Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

20:42 Molnár Piroska szerint Vidnyánszky Attila a… (SzMo)

A színésznő az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának kell a Nemzet Színészét értesíteni.

20:42 Brit Munkáspárt: A ruandai áttelepítés… (hirado.hu)

Starmer szerint nem kétséges, hogy a konzervatív párti kormány útnak tudja majd indítani az első repülőjáratokat Ruanda felé az áttelepítendő, illegálisan Nagy-Britanniába érkezett menedékkérőkkel a…

20:38 Élő eredménykövető: láthatunk újabb gólzáport… (Sportal)

Múlt héten a lila-fehérek lemosták a pályáról (7-0) a Diósgyőrt, de októberben a Kecskemét ellen is 5-3-ra nyertek a Szusza Ferenc Stadionban.

20:38 Látott már lovas betyárokat kerékpárosokkal… (Mandiner)

Látványos felvételek, emlékezetes pillanatok a Hortobágyról.

20:36 Ájult gyerekekhez riasztottak… (Liner)

Az úttesten fekve találtak rá több általános iskolás gyermekre, akik közül az egyikhez mentőhelikoptert is riasztani kellett.

20:36 "Tavaly a PSV-vel egyeztettem és megkeresett… (Büntető.com)

Ha a sérüléseket nézzük, Dzsudzsák Balázst a Manchester United középpályásához, Bruno Fernandeshez hasonlíthatjuk. A portugálnak 531 mérkőzés után kellett először pihennie, a DVSC szélsője sem…

20:36 Elindul a lavina, ha színre lépnek a… (Telex)

Meddig terjed a szülők hatásköre, ha van egy problémás gyerek az osztályban? Oké, ha összefognak az anyák a vélt vagy valós közjó érdekében? Érzékeny témákat feszeget egy amatőr színházi csapat, és…

20:36 Magyar Péter kegyetlenül betámadta az előtte… (ATV)

Putnokon tartott utcafórumot a Tisza Párt vezetője, amikor egyszer csak megjelent Tamás Barnabás polgármester. Amit ezután kapott, azt valószínűleg nem tette zsebre.

20:30 Gyula Tv Híradó 2024. 05. 10. (Gyulatelevízió)

Témák: Csütörtök este zászlófelvonással és ünnepi műsorral vette kezdetét a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra a várkertben. Gyula immár harmadik alkalommal látja vendégül a tűzoltók nemzetközi…

20:30 Hankó Balázs bejelentette, az év végéig… (hirado.hu)

A programot azért indították el, hogy szakmát adjanak minden dolgozni vágyónak.

20:24 Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az… (Demokrata)

Azért kell képviselőit Brüsszelbe küldenie az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni, mondta az Rmdsz elnöke.

20:18 Brutális bántalmazás: öt embert támadt rá egy… (ATV)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt embert csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével…

20:42 Brit Munkáspárt: A ruandai áttelepítés… (hirado.hu)

Starmer szerint nem kétséges, hogy a konzervatív párti kormány útnak tudja majd indítani az első repülőjáratokat Ruanda felé az áttelepítendő, illegálisan Nagy-Britanniába érkezett menedékkérőkkel a…

20:30 Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az… (Demokrata)

Azért kell képviselőit Brüsszelbe küldenie az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni, mondta az Rmdsz elnöke.

20:12 Újabb frontot nyitottak az oroszok Ukrajna… (HírTV)

Szakértők szerint Harkiv eleste súlyos katonai és politikai veszteséget jelentene az ukrán vezetés számára.

20:06 Ukrajna nyáron megkapja az első F-16-os… (444.hu)

Több pilóta is befejezte már a kiképzést.

19:54 Kemény kritikával illette az olasz… (HírTV)

Az olasz külügyminiszter megerősítette, Itália nem áll háborúban Oroszországgal, nem fog katonákat küldeni Ukrajnába.

19:48 Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel… (hirado.hu)

A nagy többséggel elfogadott dokumentum a palesztinok számára új jogokról és kiváltságokról is rendelkezik.

19:36 "Az én utam itt véget ért" - Saját maga… (Ripost)

A fiatal feleség 3 éven át küzdött betegségével.

20:36 Elindul a lavina, ha színre lépnek a… (Telex)

Meddig terjed a szülők hatásköre, ha van egy problémás gyerek az osztályban? Oké, ha összefognak az anyák a vélt vagy valós közjó érdekében? Érzékeny témákat feszeget egy amatőr színházi csapat, és…

20:30 Ezeket biztos, hogy nem tudtad még a… (Life)

Richard Gadd sikeres sorozata, az igaz történeten alapuló Szarvasbébi Magyarországon is sokáig az egyik legnézettebb tartalom volt és még most is népszerű beszédtéma.

20:30 Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana… (Ripost)

Vele szívesen felszántaná a parkettet.

20:24 Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett… (Ripost)

Imádott nagymamáját gyászolja.

20:24 Boldogtalan nők, akik engem tesznek… (She)

Az én célcsoportom a boldogtalan kapcsolatban élő nők

20:18 Ilyen szerető vagy a horoszkópod szerint (Life)

A csillagjegyed sok mindent elárulhat rólad, beleértve azt is, hogyan viselkedsz a szerelmi kapcsolataidban. Fedezd fel, milyen szerető vagy a horoszkópod szerint.

20:18 Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya:… (Ripost)

Cuki játszós fotóval dobta fel Dér Heni követői napját.

20:36 Részvénycsomagot kaptak a Mol igazgatósági… (Portfolio)

Részvénycsomagot kaptak a Mol igazgatósági tagjai - derült ki a tőzsdén megjelent társasági tájékoztatásból.

20:30 Az Eit InnoEnergy a kritikus ásványkincseket… (Digital Hungary)

Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT…

20:24 Az általunk okozott zajok hatással vannak a… (Magyar Mezőgazdaság)

A növények fejlettségét első sorban helyhez kötött életmódjuk indokolja, másrészt magyarázza az is, hogy elsőként kerültek a Földre.

20:24 A hétvégén csak Békásmegyerig jár a… (Adózóna)

A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉVKarbantartás miatt a hétvégén rövidített útvonalon, csak a Batthyány tér és Békásmegyer között jár a szentendrei (H5-ös) HÉV, a kimaradó szakaszon…

20:18 Mégis lesz választási vita a köztévén? (Media1)

Az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan írja a DK-nak küldött levelében Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

20:14 Nagy sávlezárás jön hétvégén az M0-son, dugók… (Portfolio)

Szombaton és vasárnap hézagkiöntési munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton, Törökbálint térségében. A munkavégzésre és korlátozásokra a szakemberek előjelző és változtatható…

20:12 Nagy Márton: A bankok fontos szerepe töltenek… (Demokrata)

A nemzetgazdasági miniszter a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Magyar Bankszövetség konferenciáján mondott beszédet.

20:36 Nagy bejelentést tett Zsozeatya (Liner)

Zsozeatya, a hazai YouTube egyik legismertebb figurája, aki napi szinten szórakoztatja játékvideóival a közönséget az internetet, most újabb nagy bejelentést tett.

20:21 Most ingyen nyúzhatsz két kiváló stratégiai… (GameStar)

És ha esetleg megtetszenek, nyomott áron meg is veheted őket.

20:18 A TikTok címkézné az összes MI által generált… (IT Business)

A TikTok közölte, hogy bevezetné a "Content Credentials" (tartalmi hitelesítő adatok) nevű digitális vízjelet. A technológia korábban az Adobe-nál is megjelent, de más vállalatok számára is elérhető …

20:12 Megindult a One UI 6.1-es frissítése a Galaxy… (Android Portál)

A Samsung a hónap elején adta ki a One UI 6.1 frissítést a Galaxy S22 sorozathoz Dél-Koreában, amely egy hiba miatt egy nap alatt leállt. A bevezetés nemrég egy új builddel folytatódott Koreában, és…

19:39 Ez a gyártó dominálja most az OLED- és a… (PCWorld)

Ami a játékosoknak szánt megjelenítőket illeti, a cég kirobbanthatatlannak tűnik a vezető pozícióból.

19:27 Ez a gyártó dominálja most az OLED- és a… (PCWorld)

Ami a játékosoknak szánt megjelenítőket illeti, a cég kirobbanthatatlannak tűnik a vezető pozícióból.

19:03 Az Electronic Arts a teljes árú játékokat is… (GameStar)

Személyre szabott hirdetések az AAA kategóriás címekben? Ez maga a pokol.

20:38 Élő eredménykövető: láthatunk újabb gólzáport… (Sportal)

Múlt héten a lila-fehérek lemosták a pályáról (7-0) a Diósgyőrt, de októberben a Kecskemét ellen is 5-3-ra nyertek a Szusza Ferenc Stadionban.

20:36 "Tavaly a PSV-vel egyeztettem és megkeresett… (Büntető.com)

Ha a sérüléseket nézzük, Dzsudzsák Balázst a Manchester United középpályásához, Bruno Fernandeshez hasonlíthatjuk. A portugálnak 531 mérkőzés után kellett először pihennie, a DVSC szélsője sem…

20:36 Itt a bejelentés: Mbappé távozik a PSG-től -… (Sportal)

A világbajnok francia játékos a hivatalos oldalán egy videóban jelentette be, hogy elköszön jelenlegi csapatától, a Paris Saint-Germaintől.

20:24 Hatalmas csata és hármas Toyota vezetés a… (Racing)

A Toyota Gazoo Racing Team versenyzői voltak a leggyorsabbak a Portugál Rally első napján, így a japán gyártó párosai állnak az élen péntek este Kalle Rovanpera, Sébastien Ogier, Takamoto Katsuta…

20:24 Hivatalos: Kylian Mbappé bejelentette, a… (m4sport.hu)

Kylian Mbappé videoüzenetben jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja a Paris Saint-Germaint.

20:18 Három századon múlt a magyar sprinter… (Sportal)

Takács Boglárka országos csúcstartó sprinter ötödik helyen ért célba a dohai atlétikai Gyémánt Liga-versenyen pénteken - számolt be róla az Mti.

20:12 GM: Nem hagyjuk, hogy az Andretti kudarcot… (m4sport.hu)

Egyértelmű kijelentést tett az amerikai csapat fő partnere.

18:42 31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció… (BorsOnline)

Újra forgalomba kerülhet a termék.

17:12 Óriási orosz zászló jelent meg az európai… (Promotions)

Elhűlve nézte a lakosság, nem tudták hova tenni az eseményt.

18:24 Óriási bajban lehet a miniszterelnök: Olyat… (Nyugati Fény)

Súlyos videó került elő Orbánról.

17:54 "Gábor most már nagyon hálás lehet Tóth… (BorsOnline)

Csak úgy záporoztak a dicsérő kommentek.

17:54 Félelmetes felvétel terjed a neten… (Blikk)

Félelmetes felvétel terjed a neten, amelyen nem csak Zelenszkij ukrán elnök kapitulációja látható, hanem az is, hogy nem sokkal később az oroszok elfoglalják Magyarországot. Is.

19:18 Rendkívüli: lesz Deutsch-Dobrev-Magyar vita a… (naphire.hu)

Ledobta a bombát péntek este Dobrev Klára.

17:48 Kiadták a riasztást: napkitörés éri el a… (BorsOnline)

20 év után kerül sor újra erre a jelenségre.

17:54 Félelmetes felvétel terjed a neten… (Blikk)

Félelmetes felvétel terjed a neten, amelyen nem csak Zelenszkij ukrán elnök kapitulációja látható, hanem az is, hogy nem sokkal később az oroszok elfoglalják Magyarországot. Is.

17:48 Kiadták a riasztást: napkitörés éri el a… (BorsOnline)

20 év után kerül sor újra erre a jelenségre.

19:18 Szörnyű részletek az M1-esen történt… (ATV)

A Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy az 55 éves Bárány Mihály ezredest gázolták el az M1-es autópályán csütörtökön.

17:00 A Magyar Honvédség ezredese halt meg az M1-es… (Telex)

Az 55 éves Bárány Mihály volt a baleset áldozata.

19:06 A kínai elnök elhagyta Budapestet: így… (Blikk)

Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken elhagyta Budapestet, miután látogatást tett Franciaországban, Szerbiában, majd végül Magyarországon.

19:06 Véget ért Hszi Csin-ping háromnapos budapesti… (Telex)

Dugók és reptéri késések övezték a kínai elnök útját az utolsó napon is.

20:36 Ájult gyerekekhez riasztottak… (Liner)

Az úttesten fekve találtak rá több általános iskolás gyermekre, akik közül az egyikhez mentőhelikoptert is riasztani kellett.

19:00 Újabb támadási hullámot indítottak az… (ATV)

Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben - közölte Oleh…

17:00 Hatalmas összecsapás volt Rómában a tüntetők… (ATV)

Az olasz családszövetségek a demográfiai helyzetről és a születésszám növeléséről rendeztek konferenciát a Vatikánhoz közeli kongresszusi központban. A kétnapos találkozó a Létezni, több fiatal, több…

16:48 Újabb frontot nyitottak az oroszok,… (hirado.hu)

Két év után kiújultak a harcok a második legnagyobb ukrán város alatt.

19:36 "Az én utam itt véget ért" - Saját maga… (Ripost)

A fiatal feleség 3 éven át küzdött betegségével.

17:24 Ukrán kormányzó: Az orosz erők hevesen… (hirado.hu)

Az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy tartalékegységeket irányított a térségbe.

18:30 Péntek reggel óta állandóan támadják az… (Telex)

Kijev szerint a támadás a Harkivhoz közel eső Vovcsanszk városának bombázásával kezdődött.

18:06 Több száz ismeretlen búcsúztatta a magyar… (SzMo)

A dédunokaöccse a közösségi médiában kérte arra az embereket, hogy menjenek el a koncentrációs tábort megjárt asszony temetésére, mert már minden rokona meghalt.

18:42 31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció… (BorsOnline)

Újra forgalomba kerülhet a termék.

17:12 Óriási orosz zászló jelent meg az európai… (Promotions)

Elhűlve nézte a lakosság, nem tudták hova tenni az eseményt.

17:54 "Gábor most már nagyon hálás lehet Tóth… (BorsOnline)

Csak úgy záporoztak a dicsérő kommentek.

18:06 Ezt a magyar szót követelték Szoboszlaitól a… (Promotions)

Felbolydult az internet a bejelentés hallatán, sok külföldi pedig azonnal kíváncsi volt.

17:24 Dráma Baján: Tűzoltót késeltek meg hajnalban,… (BorsOnline)

Egy helyi férfi sietett a megkéselt ember segítségére.

17:30 43 évesen, szőke hajjal felismerhetetlen a… (Femcafe)

Nur Fettahoglu a szultán első asszonyát alakította a Szulejmán című sorozatban 2011-től egészen 2014 júniusáig, és bár karaktere igencsak megosztó volt intrikáinak hála, az vitathatatlan, hogy a török…

17:42 Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a… (SzMo)

A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

19:21 Bevacsorált a forint, lehet szaladni a… (Privátbankár)

Túlzottan azért ne siessen!

17:06 Orbán az RTL-t is beperelte a bíróság… (Media1)

A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagandaközpont egyik arca által vezetett és az igazságügyi miniszterhez is közelálló Biczi és Turi…

18:00 Totális háború: a lengyel védelmi miniszter… (vg.hu)

Sajtóhírek szerint a lengyel kormány azt javasolja az állampolgároknak, hogy készítsenek össze egy hátizsákot arra az esetre, ha evakuálni kellene Lengyelországot.

19:42 Videón, ahogy egymásnak estek a Kormányinfón… (Media1)

Az újságírók egymást támadták, majd Gulyás Gergely miniszter a sajtómunkásokat. Magyarország, 2024.

18:18 Hihetetlen, rengeteg kőolajat talált a Mol… (Pénzcentrum)

Olajat talált a Mol és az O&GD Tura közelében, a napi kb. 1000 hordó kitermelésére alkalmas találat az egyik legjelentősebb hazai olajkút lehet, az innen felszínre hozott olaj a Mol százhalombattai…

19:08 Képen, ahogy Hszi Csin-ping elbúcsúzik Orbán… (Növekedés)

.

18:06 Új felnőttképzés indulhat a Kaposvári… (Helló Sajtó!)

A MATE és a Delaval Kft. együttműködésnek köszönhetően országosan is egyedülálló módon elindulhat egy fejőrobot-kezelő felnőttképzési tanfolyam Kaposváron.

17:06 Húsz éve nem volt olyan erős geomágneses… (Telex)

Ha időben ideér, akár Magyarországról is látható lesz szabad szemmel a sarki fény.

18:06 Rengeteg vibráció és minimális méretek: de… (Telex)

A napi közlekedés mellett sokan családi nyaralásokhoz, sőt építkezéshez is használták az olaszlengyel miniautót, Gábor pedig olyan erős nosztalgiát érzett, hogy vásárolt egy mindössze 23 ezer…

17:09 Az utolsó pillanatban elhalasztották az új… (GameStar)

A Ubisoft úgy ítélte meg, nem alkalmasak a körülmények a The Rogue Prince of Persia rajtjához.

18:03 Húsz éve nem látott erejű geomágneses vihar… (PCWorld)

A több napja tartó napkitörések szele miatt szombat hajnalban akár a sarki fényt is láthatjuk.

17:42 Környezetvédelmi minimumot vezetnének be a… (Telex)

A Balatoni Zöld Minimum fő célja az, hogy elősegítse a jelenlegi zöldfelületek, természeti kincsek megóvását, illetve a balatoni beépítések további növekedését megállítsa.

19:39 Ez a gyártó dominálja most az OLED- és a… (PCWorld)

Ami a játékosoknak szánt megjelenítőket illeti, a cég kirobbanthatatlannak tűnik a vezető pozícióból.

19:27 Ez a gyártó dominálja most az OLED- és a… (PCWorld)

Ami a játékosoknak szánt megjelenítőket illeti, a cég kirobbanthatatlannak tűnik a vezető pozícióból.

17:18 "Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon" … (BorsOnline)

Szoboszlai Dominikhoz hasonlítják a 14 éves Cavan Sullivant.

18:00 A kékestetői emelkedő ezúttal is drámát írt a… (Telex)

A Mátra meredekén az utolsó métereken kapott ki az addig nagy előnnyel vezető német bajnok. Az óriásit hajrázó Thibau Nys nyert és szerezte meg a sárga trikót.

17:30 Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet… (Ripost)

Újra európai kupadöntő a Puskás Arénában.

17:06 Videó: Rendőrök előtt pofátlankodott, jött is… (Autónavigátor)

Ezúttal Salgótarján városközpontjában füleltek le a rendőrök egy türelmetlen BMW-st, aki a balra kanyarodó sávban előzött több autót is, majd

17:30 Beleszaladt: rendőrautó kamerázta a… (Autószektor)

Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra járó, szabályosan haladó sofőrökből - írta a videóhoz a rendőrség. A képre kattintva…

19:12 És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili… (Metropol)

Vigyázat, Hertha! Világszerte gyűlnek a figyelmeztető jelek.

17:00 Modern logisztikai csarnokkal és… (autopro)

Ismét jelentős beruházást valósított meg a Schaeffler.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön