Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

09:42 Kijött a legbefolyásosabb női médiavezetők… (Media1)

A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politikai pikánsságokban sincs hiány.

09:42 Beyoncé erről a csodálatos úttörőről írt… (naphire.hu)

Beyoncé várva várt új albumán szerepel egy dal, amely egy olyan nőről kapta a címét, aki úgy tűnik, inspirálta a projektet.

09:42 Ezért is ültess büdöskét a veteményeskertbe! (Édenkert)

Nemcsak szép, hanem a meztelen csigák ellen is hatásos lehet. Elmondjuk, miért.

09:42 Korányi G. Tamás az osztalékfizetésekről: a… (Infostart)

A tőzsdei cégek közgyűlési meghívói után most sorra érkeznek a közgyűlési előterjesztések, jelezve egyúttal az osztalékfizetéseket. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.

09:41 Robbanás okozott lakástüzet Lágymányoson, (Magyar Hírlap)

Egy idős nő meghalt, két másik ember is megsérült.

09:39 Letartóztatták Tornanádaska polgármesterét (Telex)

A polgármesterrel szemben uzsoragyanú is fennáll.

09:39 Bondár a nyolcaddöntőig jutott Mexikóban (Magyar Hírlap)

Korábban az első helyen kiemelt német Tatjana Mariát búcsúztatta.

09:36 Április elsejétől lehet egynapos autópálya-… (SzabolcsiHír)

Magyarországon is bevezetik.

09:36 Robbanás okozott lakástüzet Lágymányoson, egy… (hirado.hu)

Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre.

09:33 Keresik a Szépművészeti új igazgatóját (Infostart)

Kiírták a pályázatot.

09:30 Önt megviseli az óraátállítás? (Blikk)

Idén az óraátállítás húsvét vasárnapjára esik. Talán könnyebbség, hogy másnap munkaszüneti nap van, így a többségünknek lesz lehetősége arra, hogy kipihenjük a fáradalmakat. Most azonban az ön…

09:27 Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni (Telex)

A napi matrica bruttó ára a különböző díjkategóriákban 2570 és 5150 forint között alakul.

09:18 Ritka jelenet az Országházból: a Fidesz… (SzabolcsiHír)

Nem szabad elhamarkodottan dönteni - mondta a debreceni honatya.

09:12 Kiderült, mit csinál Vadon Jani, mióta nincs… (ATV)

Az egykori rádiós elárulta, hogy nem hiányzik neki a rádiózás.

09:30 Lavrov: Moszkva kész a kölcsönös biztonsági… (hirado.hu)

Az orosz külügyminiszter úgy vélte: Ukrajna csak a jéghegy csúcsa Moszkva és a nyugati országok konfrontációjában.

09:27 Lavrov: Moszkva kész a kölcsönös biztonsági… (Demokrata)

Lavrov szerint a Peking által előterjesztett békekezdeményezés józan dolgokat fogalmaz meg.

09:18 Tanúskodni hívták Joe Bident (Infostart)

Az impeachment elindításáról szóló vizsgálat keretében várnak válaszokat tőle.

09:12 Egy ezertonnás daru is Baltimore-ba érkezik,… (444.hu)

Maryland állam kormányzója szerint nem lesz egyszerű elszállítani a híd maradványait.

09:00 Újfajta, félelmetes fegyvert tesztelhet… (Infostart)

Volodimir Timosko, a harkivi rendőrség vezetője szerint egy szerdai légitámadásban Oroszország egy újfajta irányított bombát vethetett be.

08:48 Nagy erőkkel támadták éjjel az ukrán kritikus… (444.hu)

Energetikai létesítmények sora sérült meg az ország számos régiójában.

08:24 Rendkívüli kínos ügybe keveredett Joe Biden… (Blikk)

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.

09:42 Ezért is ültess büdöskét a veteményeskertbe! (Édenkert)

Nemcsak szép, hanem a meztelen csigák ellen is hatásos lehet. Elmondjuk, miért.

09:39 Két újabb szörnyű buszbaleset történt (Travelo)

Több mint 40 halálos áldozata és rengeteg sérültje van a dél-afrikai és a németországi szerencsétlenségeknek.

09:36 Nagy Alekosz szikár posztban tudatta a… (Blikk)

Nagy Alekosz örömhírrel indította a nagypénteket. Röviden és tömören egy posztban jelentette be, hogy többé már nem a szinglik táborát erősíti. Igaz, nem volt túl bőbeszédű, de olyan érthetően…

09:33 Én, Safranek (Nőiváltó)

Egy pénteki nap volt, mikor tudatom legmélyén megszületett bennem Safranek. Tél volt. Hideg és színtelen tél.

09:27 Kolosszális hírt kaptak a nyugdíjasok, már… (Promotions)

Mutatjuk mikor kapják kézhez az áprilisi nyugdíjat a szépkorúak.

09:27 Az Ördöggerinctől a Cabriniig - A kedvenc… (Life)

A Cabrini A szent című életrajzi film kapcsán összegyűjtöttük a legemlékezetesebb árvaházas filmeket.

09:24 A szicíliai cannoli pajzán története (Igényesnő.hu)

A szicíliai cannoli, a finom krémmel töltött égetett tészta, amit egész Olaszországban lehet kapni: az 1200 éves olasz desszertről hoztunk néhány meglepő érdekességet.

09:42 Kijött a legbefolyásosabb női médiavezetők… (Media1)

A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politikai pikánsságokban sincs hiány.

09:42 Korányi G. Tamás az osztalékfizetésekről: a… (Infostart)

A tőzsdei cégek közgyűlési meghívói után most sorra érkeznek a közgyűlési előterjesztések, jelezve egyúttal az osztalékfizetéseket. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.

09:33 Kereszt nélkül nincs feltámadás Nagypéntek… (Agrotrend)

Nagypéntek a gyász, a csend, a magunkba fordulás napja, amikor a keresztény hívő emberek Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeznek. Cikkünkben felidézzük a történelem egyik legmegrázóbb eseményét,…

09:33 61 ezer bitcoinból akart buddhista templomot… (BitcoinBázis)

A kínai csalási rendszer kiötlőjeként és a szupergonoszként ismert Zhimin Qian elvileg arról ábrándozott, hogy a Dalai Láma buddhista istennővé

09:30 Komor felfedezést tettek a kutatók: drámai… (Portfolio)

A Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint az amerikai hulladéklerakók átlagosan háromszor több metánt bocsátanak ki, mint amennyit korábban jelentettek. Az aggasztó tendencia jelentősen…

09:27 Az élelmezésbiztonság alapja: az egészséges… (Agrofórum)

A Magyar Talajtani Társaság idén először szervezte meg figyelemfelkeltő kampányát, mely keretein belül országszerte közel 40 helyszínen tártak fel, és jellemeztek talajszelvényeket az ország neves…

09:18 Új kézben a John Deere erdészeti gépek hazai… (Agroinform)

Új kézbe került a John Deere erdészeti gépeinek magyarországi forgalmazása, március elsejétől a JG-MAX Bt. a kizárólagos hazai forgalmazó.

09:30 Hoppá: két ingyen játékot is ad az Epic Games… (GameStar)

Az már kiszivárgott, hogy a The Outer Worlds: Spacer's Choice Edition lesz az egyik ajándék, de még kapunk extra játékot is mellé.

09:06 Elítélték egy banda vezetőjét, amely több… (PCWorld)

A cupertinóiak önként és dalolva adták át a készülékeket a csalóknak.

08:36 A Microsoft hozhatja el a gamer monitorok új… (PCWorld)

A redmondiak egy forradalmi technológián dolgoznak, ami nem csak a játékosoknak lehet hasznos, de ők örülhetnek neki a legjobban.

08:30 Hasznos appok a Honortól húsvétra (Android Portál)

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos…

08:18 Jeremy Renner csúcsformában, nyáron jön is a… (GameStar)

A színész és a Kingstown polgármestere című sorozat rajongói is boldogok lesznek most.

08:00 Nagy változás a gyógymedencéknél -… (Infostart)

Vannak olyan medencék, amelyekben semmilyen módon nem szűrik a vizet, az pedig, hogy ki mit csinál a medencében, nem igazán ellenőrizhető. Ebből ered az új szabály bevezetése.

07:48 Xboxon is elérhetővé válhat majd az Epic… (GameStar)

A Microsoft fejese, Phil Spencer legalábbis nem bánná, ha az Xbox Store egyeduralma megszűnne.

09:17 Emlékszik, ki a legeredményesebb mezőkövesdi… (Sportal)

Figyelemmel követi az élvonal mérkőzéseit? Tudja esetleg, miért emlékezetes Tóth Balázs kapus számára az augusztusi Puskás Akadémia-Fehérvár bajnoki? Nézzük, tizenkét kérdésből mennyire tudja a helyes…

09:15 Bondár Anna a nyolcaddöntőben búcsúzott… (Sportal)

Bondár Anna a nyolcaddöntőben kiesett a mexikói San Luis Potosiban zajló salakpályás női challenger tenisztornán - írja az Mti.

09:15 Hideg Ádám sokat fejlődött a Winter Series-… (Autószektor)

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője elmondta, bár a gokart nagyon jó alapot biztosított neki a Formula 4-es autó kezeléséhez, sok újdonsággal szembesült, ezért az első, jerezi hétvége…

09:15 Ebből harc lesz, Szoboszlai Dominiknak magyar… (BorsOnline)

Nagy kihívás elé állították Szoboszlai Dominiket és társait.

09:12 Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon… (Metropol)

Brutálisan leértékelték a mellőzött Szalai Attilát.

09:06 Bondár Anna a nyolcaddöntőig jutott Mexikóban (m4sport.hu)

A világranglistán 110. magyar teniszező három játszmában kapott ki a 270. helyen álló brittől.

09:03 Hoppá, Marozsán után az első kiemelt Alcaraz… (Sportal)

Grigor Dimitrovval találkozik a Marozsán Fábiánt csütörtökön búcsúztató Alexander Zverev a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna férfi versenyének elődöntőjében - számolt be róla az Mti.

06:27 Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van… (BorsOnline)

Varga Judit őszintén vallott az átélt borzalmakról.

06:30 Vadon Jani elárulta, mivel foglalkozik,… (Blikk)

.

07:42 Varga Judit elárulta, mi maradt ki a… (Ripost)

A volt igazságügyi miniszter további részleteket árult el.

05:57 Drága Judit, veled vagyunk! (Mandiner)

S üzenjük a jakobinusoknak: nekik sem fog sikerülni.

06:51 Rettenthetetlen magyarok kvíze: 10-ből 7 jó… (Promotions)

Csak 10 szót kell majd kitalálnod, de vajon sikerül a maximumot elérni?

06:54 3 csillagjegy, aki egyszerűen képtelen… (Joy)

Ne mondd, hogy nem figyelmeztettünk! Ezek a csillagjegyek nem a hűség mintapéldányai.

06:24 A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak… (Portfolio)

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken…

06:18 Juhász Hajnalka a Varga Juditot ért vádra… (vasárnap.hu)

Varga Judit és volt férje, Magyar Péter között történt családi borzalmak napvilágra kerülése következtében a közösségi médiában többen támadták az

08:33 Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre az 5… (BorsOnline)

Íme, ilyen idő vár ránk az elkövetkezendő napokban.

07:24 Autósok, figyelem! Fontos változás jön, ezek… (ATV)

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).

06:57 Két ábrán mutatja be az MNB, miért nagyon… (Hírstart Robot podcast)

Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

07:51 Így tarolták le a kínai piacterek a nyugati… (Demokrata)

Hogyan sikerült az olcsó kínai termékeket forgalmazó Temunak rekordgyorsasággal maga mögé utasítania a konkurenciát, és miért éri meg a veszteséges működés?

06:18 Mutatjuk, mikortól lehet napi e-matricát… (hirado.hu)

A napi matrica bruttó ára a különböző díjkategóriákban 2570 és 5150 forint között alakul.

06:15 Húsvétkor változik a hétvégi kamionstop (Infostart)

Az áruellátás zavartalansága érdekében éjszakára felfüggesztik a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó tilalmat.

08:48 Nagy erőkkel támadták éjjel az ukrán kritikus… (444.hu)

Energetikai létesítmények sora sérült meg az ország számos régiójában.

06:06 Izrael befagyasztja a be nem vonuló… (hirado.hu)

"Itt az ideje a cselekvésnek" mondta Beni Ganz miniszter.

05:48 Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy… (Ripost)

Online megosztott véleménye súlyos büntetést von maga után.

09:00 Újfajta, félelmetes fegyvert tesztelhet… (Infostart)

Volodimir Timosko, a harkivi rendőrség vezetője szerint egy szerdai légitámadásban Oroszország egy újfajta irányított bombát vethetett be.

07:30 Az észak-szíriai Aleppó közelében sok katona… (hirado.hu)

A csapás "a szíriai rendszer oldalán harcoló libanoni Hezbollahhoz tartozó rakétaraktárak" ellen irányult.

06:12 Tanúvallomásra hívta Joe Bident a… (hirado.hu)

A vizsgálóbizottság előtt a múlt héten többek között megszólalt Tony Bobulinski, Hunter Biden, az elnök fiának korábbi üzlettársa, aki valótlan állítással vádolta Joe Bident.

09:12 Egy ezertonnás daru is Baltimore-ba érkezik,… (444.hu)

Maryland állam kormányzója szerint nem lesz egyszerű elszállítani a híd maradványait.

06:27 Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van… (BorsOnline)

Varga Judit őszintén vallott az átélt borzalmakról.

06:30 Vadon Jani elárulta, mivel foglalkozik,… (Blikk)

.

07:42 Varga Judit elárulta, mi maradt ki a… (Ripost)

A volt igazságügyi miniszter további részleteket árult el.

06:51 Rettenthetetlen magyarok kvíze: 10-ből 7 jó… (Promotions)

Csak 10 szót kell majd kitalálnod, de vajon sikerül a maximumot elérni?

06:54 3 csillagjegy, aki egyszerűen képtelen… (Joy)

Ne mondd, hogy nem figyelmeztettünk! Ezek a csillagjegyek nem a hűség mintapéldányai.

06:21 Aprócska fürdőruhában villantotta meg… (Promotions)

A bombaformában lévő Nyári Dia egyáltalán nem szégyenlős.

07:21 Már több mint 10 milliárd forintot csaltak ki… (Promotions)

Egy nagyon veszélyes csalás ütötte fel a fejét hazánkban.

06:24 A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak… (Portfolio)

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken…

06:30 Itt vannak a 2024. évi valorizációs szorzók:… (Adózóna)

Az induló nyugdíj (továbbá korhatár előtti ellátás, átmeneti bányászjáradék és táncművészeti életjáradék ellátások) kiszámításánál, a hatályos nyugdíjbiztosítási szabályok szerint, az 1988. január…

06:48 Te tudod, hányszor szabad nagypénteken enni? (Agroinform)

Nagypénteken a legszigorúbb a böjt, de egyéb hagyományok is tartoznak ehhez a naphoz. Fontos, hogy megismerd őket!

08:03 Háború: orosz vadászbombázót tettek múlt… (Növekedés)

.

06:39 Durva megszorítások, magasabb hiány jöhet az… (MMonline)

A magyar gazdaság 2023-ban elhúzódó recessziós állapotba került, miközben az infláció az év végére jelentősen lecsökkent. Nagyon kedvező fordulat történt a külső egyensúlyban, de az államháztartási…

05:57 Egyszerűsödött a napelemmel termelt energia… (Tiszta Jövő)

Az LG bemutatta az Enblock E tárolórendszer két új változatát, melyek kis helyen könnyen telepíthetők és lakossági alkalmazásra, napelemek által megtermelt energia tárolására tervezettek.

07:36 Nagypéntektől 2024-es csúcson a benzinár, ami… (444.hu)

Év eleje óta 12,5 százalékos az áremelkedés.

06:09 Ön is látta? A New York kávéház előtt… (Tudás.hu)

Ki tudna többet a budapesti kávéházakról, közte a 130. évét ünneplő New Yorkról, mint Saly Noémi, irodalom- és Budapest-történész, aki legendás történeteket oszt meg a tudas.hu olvasóival a híres…

07:30 Friss kutatás: súlyos veszélyt jelent a… (Infostart)

A kutatók szerint komoly betegségeket okozhat a sporólás.

06:51 Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni (Tudás.hu)

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ). Azt írták,…

08:00 Nagy változás a gyógymedencéknél -… (Infostart)

Vannak olyan medencék, amelyekben semmilyen módon nem szűrik a vizet, az pedig, hogy ki mit csinál a medencében, nem igazán ellenőrizhető. Ebből ered az új szabály bevezetése.

07:09 Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a… (Tudás.hu)

Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán. Ferenc pápa a rabokhoz szólva kijelentette,…

06:53 Beidézték az amerikai elnököt tanuskodni (Tudás.hu)

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer. A republikánus politikus levélben kérte fel részvételre az…

06:57 Izraelben a be nem vonuló fiatalok állami… (Tudás.hu)

A legfelsőbb bíróság ideiglenesen elrendelte azon vallási iskolák, jesivák állami költségvetésének befagyasztását április 1-től, ahol hadköteles korú, de be nem vonuló ultraortodox fiatalok tanulnak.…

06:33 Veszprém-siker Szegeden; Marozsán nem bírt… (Sportal)

Ha lemaradt volna a legfontosabb csütörtök esti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézeti egy helyen.

06:15 Puskás Akadémia-Fehérvár FC mérkőzéssel… (Sportal)

A válogatott szünet után folytatódik az Nb I, s újra pályán a csapatok a topligákban is. A Puskás Akadémia a Fehérvár Fc-t fogadja - íme, a pénteki sportműsor.

08:30 Új színre lesz szükség a közlekedési… (autopro)

Egy tanulmány szerint egy új színre lenne szükség a lámpáknál.

07:45 "Örült Marco Rossi sikereinek" - Mészöly Géza… (BorsOnline)

Az Újpest edzője megható dolgokat árult el.

08:27 Ricciardót másodszor zárták ki Ausztráliában,… (Racing)

Őrült fordulattal, leintés utáni bírói döntéssel zárult a Red Bull pilótáinak kihívása az ausztrál tengerparton, amivel kiderült: Max Verstappen és Sergio Pérez jobb életmentő, mint Daniel Ricciardo…

06:39 Régen volt már ilyen nagy autófogás a magyar… (Autószektor)

Az átkelőn kilépésre jelentkezett 2024. március 28-án 01:30 órakor egy bolgár állampolgárságú férfi egy francia honosságú DAF XF 510 FT típusú tehergépjármű vezetőjeként. Az ellenőrzés során a…

07:15 Bodó Corralest dicsérte, a spanyol kapus… (Sportal)

A Telekom Veszprém 37-30-ra legyőzte a Pick Szegedet a Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén. Az Építők sikerének kulcsa a 35%-kal védő Rodrigo Corrales lehetett. A spanyol hálóőr mellett az…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön