|
Ajánló
|
|
|

|
|
| Hasznos linkek |
|
|

|
|
| Tanfolyamkereső |
|
|

|
|
|
Ajánló
|
|
|

|
|
| Lexikon (Wikipedia) |
|
|

|
|
|
|
|
| Keresés |
|
|

|
|
|
|
|
|
|
|
|
19:45 Budapest megúszta: itt a rendelet az… (Infostart)
Megjelent a pénzügyminiszter rendelete a települési önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétel-többlet utáni befizetési kötelezettségéről.
19:39 Befejezetlen maradhat a mohácsi emlékpart és… (Infostart)
A Duna-Dráva Nemzeti Park jogi okokra hivatkozva érvénytelenítette a 2023 óta tervezett emlékkiállítást, mivel egyik bent maradt pályázó sem tudott a megadott kereten belül árajánlatot adni, ám…
19:33 Többmilliós pert nyert Újbuda polgármestere (Menedzsment Fórum)
Elsőfokon döntés született abban a személyiségi jogi perben, amelyet dr. László Imre, Újbuda polgármestere indított a 2019-es önkormányzati választási kampányban, a vele szemben megfogalmazott súlyos…
19:09 Vitézy Dávid drámai bejelentést tett: az 5900… (ATV)
Vitézy szerint Magyarországon arra sem volt forrás az elmúlt években, hogy a meglévő pályák állapotát fenntartsák.
19:09 Jön a következő kormányszóvivői tájékoztató (Infostart)
Ezúttal csütörtökön tartják a tájékoztatót.
18:45 Eddig titkolta: Kunhalmi Ágnes krónikus… (ATV)
Kunhalmi Ágnes betegségéről beszélt: "Éveken át erős fájdalmakkal éltem, miközben a munkámat végeztem a Parlamentben".
18:39 Válasz Online: Az állam vissza tudná venni… (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
19:57 Nicuor Dan tárt karokkal várja a NATO-t… (Demokrata)
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában írta a román elnök.
19:51 Hazudtak Budapestnek a kárpátaljai magyarok… (ATV)
A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev azzal kapcsolatban csak ígéretet tett Budapestnek jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai…
19:45 Bendarzsevszkij Anton: ez most már… (Infostart)
Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború mondta az…
19:33 Újabb részletek derültek ki a Magyar-… (ATV)
Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán…
18:57 Bemutatta a NASA a következő Artemis-misszió… (Infostart)
A legkorábban jövőre induló Artemis-3 misszióban három amerikai és egy olasz űrhajós vesz majd részt. Eredetileg ez már a Holdra szállás lett volna, ám akadtak bökkenők.
18:45 Az ukránok már várják a MagyarZelenszkij-… (SzMo)
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője szerint pozitív jelzések utalnak arra, hogy hamarosan létrejöhet a csúcstalálkozó Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter között. A megbeszélés napirendjén a…
18:33 A Hamász köszönetet mond Oroszországnak (Demokrata)
Georgij Boriszenko orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában tárgyalt Musza Abu Marzukkal, a Hamász politikai hivatalának helyettes vezetőjével.
19:57 25 ezer szimuláció után megvan, ki nyeri a… (Promotions)
Ez a csapat lehet az esélyes a mesterséges intelligencia szerint.
19:51 Kényszersterilizáció roma nőknél: "A műtét… (WMN)
Nincs pontos adat arról, hányan estek át Magyarországon kényszersterilizáción fogalmaz Kóczé Angéla. A szociológus szerint előfordulhat az is, hogy a beavatkozást például császármetszés közben…
19:45 Ezzel a mérgező tulajdonsággal kell… (Bien)
Ugye milyen izgalmas belegondolni abba, hogy a családban elfoglalt helyed hogy elsőként, középsőként, utolsóként vagy egyedüliként érkeztél formálhatta azt is, hogyan reagálsz a világra? Akár…
19:45 5 esti szokás, amit a legboldogabb párok… (Igényesférfi.hu)
A Netflix helyett: 5 esti szokás, amit a legboldogabb párok tesznek a kanapé-kóma helyett a stabilabb és intimebb kapcsolatért.
19:39 Ilyeneket sose kérj a fodrásztól, csak ha… (Femcafe)
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
19:21 ADHD a munkahelyen: "A gondolataim… (WMN)
Egy diagnosztizált ADHD-s ember sokszor nem kevesebbet lát a világból, hanem épp hogy túl sokat: összefüggéseket, rejtett szándékokat, következményeket, mellékszálakat. Csakhogy amit belül…
19:15 Teszt: Egészséges a kapcsolatod a férfi… (Bien)
Mindenkit egy kalap alá veszel, vagy alárendelt szerepet vállalsz magadra? A tesztünkből kiderül!
19:57 Már az új otthonok tervezésénél szempontnak… (Digital Hungary)
Az energiahatékonyságnak és a fenntarthatóságnak kiemelt szempontnak kell lennie az új otthonok tervezésénél a Schneider Electric felmérésében résztvevők 90 százaléka szerint. A kutatás során…
19:57 Vörösbe borult a magyar tőzsde: a külföldi… (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
19:57 Érkeznek a kormány legfrissebb bejelentései (Portfolio)
Kormányszóvivői tájékoztatót tart csütörtök délelőtt a kormány - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából. A 2026. június 10-én 11 órakor kezdődő esemény napirendjéről egyelőre nem…
19:51 Az AIkörüli hype veszélyeire figyelmeztet… (ICT Global)
Legalábbis ami az AI komplex matematikai problémamegoldó képességének indokolatlanul optimista túlértékelését illeti.
19:45 Ez tényleg durva: a fiatalok egy része az… (Médiapiac)
Felmérést készített a Snapchat platform, amelyből kiderült: a fiatalok jó része találkozik az oldalon káros tartalmakkal, online zaklatással, de ezt már szinte normálisnak tartják.
19:45 Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így… (Helló Sajtó!)
A Google AI-alapú keresési funkciói forradalmasítják az internetes keresést: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket, hanem mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat kapnak. Ez…
19:45 Kapitány István: 500 milliárd forint… (Üzletem)
Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
19:15 Hajsza Budapesten: nekihajtott két… (Autószektor)
A buszsáv szabálytalan használata miatt akartak megállítani egy autóst a rendőrök június 10-én 10 óra 40 perc körül Budapesten, az Andrássy úton. A kocsi vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre,…
18:39 Kropkó Márta: ez életem eddigi talán… (Infostart)
Élete egyik legnagyobb sikerének tartja a triatlon világbajnoki sorozat szardíniai állomásán elért 10. helyet Kropkó Márta. Az InfoRádióban arról is beszélt, hogy így sem alakult minden kedvezően.
18:21 Az első városok. amelyek sebességkorlátozást… (Autószektor)
Míg a közutakon már régóta érvényben vannak a sebességkorlátozások, a kerékpárutak mostantól a közlekedéspolitikusok vizsgálata alá kerülnek. Amszterdam és Houten holland városaiban most először…
18:21 Aranybánya a foci-vb rengeteget keresnek a… (Infostart)
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb bevételt hozhat a sportág számára. A FIFA előzetes becslései szerint a június 11-én kezdődő, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában…
18:15 Íme a nyári merítés eredményei (Villanyautósok)
Sajnos nem mindenki tartotta be a szabályokat.
18:09 Aszfaltra vetített index az Auditól: videón a… (Autónavigátor)
Így néz ki az Audi világújdonság innovációja, videofelvételen a projektorokkal az útra vetített irányjelző.
18:03 Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a… (SzMo)
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő…
16:15 Másodfokú riasztás, jégeső, kőkemény… (Promotions)
Így jönnek a heves zivatarok, ezekben az országrészekben lehet felhőszakadás.
16:09 Horváth Éva szakított a párjával, a balesete… (SzMo)
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.
17:57 Megfejtették az egyiptomi piramisok… (Promotions)
Végig a szemünk előtt volt a válasz, így épültek az egyiptomi piramisok.
19:03 Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az… (Promotions)
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
16:09 A konyhádban lapul egy filléres csodaszer … (AC News)
Az egyik legolcsóbb és legsokoldalúbb háztartási szer, amit sokan még mindig csak a konyhában használnak.
16:51 Nyakunkon a dinnyeszezon: íme a 4… (Promotions)
Annyiban segítünk, hogy kopogtatni nem kell hozzá.
18:45 Kezd lejárni a Wc-papír ideje, ezt akarják… (Femcafe)
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus Wc-papírt.
18:15 Hatalmas veszteség érheti a magyar… (Demokrata)
A nyugdíjasokat is érintheti az átalakítás.
18:21 Bezárhatják az Audi Arénát és más győri… (Menedzsment Fórum)
Győr polgármestere ismét meghívta egyeztetésre Magyar Pétert, ugyanis a város helyzete nagyon komollyá vált.
19:21 Budapest ezúttal nem fizet szolidaritási… (Demokrata)
Kármán András táblázata szerint sem a fővárosnak, sem a budapesti kerületeknek nincs fizetési kötelezettségük.
19:15 A Hortobágyról a sztyeppére: újra szabadon… (Agroinform)
Sikeresen alkalmazkodtak az új élőhelyükhöz.
16:51 Halálra kínozták a rabszolgaként tartott… (Haszon.hu)
Nem jogerősen tizennégy, illetve tíz év fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a pátrohai -község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Kisvárdai járásban- házaspárt,…
19:03 Évek óta nem volt ilyen erős a forint:… (Menedzsment Fórum)
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek.
18:15 Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet… (Privátbankár)
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek.
16:51 A szurkolóknak tilos a vuvuzela, a játékosok… (SzMo)
Csütörtökön Mexikó és Dél-Afrika összecsapásával kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet a történelem során először három ország rendez közösen. Mutatjuk, mely országok az esélyesek a…
16:03 Az újabb rekordokat döntő Messi bízik a… (Infostart)
"Lionel Messi csúcsformában van" írta a Buenos Aires-i La Nacion, miután az argentin válogatott Alabamában 30-ra megverte az izlandiakat. A hajrára beálló, tizenegyesből gólt szerző csapatkapitány…
17:27 Elindult a ©koda legolcsóbb villanyautójának… (autopro)
A ©koda megkezdte az Epiq sorozatgyártását Spanyolországban.
16:33 Ugyanaz az autó milliókkal olcsóbb Kínában,… (autopro)
Két szemléletes példa mutat rá, hogy egyforma modellek mennyivel olcsóbbak Kínában, mint az Európai Unióban.
19:15 Hajsza Budapesten: nekihajtott két… (Autószektor)
A buszsáv szabálytalan használata miatt akartak megállítani egy autóst a rendőrök június 10-én 10 óra 40 perc körül Budapesten, az Andrássy úton. A kocsi vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre,…
18:15 Íme a nyári merítés eredményei (Villanyautósok)
Sajnos nem mindenki tartotta be a szabályokat.
18:09 Aszfaltra vetített index az Auditól: videón a… (Autónavigátor)
Így néz ki az Audi világújdonság innovációja, videofelvételen a projektorokkal az útra vetített irányjelző.
|
|
|
|
|
Ajánló
|
|
|

|
|
| Cégkereső |
|
|

|
|
|
Ajánló
|
|
|

|
|
| Szálloda kereső |
|
|

|
|
|
Ajánló
|
|
|

|
|
|