Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

18:54 Rekordszámú turistaambulancia működik idén… (Magyar Hírlap)

Az Európai Unió tagállamaiból érkező, európai egészségbiztosítási kártyával rendelkező turisták is igénybe vehetik.

18:54 A magyar utazók zöme mediterrán országban… (KKV Magazin)

Júniusban a mediterrán országok; Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez…

18:54 Hat futammal jön az Egis Kupa (AQUA)

Az idén 65 éves Egis Se vitorlásszakosztálya várja az érdeklődőket a nagy múltú csopaki pályaversenyére július 1112-én. Kiváló lehetőség ez a verseny minden hajóosztály számára, hogy az országos…

18:51 Egy hazugságspirál, amely két ember életébe… (Éva Magazin)

Úgy hiszem, a legtöbben ismerünk valakit, akinél előfordul, hogy azt érezzük: valami nem igaz abból, amit mond. Nem feltétlenül nagy dolgokra kell gondolni. Egy túlszínezett történet, egy túl drámai…

18:48 5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra… (Bien)

A születésnapom ünneplését élményekkel töltöm meg, nem tárgyakkal. Idén a Balaton választása igazán különleges élményt nyújtott.

18:48 Ez a romantikus film többet tanít a gyászról,… (Telex)

Az Üzenet Isabelle-nek tökéletesen megmutatja, hogy továbbra is óriási igény lenne igazán jó romantikus filmekre, kár, hogy a készítők nem bíztak jobban a saját történetükben. Kritika.

18:48 Darvasi László: Az orvostudomány vívmányai (Telex)

"...a doktor, aki kicsiny, de súlyos táskájával napról napra vizitált a betegeinél, igyekezett elbeszéléseivel a kedvükre tenni." E heti novellánk főszereplője egy különös háziorvos, akit különleges…

18:44 Eltitkolhatták a kutya betegségét a menhelyen… (rtl.hu)

Most nagyjából félmilliós kezelési költségre számíthat az új gazdi. A Redditen tette közzé történetét, amelyet az RTL Híradó szúrt ki. Azt állítja, a Budapest környéki telepen egészségesnek mondták a…

18:42 Megrázó vallomás Tiszába fulladt fia… (rtl.hu)

Nincs pénze elbúcsúztatni a gyerekét, ezért kér segítséget a nő, akinek 16 éves fia hétfőn fulladt a folyóba Tiszavidnél. Az áldozat egy társasággal olyan helyen ment a vízbe, ahol tilos. Az anya…

18:30 Fidesz: tiszta volt minden NKA-támogatás,… (Demokrata)

A frakció közleményében visszautasítja a vádakat, és közölte: az 1087 pályázat mind kulturális célokat szolgált.

18:27 Őrült versenyszámok, fergeteges hangulat … (Blikk)

Őrült versenyszámok, határtalan izgalom és fergeteges hangulat nézze meg a Kővágóörsi Parasztolimpia legfrissebb, legviccesebb képeit! Immár az 5. alkalommal rendezték meg a látványos és humoros…

18:21 Gulyás Gergely az alaptörvény-módosításról:… (444.hu)

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha "ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal, a parlamenti ellenzékkel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon".

18:18 Gulyás Gergely: Mostantól bárkivel bármit meg… (SzMo)

A Fidesz frakcióvezetője az önkényuralom kezdetének nevezte a kormány alkotmánymódosítási javaslatát. A politikus szerint a köztársasági elnök leváltása és az ellenzéki képviselők korlátozása a…

17:54 Gulyás Gergely már reagált is az Alaptörvény… (Telex)

A Fidesz frakcióvezetője alkotmányos válsághelyzetként értékelte a helyzetet, és sérelmezte, hogy a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható.

18:42 Riasztották a román-magyar határhoz a NATO… (ATV)

Kínai utasszállító gép miatt riasztották a NATO készenléti géppárját.

18:06 Putyin az amerikai függetlenség évfordulóján… (Demokrata)

Az orosz elnök szerint az oroszamerikai kapcsolatok számos fejezete "dicsőséges" volt.

17:54 Ezren oltják a pusztító erdőtüzet… (Demokrata)

A napok óta tomboló tűz már több mint 10 ezer hektárt pusztított el, a sérültek száma legalább kilenc.

17:14 Tízezrek tüntettek az AfD ellen a… (444.hu)

A rendőrség azonban biztosította a szélsőjobbos politikusok bejutását, úgyhogy a kongresszus gond nélkül elindult.

17:12 Pokollá vált az életük: özönlenek a halálos… (rtl.hu)

Jesse Ridgway és felesége, Ashley őszintén vallottak arról, miért döntöttek a terhességmegszakítás mellett egy Down-szindróma diagnózis után. A népszerű YouTuber azóta folyamatos halálos…

17:12 Pokoli hőhullám miatt maradnak el a július… (444.hu)

Ennek ellenére Donald Trump nagyon hosszú beszéddel készül, hogy bizonyítsa, mindenre képes.

16:36 Soha nem látott hőség: lefújták a… (Demokrata)

A 250. évforduló ünnepségeit átírta az extrém időjárás: a napközbeni parádé elmarad, az esti rendezvényt módosított formában rendezik meg.

18:54 Hat futammal jön az Egis Kupa (AQUA)

Az idén 65 éves Egis Se vitorlásszakosztálya várja az érdeklődőket a nagy múltú csopaki pályaversenyére július 1112-én. Kiváló lehetőség ez a verseny minden hajóosztály számára, hogy az országos…

18:51 Egy hazugságspirál, amely két ember életébe… (Éva Magazin)

Úgy hiszem, a legtöbben ismerünk valakit, akinél előfordul, hogy azt érezzük: valami nem igaz abból, amit mond. Nem feltétlenül nagy dolgokra kell gondolni. Egy túlszínezett történet, egy túl drámai…

18:48 5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra… (Bien)

A születésnapom ünneplését élményekkel töltöm meg, nem tárgyakkal. Idén a Balaton választása igazán különleges élményt nyújtott.

18:42 Nem a nyári strandolás a legnagyobb veszély:… (EgészségKalauz)

Sokszor az egészen hétköznapi tevékenységek során tesszük ki a legnagyobb károsodásnak a bőrünket.

18:36 Hivatalos: Ez minden idők 15 legjobb filmje a… (InStyle)

Tiltott románcok, végzetes vonzalmak és szerelmek... Íme 15 film, amely garantáltan megdobogtatja a szívedet.

18:30 Millie Bobby Brown tudja, hogyan halt meg… (Promotions)

A Stranger Things sztárja különös bizonyítékot talált a testén, amely szerinte az előző életére utal.

18:21 Mi lett vele? Így él ma Kapócs Zsóka, aki… (Blikk)

A 2000-es évek elejének egyik legmeghatározóbb hazai arcaként robbant be a köztudatba Kapócs Zsóka, aki 2001-ben, mindössze 22 évesen nyerte el a Miss World Hungary koronáját. A gyönyörű modellt…

18:54 A magyar utazók zöme mediterrán országban… (KKV Magazin)

Júniusban a mediterrán országok; Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez…

18:42 Mesterséges intelligencia: tudatosan… (Digital Hungary)

A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az intézmény munkatársainak több mint 95 százaléka használ vagy tervez használni mesterséges intelligenciát…

18:27 Meglepő fordulat! Ez a mediterrán gyümölcs… (Agroinform)

Egy rejtélyes mediterrán gyümölcs kopogtat a dél-alföldi kertek kapuján. A klímaváltozás miatt hirtelen esélyt kapott, hogy a hobbikertészek új kedvence legyen.

18:24 Itt az új Suzuki Across, de az ára sokakat… (Haszon.hu)

Megkezdődött Magyarországon a megújult Suzuki Across forgalmazása. A konnektorról tölthető hibrid szabadidő-autó 304 lóerővel és közel 100 kilométeres elektromos hatótávval érkezik, ára 20,7 millió…

18:15 Vége lehet az egzotikus növények korának … (Agroinform)

Az őshonos növények beültetése nemcsak természetvédelmi szempontból értékes, hanem praktikus is: kevesebb víz, ellenállóbb növények és folyamatos virágzás.

18:12 Rendkívüli magyar siker: 16 ezer versenyzőt… (Agrárszektor)

Holdvilág című fotójával Potyó Imre nyerte az olasz szervezésű Asferico 2026 fotópályázat fődíját. Az egyik legjelentősebb nemzetközi természetfotós versenyre több mint 16 ezer nevezés érkezett.

18:09 Kvíz: Jól ismered Magyarország városait és… (Pénzcentrum)

A mai kvíz során magyar városok és falvak között keressük a kakukktojásokat - azokat, amelyek valami miatt kilógnak a sorból. Készen állsz, hogy leteszteld, mennyire ismered Magyarország településeit?…

16:51 Amit most mértek az óceánokban, arra még nem… (Infostart)

A világ óceánjain a mérések történetében a legmelegebb júniust regisztrálták, és 2026-ban új rekordok születhetnek az El Nino és a globális felmelegedés együttes hatásának következtében jelentette…

16:48 Elindult a 10 éves csillagászati gigaprojekt:… (SzMo)

A Vera C. Rubin Obszervatórium hivatalosan is megkezdte tízéves égboltfelmérő programját Chilében. A percenként frissülő adatokat és riasztásokat a világ bármely kutatója ingyenesen elérheti.

16:18 Új vérzéscsillapító por menthet életeket (Demokrata)

A különleges anyag egy másodperc alatt gélt képez, és gyorsan lezárja a súlyos sebeket.

16:12 Hőkupola borult Philadelphiára, 43 fok is… (Telex)

Az egy dolog, hogy végre lesz értelme az ivószünetnek, de milyen extra terhelést jelent az ilyen hőség a játékosoknak?

15:42 A velünk élő azbeszt (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

15:24 A világ legmagasabb trópusi fái meglepő módon… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a világ legmagasabb trópusi fái különleges belső alkalmazkodással képesek fenntartani vízellátásukat még száraz időszakokban is. Az eredmények szerint ezek az óriások…

13:36 A hétköznapi madarak is segíthetnek a virágok… (PlanetZ)

Brit kutatók szerint a gyakori énekesmadarak is részt vesznek a virágok beporzásában. A vizsgált madarak 89 százalékán találtak virágport, és a kísérletek szerint jelenlétük növelte egyes növények…

18:48 Antonelli megállíthatatlan Silverstone-ban, a… (Autószektor)

A 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez az ötödik pole pozíciója. Antonelli mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a…

18:39 George Russell majdnem a falnak csapta az… (Blikk)

Az időmérő edzéssel zárult a Forma1-es Brit Nagydíj szombati programja Silverstone-ban. A kvalifikáción több pilóta panaszkodott, végül meglepetés nem született, a vb-éllovas Andrea Kimi Antonelli…

18:38 Serena Williams sérülés miatt visszalép a… (Telex)

Testvérével indult volna párosban, de egy korábbi mérkőzésén elszenvedett térdsérülése miatt kénytelen volt visszalépni.

18:36 Antonelli a brit sprintfutam után az időmérőt… (Telex)

Russell az első körben a falban kötött ki, de végül negyedik lett.

18:36 Rosszul lett egy rendezvényen, meghalt… (SzMo)

A háromszoros bajnok ralinavigátor egy máriapócsi rendezvényen lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni. Kertész Krisztián Hadik András társaként 2020-ban és 2021-ben is abszolút bajnok lett.

18:30 Antonellié a pole, a korai kieséshez is közel… (Racing)

Kimi Antonelli bizonyult a leggyorsabbnak a Brit Nagydíj kvalifikációján, George Russell a Ferrariktól is kikapott.

18:18 A németországi autópályák mítosza (Autószektor)

Minden nyáron emberek milliói utaznak az autópályákon, hogy elérjék az áhított üdülési célpontokat. Ebben a forgatókönyvben nem ritka, hogy a belső sávban olyan autósok száguldanak, amelyek jóval…

15:36 A tengerparton sétál a pár: Amit a vízben… (Femcafe)

Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben…

15:30 Magyar Péter elárulta, milyen brutális… (ATV)

Magyar Péter ismét Áder Jánosról posztolt.

15:21 Magyar Péter rendkívüli tájékoztatót tart (Infostart)

"A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. 16 órakor bejelentés a részletekről" írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök.

15:24 A világ legmagasabb trópusi fái meglepő módon… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a világ legmagasabb trópusi fái különleges belső alkalmazkodással képesek fenntartani vízellátásukat még száraz időszakokban is. Az eredmények szerint ezek az óriások…

16:27 Sulyok Tamás eltakarítása, kevesebb… (444.hu)

Az új államfőt várhatóan már nyáron megválasztja a parlament. Legfeljebb 12 évig lehet valaki képviselő, ezentúl nem lesz kétharmados a jegybankról szóló, a föld-, a nyugdíj- és az állami vagyonnal…

15:54 "Saját magam elől menekültem" Rubint Réka… (SzMo)

Rubint Réka egy interjúban beszélt a daganatos betegségével folytatott harcáról és a megváltozott életszemléletéről. A fitneszedző elmondta, a diagnózis hatására jött rá, hogy egész addigi életében…

15:36 A 24 évvel ezelőtti Erzsébet hídi blokád… (Demokrata)

"Nem hagyhatjuk, hogy hazaárulók diktatúrája döntse romokba hazánkat!" A 2002-es idézet minden szava igaz a mára, az áprilist követő Tisza-diktatúrára.

15:42 Az MTVA egyik meg nem erősített vezetője… (Telex)

Hivatalosan még ki sem nevezték Bodacz Balázst, már számon is kérték rajta egy korábbi Hír TV-s riportját.

15:18 Vasmarokkal kezdett az új tiszás… (Demokrata)

Horváth P. András már első döntéseivel központosított: a sajtómegkereséseket is ő felügyeli.

16:30 Magyar Péter benyújtotta az… (SzMo)

A miniszterelnök szombaton benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslatcsomag a köztársasági elnök menesztése mellett 12 éves korlátot vezetne be az országgyűlési…

18:06 Putyin az amerikai függetlenség évfordulóján… (Demokrata)

Az orosz elnök szerint az oroszamerikai kapcsolatok számos fejezete "dicsőséges" volt.

17:12 Pokollá vált az életük: özönlenek a halálos… (rtl.hu)

Jesse Ridgway és felesége, Ashley őszintén vallottak arról, miért döntöttek a terhességmegszakítás mellett egy Down-szindróma diagnózis után. A népszerű YouTuber azóta folyamatos halálos…

16:36 Soha nem látott hőség: lefújták a… (Demokrata)

A 250. évforduló ünnepségeit átírta az extrém időjárás: a napközbeni parádé elmarad, az esti rendezvényt módosított formában rendezik meg.

15:39 A kórházi botrány politikusokat is elért,… (Infostart)

VIP-szoba politikusoknak, 100 milliós kenőpénzek, zsarolás holttestekkel... a botrány miatt lemondott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester két helyettese, Donald Tusk kormányfő pedig további…

14:56 Már több mint kétezer hektárt semmisített meg… (444.hu)

A tüzet valószínűleg gondatlanság okozta, emberi áldozatokról egyelőre nem tudni.

17:54 Ezren oltják a pusztító erdőtüzet… (Demokrata)

A napok óta tomboló tűz már több mint 10 ezer hektárt pusztított el, a sérültek száma legalább kilenc.

17:12 Pokoli hőhullám miatt maradnak el a július… (444.hu)

Ennek ellenére Donald Trump nagyon hosszú beszéddel készül, hogy bizonyítsa, mindenre képes.

15:36 A tengerparton sétál a pár: Amit a vízben… (Femcafe)

Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben…

15:54 "Saját magam elől menekültem" Rubint Réka… (SzMo)

Rubint Réka egy interjúban beszélt a daganatos betegségével folytatott harcáról és a megváltozott életszemléletéről. A fitneszedző elmondta, a diagnózis hatására jött rá, hogy egész addigi életében…

15:27 Rocksztár lett Erős Antónia fiából - 10… (Blikk)

Hazánk legismertebb és legkedveltebb híradósa Erős Antónia, aki 1998 óta vezeti az RTL esti hírműsorát. A nemrég a Glamour-gálán Az év ikonja címet is elnyerő televíziós élete évtizedek óta a szemünk…

16:12 Elverte fia 13 éves bántalmazóját most őt… (AC News)

A felpaprikázott édesapa dühében elverte fia 13 éves kínzóját, aki nyílt lánggal égette meg fiát. A kínzó most az apát is megfenyegette.

16:48 "Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás,… (Bien)

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

15:48 Figyelmeztet a Ryanair, ez a 7 repülőtér… (Roadster)

Komoly fennakadásokra lehet számítani

15:48 Visszatér a nyár, de már jönnek a fenyegető… (Promotions)

Komolyabb zivatarok is kialakulhatnak, lehűlésre kell számítani a jövő héten.

17:45 Egykor a csőd széléről hozta vissza a… (Agroinform)

Sokan csak egy savanyú bogyónak tartják, pedig valóságos csodafegyver a szervezetnek.

15:03 Pácban ez a település, talán a fizetésekre se… (Menedzsment Fórum)

A tönk szélén a dunakanyar népszerű községe.

17:15 Időjárás: Meglepő vasárnapi fordulat (Agroinform)

Szombat estig napos, száraz, élénk szeles idő várható. De mi jön ezután?

16:51 Friss bejelentés Magyar Pétertől: eztán sem… (Menedzsment Fórum)

Videós bejelentést tett a kormányfő a saját közösségi oldalán.

15:57 Paradicsom öntözése júliusban: így előzheted… (Agroinform)

Júliusban a paradicsom legnagyobb ellensége sokszor nem a forróság, hanem az egyenetlen vízellátás. Megmutatjuk, hogyan csökkentheted a bogyók kirepedését mély öntözéssel, talajtakarással és tudatos…

16:33 Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az… (Portfolio)

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a…

15:39 Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró… (ProfitLine)

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent…

15:24 A világ legmagasabb trópusi fái meglepő módon… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a világ legmagasabb trópusi fái különleges belső alkalmazkodással képesek fenntartani vízellátásukat még száraz időszakokban is. Az eredmények szerint ezek az óriások…

16:51 Amit most mértek az óceánokban, arra még nem… (Infostart)

A világ óceánjain a mérések történetében a legmelegebb júniust regisztrálták, és 2026-ban új rekordok születhetnek az El Nino és a globális felmelegedés együttes hatásának következtében jelentette…

16:48 Elindult a 10 éves csillagászati gigaprojekt:… (SzMo)

A Vera C. Rubin Obszervatórium hivatalosan is megkezdte tízéves égboltfelmérő programját Chilében. A percenként frissülő adatokat és riasztásokat a világ bármely kutatója ingyenesen elérheti.

16:18 Új vérzéscsillapító por menthet életeket (Demokrata)

A különleges anyag egy másodperc alatt gélt képez, és gyorsan lezárja a súlyos sebeket.

16:12 Hőkupola borult Philadelphiára, 43 fok is… (Telex)

Az egy dolog, hogy végre lesz értelme az ivószünetnek, de milyen extra terhelést jelent az ilyen hőség a játékosoknak?

15:42 A velünk élő azbeszt (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

15:00 Molnár Martin negyedik hellyel kezdett a… (Racing)

Élete első brit F3-as pole-ja után Molnár Martin nem fért oda a dobogóra a GB3 idei harmadik hétvégéjének első futamán.

17:45 Óriási csapás érte a vb-nyolcaddöntőre… (Blikk)

Magyar idő szerint szombat este megkezdődnek a nyolcaddöntők a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. A franciákra nehéz ellenfél vár Philadelphiában, hiszen azzal a Paraguayjal találkozik, amely…

16:44 Antonelli másodszor is visszavágott a… (Racing)

Kövesd velünk a Brit Nagydíj kvalifikációjának eseményeit!

15:15 Jürgen Klopp elárulta: ez kell ahhoz, hogy… (Blikk)

Jürgen Klopp szerint intenzív tárgyalásokra van szükség ahhoz, hogy elvállalja a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját. A szakember viszont már jelenlegi munkaadójával is egyeztet a…

18:06 Megvan, kit tart most a foci-vb legnagyobb… (SzMo)

Az Opta a nyolcaddöntők előtt frissítette a világbajnoki győzelemre vonatkozó előrejelzését. Az élre sorolt válogatott mögött a címvédő és az Európa-bajnok következik a 16 csapatos mezőnyben.

16:36 Kecskemétre hozhatja a Mercedes a G-osztály… (autopro)

Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.

15:51 A zöld-fokiak hőse, Vozinha hatalmas… (Blikk)

A Zöld-foki Köztársaság közel volt az óriási bravúrhoz Argentína ellen a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Az afrikai csapatot csak hosszabbítás után tudta kiejteni a címvédő a legjobb 32 között. A…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön