Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

15:06 A bosszún kívül miben lesz bátor az új… (Pesti Srácok)

Elindult a kormányzás, most már senkinek sem kell spekulálni, jeleket keresni, gondolatkísérleteket végrehajtani. Most már lassan lehet látni a valódi irányokat, és reméljük, hogy Magyar Péter…

15:06 4 teljesen normális dolog, amit a boomerek… (Sassy)

Íme négy olyan dolog, amit a boomerek még teljesen normálisnak tartottak, ma viszont aligha úsznák meg kellemetlen magyarázkodás nélkül.

15:06 Félmilliárd forintot kapott Hont András új… (Media1)

A Media1 megkérdezte a publicistát, honnan érkezett több mint 500 millió forint az egyik cégéhez, az Öt-kontent Nonprofit Kft.-hez nem sokkal a vállalat megalapítása után, egyéb bevétel címszó alatt.…

15:06 Budapesten a helyzet változatlan: jelenleg is… (Magyar Nemzet)

Hiányos létszámmal ülhet össze a Fővárosi Közgyűlés, 27 százalékos taxidíj-emelés is napirenden.

15:06 Hetvenmilliót kapott Hankó Balázstól egy… (SzMo)

Hetvenmillió forint miniszteri támogatás jutott a Rockmaraton 2026-os megrendezésére, a fesztivált azonban idén nem tartják meg. A szervezők a következő évre tolnák a megvalósítást, vagy ha a…

15:03 Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter… (444.hu)

A felvételből akkora botrány lett, hogy Benjamin Netanjahunak is el kellett ítélnie a láttottakat.

15:03 Tűzpiros gurulós székre cserélte Tisza István… (444.hu)

És ezzel meg is történt az új parlament egyik első mini-botránya.

14:54 Berobban a nyárias meleg pénteken, de… (Most Hír)

A hevesebb, nagyobb kiterjedésű zivatarok elvonulnak Magyarország fölül, viszont megérkezik helyette az erős, viharos szél a friss időjárás-előrejelzés szerint.

14:51 Megszületett az uniós döntés Orbán Viktorról… (Menedzsment Fórum)

Nem alkalmazható visszamenőleg az Európai Unió médiaszabadságról szóló rendelete azokban a sajtó-helyreigazítási ügyekben, amelyek még a szabályozás teljes hatálybalépése előtt indultak.

14:39 Havasi Bertalan: senki ne hajtsa le a fejét… (Infostart)

Havasi Bertalan szerint hivatali visszaélést követett el ellene Magyar Péter. A leköszönő helyettes államtitkár megkönnyebbülésként élte meg a felmentését, a végkielégítésért meg fog küzdeni. Úgy…

14:27 45 milliónyi juttatásról mondott le a… (ATV)

Berki Ákos közzétette nyilatkozatát, melyben lemondott az SZJA-mentességéről.

14:27 Ormányváltás: új korszak kezdődött… (Infostart)

Megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt hím, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertből költözött Veszprémbe. A fiatal elefánt számára most minden új lesz: az otthona, a gondozói és leendő…

15:03 Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter… (444.hu)

A felvételből akkora botrány lett, hogy Benjamin Netanjahunak is el kellett ítélnie a láttottakat.

14:45 Gyorsítaná Ukrajna és a nyugat-balkáni… (HírTV)

Németh Andrea tudósított Strasbourgból.

14:27 Megegyezett a három nagyhatalom: a… (HírTV)

Az adás vendége Seremet Sándor, a Magyar Külpolitikai Intézet vezető kutatója, Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője és Mihálovics Zoltán, a Makronóm Intézet elemzője volt.

14:12 Hoppá: a lengyel titkosszolgálat is… (Demokrata)

Itt a bizonyíték.

14:06 Hajszálra van a világháború, óvóhelyekre… (Demokrata)

Rendkívüli készültséget rendeltek el Litvánia fővárosában.

14:03 Újabb drón repült be a lett légtérbe, a Nato… (444.hu)

A hatóságok arra kérték az embereket, hogy maradjanak zárt térben, az orosz határhoz közeli településeken felfüggesztették a vonatközlekedést.

13:27 Hiába az Ukrajna-pártiság, Keir Starmer… (Infostart)

Rálépnek a britek a vitatott útra? Enyhíti az orosz üzemanyag-vásárlást érintő szankciók egy részét a brit kormány. Keir Starmer kabinetje nyomós okokkal magyarázza a döntést, az ellenzék szerint az…

15:06 4 teljesen normális dolog, amit a boomerek… (Sassy)

Íme négy olyan dolog, amit a boomerek még teljesen normálisnak tartottak, ma viszont aligha úsznák meg kellemetlen magyarázkodás nélkül.

14:54 A kézfejen megjelenő foltok ellen sokan házi… (EgészségKalauz)

Az öregedéssel egyre több zavaró sötét folt jelenik meg az ember kezén. Hogy mit lehet ellene tenni?

14:54 Máris lecserélik az HBO Harry Potter-… (Hamu és Gyémánt)

Még be sem mutatták az HBO új Harry Potter-sorozatát, a produkció körül máris fontos szereplőváltozás történt. A készítőknek a második évad előtt új Ginny Weasleyt kell találniuk, miután Gracie…

14:48 Ezt minden gazdinak tudnia kell: Miért fontos… (Bien)

A kisállat-biztosítás sok gazda számára csak akkor válik fontossá, amikor már szembesülnek egy váratlan állatorvosi számlával. Ebben a cikkben bemutatjuk, miért érdemes előre gondolkodni és megkötni a…

14:48 Havasi Bertalan megmutatta híres autóját,… (Promotions)

Havasi Bertalan és Magyar Péter tetőteraszbéli találkozása és a rövid szóváltásuk után bemémesedett megint a magyar közélet, az ügynek voltak folytatásai. Végre láthattuk azt az autót is, amelyről…

14:45 Az életükkel játszanak a sztárok fogyókúrás… (Metropol)

Egy igazi orosz rulett a szépségért.

14:42 Kitört a pénzrakéta: a SpaceX belép a… (AC News)

Robbanhat a Wall Street: Elon Musk űrvállalata, a SpaceX hivatalosan is bejelentette, hogy tőzsdére lép az Egyesült Államokban.

15:06 Félmilliárd forintot kapott Hont András új… (Media1)

A Media1 megkérdezte a publicistát, honnan érkezett több mint 500 millió forint az egyik cégéhez, az Öt-kontent Nonprofit Kft.-hez nem sokkal a vállalat megalapítása után, egyéb bevétel címszó alatt.…

15:03 Így döntött az EU Orbán Viktor és a beperelt… (Privátbankár)

Nem alkalmazható visszamenőleg az Európai Unió médiaszabadságról szóló rendelete azokban a sajtó-helyreigazítási ügyekben, amelyek még a szabályozás teljes hatálybalépése előtt indultak.

15:00 Tízszeres Superbrands díjazott a Ddc ismét… (Digital Hungary)

A Duna-Dráva Cement Kft (DDC) idén is Magyarország vezető márkái között szerepel, miután immár tizedik alkalommal nyerte el a rangos Business Superbrands elismerést. A díjat odaítélő Superbrands…

15:00 Kávé lesz elég idén, rekord termésre és… (vg.hu)

Az El Nino megzavarhatja a piacot.

14:57 27% helyett 5%, árrés helyett ársáv Ez jön… (Agroinform)

Nagypéter Sándor a zöldség-gyümölcs ágazatban megvalósuló áfacsökkentésről, az árrésrendszert remélhetőleg felváltó ársávokról és az importtermékek hatásairól beszélt egy sajtótájékoztatón.

14:57 Állóra fékeződött az amerikai gazdaság (Portfolio)

A csütörtöki amerikai adatcsomag újabb vegyes képet festett: a heti munkanélküli segélykérelmek továbbra is alacsony szinten maradtak, miközben a philadelphiai feldolgozóipari index váratlanul…

14:54 A jövő bankfiókja az Etele Plázában: hangsúly… (KKV Magazin)

Új, tanácsadásközpontú fiókot nyitott Budapesten, az Etele Plázában az Mbh Bank, amely a jövő bankfiókjának koncepcióját hozza el. A bank filozófiája szerint a bankfiókok jövője kevésbé a mindennapi…

13:39 Kevesen tudják: a világ legnagyobb piramisa… (Infostart)

A kolosszális méretű mexikói piramis napjainkban egy domb belsejében található, pedig fénykorában akkora volt, hogy simán lekörözte egyiptomi "vetélytársait".

11:42 Az Antarktisz egyik gleccsere… (PlanetZ)

Példátlan sebességgel omlott össze az antarktiszi Hektoria-gleccser. A kutatók szerint ez fontos figyelmeztetés lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés szempontjából.

09:36 A klímaváltozás a tengerfenéken is… (PlanetZ)

A felmelegedő óceánok erősebb téli viharokat idézhetnek elő, amelyek komoly károkat okozhatnak a tengerfenék érzékeny ökoszisztémáiban.

19:48 A tengerszint-emelkedés sokkal gyorsabban… (PlanetZ)

A sós tengervíz beszivárgása miatt egyre több termőföld válik művelhetetlenné. A kutatók szerint a veszteség sokkal nagyobb, mint korábban gondolták.

16:54 Ha nincs It-csapatod, segít a digitalizációs… (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

15:36 Miért látják teljesen másként az emberek a… (PlanetZ)

A vadon élő állatokhoz fűződő viszonyunkat a kultúra, a vallás és a személyes tapasztalatok is alakítják. Ez alapvetően meghatározza a természetvédelmi döntések sikerét.

14:48 Vietnámból és Kambodzsából jönnek a… (Telex)

A választás óta berobbantak a béna MI-képekkel és -szövegekkel operáló kamuhírek. Nehéz elképzelni, hogy ezeket valaki tényleg elhiszi, mégis ezrével kapja a lájkokat, hogy Orbán Viktornak szobrot…

14:51 Hét év után fejtették meg, ezért nem nyert az… (Ripost)

Unai Emery sikereit megfejtették a szurkolók.

14:42 Íme, a Toyota legnagyobb villanyautója - de… (Autószektor)

Elindult a bZ7 értékesítése Kínában, és már az első órában 3100 megrendelés érkezett rá, ami azt bizonyítja, hogy kivételes ár-érték arányú modellről van szó. Az elektromos zászlóshajó a Guangzhou…

14:36 Szokatlan időpontban juthat el fontos… (Racing)

Sajtóinformációk szerint a jövő heti Olasz Nagydíjtól kezdve névadó szponzora lesz az Apriliának, ami felvet pár kérdést.

14:36 Kitört a járvány! Ebola miatt gondban a foci-… (BorsOnline)

Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja már az edzőtáborát is lemondta. Ebola-járvány veszélyezteti a 2026-os foci-vb egyik résztvevőjét.

14:30 Átadták az utolsó Tesla Model S és X… (Villanyautósok)

Az utolsó, limitélt széria ünnepélyes átadójával egy korszak zárult le és egy másik kezdődött.

14:03 Unai Emery utolérte Mourinhót, Ancelottit és… (Infostart)

Unai Emerynél immár egyetlen edző sem nyert többet a nagy európai kupákból. Ötödik elsőségével felsorakozott Carlo Ancelotti, José Mourinho és Giovanni Trapattoni mellé. Elődeivel ellentétben…

13:48 Stabil nyári működésre készül a Wizz Air (Autószektor)

A cég közlése alapján ezzel az aránnyal az európai légitársaságok élmezőnyébe került megbízhatóság terén. Mint hozzátették, különösen fontos mutató a napi első, jellemzően hajnali indulási hullám…

11:54 Varga Judit váratlanul reagált a Telexnek,… (Telex)

A volt igazságügyi minisztert többször kerestük azután, hogy Magyar Péter kormánya nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentációjának egyik felét.

12:48 Hihetetlen, mi történt a rollerest megtámadó… (Life)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rollerest megtámadó nyúlról posztolt. Fotójuk letarolta a netet.

13:51 Bejelentették III. Károly király halálát:… (Ripost)

A brit rádióállomás, a Radio Caroline kénytelen volt bocsánatot kérni a hallgatóitól a kellemetlenségért.

12:12 Videó: motorosnak hajtott a Suzukival, a… (Autónavigátor)

Saját magát adta fel a férfi, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott, miután hátulról nekiment egy szabályosan közlekedő motorosnak: kiderült, hogy miért nem merte megvárni a rendőröket.

11:09 Tolvai Reni szexi tánccal jelentkezett be… (Metropol)

Az énekesnő a videó alapján nagyon jól érezte magát buli közben.

11:48 Hamarosan megérezzük az iráni háború… (vg.hu)

Idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig már 2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság az Erste elemzőinek várakozása alapján.

12:54 Magyar Péter megoldja? Öt módon tölthető fel… (Promotions)

A Velencei-tó hónapokon belül kiszáradhat: az agárdi vízmérce 66 centimétert mutat. Öt vízpótlási koncepció létezik, pár száz milliós helyi ötlettől a több tízmilliárdos Duna-tervig.

11:36 Kíméletlenül lecsapott a hatóság,… (Most Hír)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában több mint kéttucat magyar gyártású konzerv csemegekukoricát ellenőriztek; a vizsgált terméknél élelmiszerbiztonsági hibát…

14:27 45 milliónyi juttatásról mondott le a… (ATV)

Berki Ákos közzétette nyilatkozatát, melyben lemondott az SZJA-mentességéről.

11:45 Egyszerre léptetik elő és büntetik meg… (ATV)

Pálinkás Szilveszter a jövőben kabinetfőnök-helyettesként dolgozik majd közvetlenül Ruszin-Szendi Romulusz mellett. A honvédelmi miniszter azt is jelezte, hogy soron kívüli előléptetés mellett…

12:09 "Olvasd el jogaidat, és húzzál a zárkádba!" … (Blikk)

A magyar gengszterrap egyik legismertebb alakja, Ogli G, azaz Oglizán András hosszú hallgatás után őszintén beszélt élete legsötétebb időszakáról. A rapper, aki a 2000-es évek elején bűnszervezetben…

12:06 Visszaváltós palackokkal csalt ki több mint… (Telex)

Kivitte a már visszaváltott palackokat a raktárból, aztán újra visszaváltotta azokat.

14:54 Berobban a nyárias meleg pénteken, de… (Most Hír)

A hevesebb, nagyobb kiterjedésű zivatarok elvonulnak Magyarország fölül, viszont megérkezik helyette az erős, viharos szél a friss időjárás-előrejelzés szerint.

11:18 Özönlenek a pakisztáni katonák és a kínai… (Demokrata)

Iszlámábád jelentősen elmélyítette katonai együttműködését Rijáddal.

14:12 Hoppá: a lengyel titkosszolgálat is… (Demokrata)

Itt a bizonyíték.

12:15 Észak-Koreába látogat a kínai államfő,… (Infostart)

A kínai külügyminiszter nemrégiben már járt Phenjanban, valamint a napokban biztonsági tisztviselők és a kínai elnök protokollszolgálatának képviselői az észak-koreai fővárosban jártak, előkészíteni a…

11:57 Magyar Péter találkozott az osztrák… (Blikk)

Tegnapi lengyelországi látogatása után Magyar Péter miniszterelnök és több minisztere ma Ausztriába ment, hogy az osztrák kancellárral tárgyaljon. A miniszterelnök második hivatalos külföldi útja így…

12:30 A harkivi Sesztyerivka elfoglalásáról tett… (Demokrata)

Az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni.

11:30 Magyar Bécsben az azbesztügyről: A szennyező… (Telex)

Lengyelország után Magyar Péter Bécsben tárgyalt, Christian Stockerrel tartanak sajtótájékoztatót. Beszéltek a különadókról, hétfőtől osztrákmagyar közös bizottság áll fel az azbesztszennyezés miatt.…

14:06 Hajszálra van a világháború, óvóhelyekre… (Demokrata)

Rendkívüli készültséget rendeltek el Litvánia fővárosában.

12:48 Hihetetlen, mi történt a rollerest megtámadó… (Life)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rollerest megtámadó nyúlról posztolt. Fotójuk letarolta a netet.

13:51 Bejelentették III. Károly király halálát:… (Ripost)

A brit rádióállomás, a Radio Caroline kénytelen volt bocsánatot kérni a hallgatóitól a kellemetlenségért.

11:09 Tolvai Reni szexi tánccal jelentkezett be… (Metropol)

Az énekesnő a videó alapján nagyon jól érezte magát buli közben.

12:54 Magyar Péter megoldja? Öt módon tölthető fel… (Promotions)

A Velencei-tó hónapokon belül kiszáradhat: az agárdi vízmérce 66 centimétert mutat. Öt vízpótlási koncepció létezik, pár száz milliós helyi ötlettől a több tízmilliárdos Duna-tervig.

14:48 Havasi Bertalan megmutatta híres autóját,… (Promotions)

Havasi Bertalan és Magyar Péter tetőteraszbéli találkozása és a rövid szóváltásuk után bemémesedett megint a magyar közélet, az ügynek voltak folytatásai. Végre láthattuk azt az autót is, amelyről…

14:36 A stewardess figyelmeztet: sosem szabad… (Femcafe)

Az emberek többsége eleve nem szívesen használja a mellékhelyiséget a repülőn, de a szükség nagy úr, és ha már arrafelé akad dolgod, nem árt, ha egy-két alapszabállyal tisztában vagy.

14:16 Hátborzongató szörnyszülött él a vizeinkben … (EgészségKalauz)

A kutatók sem voltak felkészülve arra, amit találtak.

11:48 Hamarosan megérezzük az iráni háború… (vg.hu)

Idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig már 2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság az Erste elemzőinek várakozása alapján.

11:42 Ekkor lehet eurónk Magyarországon így… (Biztos Döntés)

Az év második felében már több tényező is fékezheti a forint erősödését, és 2026. végére a 365-ös szint környékén alakulhat az euróval szembeni árfolyam. Az infláció gyorsulhat az előttünk álló…

14:14 Valósággá vált a rémálom, kiszivárgott a… (vg.hu)

A leépítés a vállalat mintegy 10 százalékát, körülbelül 8000 állást érint.

14:33 Ukrán import: elárulta a Nébih, hogy mi… (Agroinform)

6 ukrán szállítmányt regisztráltak a hazai hatóságok az utóbbi napokban, mutatjuk, mik ezek.

12:45 Kékbe borult a határ: virágzik az olajlen, a… (Agroinform)

A kékbe borult lentáblák nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem értékes élelmiszer-alapanyagot is adnak.

11:24 Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó… (Digital Hungary)

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték derül ki a Magyar…

14:18 Megszólalt a Cápa, aki leleplezte a NER-es… (Forbes)

Látta, hogy milyen luxusban él a NER-elit, így segített Hadházy Ákosnak leleplezni a rongyrázást. Magánélete és vállalkozása miatt korábban félt felvállalni a kampányban betöltött szerepét, most…

11:42 Az Antarktisz egyik gleccsere… (PlanetZ)

Példátlan sebességgel omlott össze az antarktiszi Hektoria-gleccser. A kutatók szerint ez fontos figyelmeztetés lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés szempontjából.

13:39 Kevesen tudják: a világ legnagyobb piramisa… (Infostart)

A kolosszális méretű mexikói piramis napjainkban egy domb belsejében található, pedig fénykorában akkora volt, hogy simán lekörözte egyiptomi "vetélytársait".

12:12 Videó: motorosnak hajtott a Suzukival, a… (Autónavigátor)

Saját magát adta fel a férfi, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott, miután hátulról nekiment egy szabályosan közlekedő motorosnak: kiderült, hogy miért nem merte megvárni a rendőröket.

11:15 Máris elutazott a Fradi csatára, bemutatták… (Ripost)

Egyetlen NB I-es labdarúgó lesz ott a foci-vb-n.

11:39 Friss töréssel védett a döntőben a… (Infostart)

Emiliano Martinez, az Aston Villa kapusa törött ujjal védte végig a szerda esti Európa-liga-döntőt. A bemelegítésnél, közvetlenül a kezdés előtt sérült meg.

11:12 Kínában már kínai a legmenőbb luxusszedán, a… (Autószektor)

A modell rövid, alig nyolchónapos élete alatt meredek pályaívet futott be, és olyan ikonikus riválisokat is maga mögé utasított, mint a Porsche Panamera, a Mercedes-Benz Maybach S-osztály vagy a BMW…

13:33 Megtalálta az utódját Révész Attila:… (Blikk)

Supka Attila veszi át a Kisvárda NB I-es labdarúgócsapatának irányítását. A nemrég véget ért szezonban nyolcadik helyen végzett együttest tavaly október óta Révész Attila sportigazgató készítette fel…

12:33 SMC: hatalmas potenciál rejlik a műszakis… (autopro)

Szentesi győzelemmel ért véget a Simulation of Mechatronics Challenge döntője. A verseny jó hangulatban zajlott, a diákok nem csak a győztesek megmutatták, hogy a középiskolások is képesek az…

12:03 Döntött a fegyelmi bizottság: ez nagy csapás… (Blikk)

Öt csapatot meszelt el május 20-i ülésén a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. A legrosszabbul az NB I-be frissen feljutott Honvéd járt, de büntetéssel búcsúzott a 20252026-os idénytől a…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön