SzMo)

Dél-koreai kutatók a Jeonbuk National University-n kávézaccból fejlesztettek egy új, biológiailag lebomló hőszigetelő anyagot. Az anyag hővezetési tényezője 0,04 W/mK, ami felveszi a versenyt az…

09:18 Ha nem teszünk semmit, Budapest éghajlata… (Telex)

Ennek ellenére pálmafák nem fognak nőni a fővárosban, ugyanis a fagyok is velünk maradnak. De ami a legijesztőbb, hogy megugorhat az extrém időjárási események száma.

09:24 Debrecenben tehet újabb hatalmas lépést a… (m4sport.hu)

Az elmúlt héten a címvédő Ferencvárost legyőző győriek három meccsnyire vannak, hogy tizenhárom év után ismét bajnokok legyenek, nem engedhetnek meg maguknak pontvesztést.

09:18 Több mint 60 éve senki nem érte el, amihez… (Racing)

Fernando Alonso bízik benne, hogy jövőre is tagja lesz az F1 mezőnyének, amivel régen látott statisztikai magasságokba emelkedne.

09:12 Elképesztően ritka modelleket nézhetsz most a… (Autónavigátor)

Újabb tárlat nyílt a Škoda csehországi múzeumában, ahol mostantól a régebbi, ritka, különleges példányok mellett eddig nem látott koncepcióautókat is láthat a nagyérdemű.

09:00 Csak győzzünk választani sport a tévében (Infostart)

Egy sor focimérkőzés, kézilabda, kerékpár, bírkozás, kosárlabda, sznúker, golt, de még autósport is szerepel a mai élő kínálatban.

08:54 Solberg egyre nagyobb nyomást gyakorol… (Autószektor)

Ogier 8,9 másodperces előnnyel kezdte a napot, miután uralta a pénteki első etapot, de Solberg szombaton hat gyorsasági szakaszon keresztül folyamatosan csökkentette ezt az előnyt, és megnyerte a nap…

08:42 8 meseszép strand a török Riviérán, ami köré… (Drive)

A török Riviéra nem véletlenül népszerű a magyar utazók körében sem. Az ország délnyugati részén, Çeşme és Alanya között húzódó partszakaszon azok is megtalálják a számításaikat, akik kiépített…

08:36 A célkitűzés más, de a hiba a Fradinak és a… (m4sport.hu)

A Fradi a bajnoki címért, a Paks a dobogós helyezésért van harcban, de az elmúlt évek bajnoki összecsapásait elnézve mégsem lehet azt mondani, hogy egyértelműen a hazai pályán játszó fővárosiak az…

06:12 Torkig a botránnyal: Kiara Lord banános… (Ripost)

Kiara Lord akciója láttán megfagyott a levegő a stúdióban.

06:18 Fegyveres támadás történt Washingtonban,… (Ripost)

A támadót a helyszínen elfogták.

06:48 A legpiszkosabb női szexfantáziák Mi az,… (Bien)

Az internet női névtelenség mögé bújva meséltek titkos vágyaikról. Fedezd fel, milyen fantáziák rejtőznek a nők fejében, amelyeket talán még sosem osztottak meg senkivel.

06:24 Miért mondott le mandátumáról Orbán Viktor?… (Magyar Nemzet)

Ifj. Lomnici Zoltán tiszta vizet öntött a pohárba.

06:12 Eláruljuk a titkot: Egy pohár ebből a… (Metropol)

9 természetes altató, amivel végre kialudhatod magad!

05:42 Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának… (Hungarianpress)

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök…

06:12 Merényletkísérlet Donald Trump ellen,… (Infostart)

Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.

07:18 Magyar Péter: tízmilliárdos értékben… (Infostart)

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök…

07:42 Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután… (SzMo)

Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a…

06:54 A választások előtt még gyorsan osztott pénzt… (Hírstart Robot podcast)

Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

08:54 Ez lesz a TV2 sorsa? Döbbenetes dolgot állít… (Most Hír)

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök…

06:12 Hidegfront csap le: fordulatot hoz az… (BorsOnline)

Érkezik a hideg. Ilyen lesz az időjárás.

08:36 Felkavaró előrejelzés érkezett: ebben a három… (Pénzcentrum)

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében. Azt írták:…

06:18 Fegyveres támadás történt Washingtonban,… (Ripost)

A támadót a helyszínen elfogták.

06:12 Merényletkísérlet Donald Trump ellen,… (Infostart)

Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.

07:36 Lövöldözés Donald Trump díszvacsoráján,… (ATV)

Lövések dördültek el Washingtonban egy rendezvényen, amelyen Donald Trump elnök is részt vett,

07:30 Fegyveres támadás Washingtonban, Donald… (SzMo)

A hatóságok a 31 éves, kaliforniai Cole Tomas Allent gyanúsítják a Washington Hiltonban történt lövöldözéssel. A férfi nyilvános profiljai szerint részmunkaidős tanárként és videojáték-fejlesztőként…

06:48 Zelenszkij bejelentette: új helyszínen… (ATV)

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel…

05:42 Hihetetlen, de igaz: saját kezűleg vakította… (Ripost)

Egy ritka állapot miatt vágyott a látása elvesztésére.

07:18 Így jutott be a támadó a fehér házi tudósítók… (Ripost)

Donald Trump sajtótájékoztatót tartott az incidens után.

06:12 Torkig a botránnyal: Kiara Lord banános… (Ripost)

Kiara Lord akciója láttán megfagyott a levegő a stúdióban.

06:48 A legpiszkosabb női szexfantáziák Mi az,… (Bien)

Az internet női névtelenség mögé bújva meséltek titkos vágyaikról. Fedezd fel, milyen fantáziák rejtőznek a nők fejében, amelyeket talán még sosem osztottak meg senkivel.

06:12 Eláruljuk a titkot: Egy pohár ebből a… (Metropol)

9 természetes altató, amivel végre kialudhatod magad!

05:48 Különös szigorítás vezetett be a szegedi OBI,… (Promotions)

Pórul járnak a vásárlók, de az OBI nem enged, mégis mindenki őket imádja.

05:42 Victoria Beckham felismerhetetlen az új… (BP Kurir)

Te bevállalnád?

05:42 Szétnyílt a blézer: Tóth Andi áttetsző… (Metropol)

Az énekesnő minden tekintetet magára vonzott.

07:42 Új világkorszak indul, és már nincs visszaút:… (Life)

Nem biztos, hogy az átmenet túl finom lesz.

06:27 Elgondolkodtató, ami kiderült a nyugdíjakról (Infostart)

Kiderült, hol kapják a legtöbbet és hol a legkevesebbet az idősek az országban.

07:36 Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a… (Médiapiac)

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss…

06:33 Térképen mutatjuk, mekkorák az eltérések a… (Menedzsment Fórum)

Nem minden idős ugyanúgy él: a nyugdíjak szintje az adott térség gazdasági fejlettségétől függ.

06:06 Nagyon betalált Putyin jobbegyenese, káosz… (vg.hu)

A német üzemanyag-diverzifikációs politika stratégiai vereséget szenvedett.

06:36 A közmédia fele mehetne a kukába Írtak egy… (Médiapiac)

Átfogó, rendszerszintű újratervezést sürget a magyar közmédiában Papp Réka Kinga. A publicista-műsorvezető-újságíró egy részletes Facebook-bejegyzésben vázolta fel, milyen alapelvek mentén lehetne…

06:12 A magyar rezsicsökkentést sem pártolja a… (Portfolio)

Brüsszel az új energiaválságot nem elsősorban csővezetékek és tankerek drámájaként, hanem a versenyképességet romboló ársokként írja le: Európa importált fosszilis függősége minden geopolitikai…

06:00 Szárazságtűrő konyhakert: mit ültessünk, ha… (Agrofórum)

A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak, miközben a legtöbb hobbikertben a rendszeres öntözés nem mindig megoldható. Sokan ilyenkor lemondanak a veteményesről, pedig nem feltétlenül kell. A kulcs nem…

08:48 Így csapott le a csernobili rádiokatív por… (Infostart)

A csernobili atomerőmű negyven évvel ezelőtti robbanásából származó radioaktív anyagok terjedését nagyban befolyásolták a légköri viszonyok, ezért Magyarországot nem keletről, hanem egy északi kitérő…

08:48 Egymillió ember valósága fog most elolvadni (Telex)

Az új kormány egyik első intézkedésének ígérte a közmédia beszántását és gyökeres megújítását. De hogyan fogják pszichésen feldolgozni az emberek, ha a tévé egyszer csak közli velük, hogy amit tíz…

08:42 Egymillió ember valósága fog most elolvadni (Telex)

Az új kormány egyik első intézkedésének ígérte a közmédia beszántását és gyökeres megújítását. De hogyan fogják pszichésen feldolgozni az emberek, ha a tévé egyszer csak közli velük, hogy amit tíz…

08:12 Nátriumion-akkumulátorokat telepítenek a… (Villanyautósok)

Nemcsak a technológiát, hanem a méretét tekintve is figyelemre méltó a projekt.

06:12 Horrorbaleset a köbön: hatszor (!) fordult át… (Racing)

Akkora baleset történt egy argentínai versenyen, hogy csoda, hogy az érintett viszonylag olcsón megúszta a bukást.

06:00 Törölt járat? Ez a 3 dolog akkor is jár, ha… (Drive)

Egy törölt járatnál a legtöbben azonnal az újrafoglalásra koncentrálnak, miközben sokkal alapvetőbb jogaikat nem mindig veszik igénybe. Pedig az európai szabályozás egyértelmű: a légitársaságoknak…

08:42 8 meseszép strand a török Riviérán, ami köré… (Drive)

A török Riviéra nem véletlenül népszerű a magyar utazók körében sem. Az ország délnyugati részén, Çeşme és Alanya között húzódó partszakaszon azok is megtalálják a számításaikat, akik kiépített…

07:18 Szintet lép a Plug & Charge, még egyszerűbb… (Villanyautósok)

A varázslat a háttérben történik.

07:36 IndyCar: Olyan drasztikus változás jön, amire… (USAracing)

credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski Amióta csak világ a világ, az IndyCar ajtaja mindig is nyitva...

07:12 Kevesen ismerik ezt a balatoni templomromot,… (Drive)

A jó idő beköszöntével a Balaton-felvidék hétvégéről hétvégére benépesül, mégis maradtak olyan félreeső helyek, amelyek kimaradnak a nagyobb tömegből. Salföld és Badacsonyörs között, erdők takarásában…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön