Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

16:09 8 sztár, aki közel 30 évesen játszott… (InStyle Men)

Hollywoodban régóta bevett szokás, hogy felnőttek játszanak tiniket. Néhány színész azonban még 30 felett is középiskolásként került vászonra.

16:09 Vidnyánszky Attila nem elnök többé, kirúgták,… (naphire.hu)

Távozott Vidnyánszky Attila a Színház-és Filmművészeti Egyetem éléről, a teljes kuratórium lemondott.

16:09 A Gajdos-féle minisztériumban továbbra sem… (Demokrata)

Hadházy Ákos közérdekű adatigénylést küldött a környezetvédelmi tárcához.

16:09 Rekordmagasra emelkedett a dízel ára az… (444.hu)

A dízel gallononkénti átlagára pénteken 5,85 dollár volt, több mint két dollárral magasabb, mint az iráni konfliktus kitörése előtt.

16:09 Megjönnek az uniós pénzek, de mikor indul be… (Portfolio)

Magyarország a kormány tájékoztatása szerint teljesítette a Helyreállítási Alap utolsó mérföldköveit is, így megnyílhat az út az uniós források lehívása előtt. A lengyel tapasztalat azonban arra…

16:09 Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi… (ProfitLine)

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.

16:09 Meghalt Tony Gatlif, a Gadjo Dilo rendezője (FilmHu)

77 éves korában elhunyt Tony Gatlif francia rendező, a Gadjo Dilo és az Exils alkotója. A rendező a dél-franciaországi Arles-ban egy történelmi filmen dolgozott, mikor egy egészségügyi probléma miatt…

16:03 Magyar Péter: felmentették a Mandinert kiadó… (Infostart)

A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.

15:45 Bejelentést tett a miniszterelnök: a… (ATV)

Magyar Péter péntek délután közölte a felmentés hírét, részleteket egyelőre nem közöltek az ügy kapcsán.

15:45 Ön is érzi? Orrfacsaró bűz terjeng a… (Blikk)

A budapestiek és a környékbeliek naptár helyett ma már nyugodtan hagyatkozhatnak az orrukra is, ha a nyár végét akarják belőni. A város több pontján, így a III., a XI., a XII. vagy éppen a XX.…

15:45 Matolcsy György "mesélni" kezd videót tett… (Infostart)

A YouTube-on közzétett rövid videóban kíván magyarázatot adni az MNB volt elnöke az általa vezetett intézmény különböző ügyeit érintő vizsgálatok kapcsán.

15:39 Az Oktatási Hivatal szerződést bontott a… (444.hu)

Nagy Ervin pedig arról írt, hogy a Dérynét "az ideológia vezéreltsége okán alapos átvizsgálásnak vetjük alá".

15:39 Magyar Péter bejelentette: leállították a… (Blikk)

A pénzügyminiszter utasítására azonnali hatállyal felmentették Kereki Gergőt, a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját, egyúttal teljes mértékben leállítják a lap finanszírozását. Magyar Péter a…

16:09 Rekordmagasra emelkedett a dízel ára az… (444.hu)

A dízel gallononkénti átlagára pénteken 5,85 dollár volt, több mint két dollárral magasabb, mint az iráni konfliktus kitörése előtt.

16:09 Súlyos döntést hozott a Volkswagen,… (Infostart)

Az újonnan elfogadott átszervezési tervvel négy németországi gyár és ötvenezer dolgozó jövője a tét.

16:03 "El sem hiszem..." Donald Trump is… (Blikk)

Donald Trump amerikai elnök meglepetését és csalódottságát fejezte ki Maria Bartiromo Fox Newstól történő távozása kapcsán, miután a médiavállalat szeptember 3-án hivatalosan is bejelentette, hogy…

15:45 Harminckét gyanúsítottja van a hollandiai… (Demokrata)

Egy biztonsági őr életét vesztette, két rendőr pedig megsebesült.

15:21 Szakértő az EU-költségvetésről:… (Infostart)

Az úgynevezett "takarékos" EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és…

15:15 Több százezer hektár égett le idén Európában (Telex)

Majdnem kétezer erdőtűz pusztított szeptemberig az Európai Unióban, döntő többségük június után, amikor több hatalmas tűzvésszel is küzdöttek a tűzoltók.

15:15 Olajat akartak lopni, belehaltak (Demokrata)

Olajlopás közben belélegzett mérgező gázok miatt veszette életét több tucat ember Nigériában. .

16:09 8 sztár, aki közel 30 évesen játszott… (InStyle Men)

Hollywoodban régóta bevett szokás, hogy felnőttek játszanak tiniket. Néhány színész azonban még 30 felett is középiskolásként került vászonra.

15:45 40 fokos hőhullám tartja terrorban Európát,… (Promotions)

Spanyolországban 44 Celsius-fok, míg az olaszoknál és a Balkánon akár 41 Celsius-fok is lehetséges.

15:45 Ilyen még nem volt: Csonka András nem is volt… (SzMo)

Az alkotók szerint a magyar filmgyártásban először fordul elő, hogy egy színész úgy szerepel egy vásznon, hogy nem volt jelen a forgatáson. Csonka András hangját rögzítették, a megjelenését pedig…

15:39 Rühesség esetén mikor jelentkeznek a tünetek?… (EgészségKalauz)

2 hét alatt kijönnek a tünetek, ha valaki elkapta a rühességet?

15:39 Magyar siker: budapesti romkocsmát… (Roadster)

Magyar hely végzett a European Bar Guide száz európai bárt felvonultató 2026-os rangsorának élén, ráadásul egy több mint húsz éve működő budapesti legenda szerezte meg az első helyet.

15:27 Jobb, mint az ecet vagy a szódabikarbóna:… (Femcafe)

Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.

15:15 "Apám temetésén tudtam meg, hogy volt egy… (Bien)

Egy édesanya, aki a temetésen már a saját lányát sem ismeri fel és egy családi titok, amely örökre megváltoztatja mindazt, amit a múltjáról tudott.

16:09 Megjönnek az uniós pénzek, de mikor indul be… (Portfolio)

Magyarország a kormány tájékoztatása szerint teljesítette a Helyreállítási Alap utolsó mérföldköveit is, így megnyílhat az út az uniós források lehívása előtt. A lengyel tapasztalat azonban arra…

16:09 Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi… (ProfitLine)

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.

16:09 Kármán András: megnyílt a pályázat a… (Adózóna)

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára közölte pénteken Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

16:03 Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot (Privátbankár)

A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a hazug propagandalap finanszírozása.

15:57 Felmentették a Mandiner kiadójának… (Kreatív Online)

Magyar Péter péntek délután a közösségi oldalán közölte, hogy a pénzügyminiszter utasítására felmentették Kereki Gergőt, a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját.

15:51 Kettészakad a hétvégi időjárás: jön a… (Portfolio)

A hétvégén összességében sok napsütésre számíthatunk, ám szombaton egy északnyugat felől érkező hidegfront átmenetileg megvastagítja a felhőzetet, és elszórtan gyenge csapadékot, esetenként zivatart…

15:45 Rendkívüli ellenőrzések indultak: fontos… (Agrárszektor)

A Magyar Államkincstár a következő két hétben több ellenőrzést végez a Területi Monitoring Rendszerben (Tmr) a gazdálkodók által bejelentett mezőgazdasági területeken, így várhatóan nagy számban…

15:09 Mostantól ecstasyval is kezelhetik a… (Telex)

Ausztrália után másodikként engedélyezték az MDMA gyógyászati célú felhasználását.

14:51 Egyre gyorsabban tűnnek el Európa magashegyi… (PlanetZ)

Egy 21 éven át tartó európai vizsgálat szerint egyre gyorsabban tűnnek el növények a magashegységek korábbi élőhelyeiről. Bár a hegycsúcsokon összességében nő a fajok száma, a hideg környezethez…

14:45 Kiderült, mi történik a kutya agyában, amikor… (Demokrata)

Az önkontroll jeleit találták a kutyák agyában.

13:45 Az ügyészség nevében támadnak zsarolóvírussal… (Telex)

Az ügyészségi alkalmazottak nevével visszaélő támadók céges iratokat zárolnak, és váltságdíjat követelnek.

12:51 Észak-Amerika erdeit egyre jobban fenyegetik… (PlanetZ)

Az erdők számára a klímaváltozás nemcsak több hőhullámot, szárazságot vagy erdőtüzet jelent. A magasabb hőmérséklet és a változó csapadékviszonyok olyan élőlények számára is új területeket nyithatnak…

12:39 Új modellt mutatott be az OpenAI, ami a cég… (Telex)

Greg Brockman szerint a GPT-6 Astra generációs ugrást jelent.

12:27 A Politico arról írt, Magyarország kész újra… (Telex)

Tanács Zoltán az EU-pénzes mizéria legnehezebben érthető eleméről beszélt a lapnak, miután a kormány hétfőn bejelentette a feltételek teljesítését. Elmagyarázzuk, mi a helyzet a Horizont Európával.

16:03 Közleményben reagált a SEAT: vajon tényleg… (Autónavigátor)

Az elmúlt években többször is felröppentek pletykák a SEAT esetleges megszűnéséről, ám mind a márka, mind a Volkswagen konszern eddig minden esetben cáfolta a spanyol márka eltűnését. Most azonban…

15:57 Őrület! A szövetség másodszor fosztotta meg… (Blikk)

Ismét megfosztották a június eleji Forma-1-es Monacói Nagydíjon elért harmadik helyezésétől Pierre Gaslyt, az Alpine francia versenyzőjét. A döntés értelmében hivatalosan honfitársa, a Red Bullt…

15:45 Renault Zoe égett Budaörsön (Villanyautósok)

A törökbálinti hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat.

15:39 Így áll most az Aranylabda-verseny a 30-as… (rtl.hu)

A Bayern csatárának brutális gólszámai és a Barcelona 19 éves sztárjának világbajnoki címe versenghetnek idén az Aranylabdáért. Luis Enrique mégsem közülük választana, szerinte az egymás után két BL-t…

15:39 A Michael Schumacher előtt tisztelgő Ferrarik… (Blikk)

A dizájnban Michael Schumacher előtt tisztelgő Ferrarik zárták az élen a Forma1-es Olasz Nagydíj első szabadedzését. Charles Leclerc volt a leggyorsabb, köridejük között kevesebb mint 2…

15:03 Több mint 2000 Honda egy helyen (Autószektor)

A 2010-ben életre hívott Honda Euro Meet mára az európai Honda-közösség egyik meghatározó találkozójává vált. A Circuit de Clastres területén klasszikus modellek, ritka kivitelek és különlegesen…

14:27 Londonban is megjelentek az önvezető taxik (autopro)

Az Uber és a Wayve elindították robotaxik szolgáltatásukat Londonban.

12:21 Napi kvíz: Ha 5 kérdésnél többet tudsz, már… (Kvízguru)

Hat helyes válasz már bőven elég ahhoz, hogy büszkén zárd a mai kvízt. Vajon sikerül átlépned az 5 pontos határt vagy valamelyik kérdés éppen akkor bizonytalanít el, amikor már közel jársz a célhoz? A…

13:15 Hol kell tartani a pénztárcádat a lakásban a… (Glamour)

A feng shui szerint sokan nem is sejtik, hogy a pénzügyi stabilitás nemcsak a kemény munkán vagy a szerencsén múlik, hanem azon is, hogy otthon hol tartjuk a pénztárcánkat. Ha hajlamos vagy a tárcádat…

13:51 Ó, jaj: Ausztria durcás a Tisza-kormányra? (Demokrata)

Egy komoly vita képe bontakozik ki Magyarország és Ausztria között.

13:09 Ebben az áradásban nem lesz köszönet (Demokrata)

Ez az új politikai valóság.

13:21 Elképesztő beruházást tervez Románia a magyar… (Agrofórum)

Románia eddig nem számított éllovasnak az Eu-ban a megújuló energiaforrások terén, egy új beruházás viszont az élre röpítheti őket.

13:15 Kiderült, kik gyújtogattak Németországban,… (Demokrata)

Az idősebb férfit hatrendbeli gyújtogatás miatt egy év 11 hónap szabadságvesztésre ítélték.

12:39 Japán módszer az integető izom ellen: napi 4… (EgészségKalauz)

Napi 4 perc a feszesebb karokért: japán módszer súlyzók nélkül.

13:09 Ebben az áradásban nem lesz köszönet (Demokrata)

Ez az új politikai valóság.

13:29 Magyar Péter bejelentette, bevezetik a "három… (Blikk)

Új, önálló és országos hatáskörű környezetvédelmi főhatóság felállításáról döntött a kormány. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában bejelentette, hogy a szigorítások és a…

13:27 Panyi Szabolcs: Titkosszolgálati eszközökkel… (SzMo)

Az oknyomozó újságíró saját forrásaitól úgy értesült, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a HVG-nek nyilatkozó informátorokat próbálja azonosítani. A belső nyomozás azután indulhatott, hogy a lap a…

13:03 Különös harci jelenet Pesterzsébeten:… (ATV)

Nem mindennapi jelenet zajlott le szeptember 2-án reggel Pesterzsébeten, amikor egy férfi a Téglagyár téren csúzli segítségével csapágygolyókat lőtt egy üzlet és egy közelben lévő lakás felé. A…

14:03 Bár a kórházak fertőzési adatai… (Telex)

Csütörtök késő este nyilvánossá és kereshetővé vált a kórházi fertőzések adatbázisa az NNGYK honlapján. Összesen 92 hazai aktív fekvőbeteg-ellátó intézmény vett részt a 2022-es vizsgálatban, több mint…

13:57 Vitézy Dávid bejelentette: 7476 milliárd… (ATV)

Vitézy Dávid pénteken közölte, hogy a kormány 74-76 milliárd forint közpénzt spóról azzal, hogy felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását.

13:51 9/11: a nap, ami mindent megváltoztatott … (Demokrata)

Új műsorunkban Sayfo Omarral arra kerestük a választ, mi vezetett a terrortámadáshoz, és milyen hatással voltak az USA háborúi a Közel-Keletre.

13:15 Kiderült, kik gyújtogattak Németországban,… (Demokrata)

Az idősebb férfit hatrendbeli gyújtogatás miatt egy év 11 hónap szabadságvesztésre ítélték.

13:03 Hivatalosan is olaszországi rekordot döntött… (Infostart)

Egyetlen kormány sem volt még hatalomban olyan hosszú ideig a második világháború utáni olasz köztársaságban, mint a Giorgia Meloni vezette kabinet.

12:39 A Külügyminisztérium megköszönte Ukrajnának,… (SzMo)

Az ukrán parlament bűncselekménynek ismerte el a kárpátaljai magyarok ellen elkövetett szovjet intézkedéseket. A Külügyminisztérium üdvözölte a döntést, és felajánlotta az együttműködését.

15:09 Támadás érte a WHO egyik Kijev melletti… (444.hu)

A szervezet szerint idén már legalább húsz humanitárius raktárt ért csapás Ukrajnában.

14:15 Pusztító vihar csapott le, menteni kellett az… (Blikk)

Évtizedek óta nem csapott le olyan ítéletidő Ciprusra, mint ami egy héttel ezelőtt tarolta le a szigetet. A vihart követően sziklafalnak csapódott hajóroncsok mutatták a víz és a szél erejét, a…

14:03 Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos… (Infostart)

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek…

15:15 Több százezer hektár égett le idén Európában (Telex)

Majdnem kétezer erdőtűz pusztított szeptemberig az Európai Unióban, döntő többségük június után, amikor több hatalmas tűzvésszel is küzdöttek a tűzoltók.

13:15 Hol kell tartani a pénztárcádat a lakásban a… (Glamour)

A feng shui szerint sokan nem is sejtik, hogy a pénzügyi stabilitás nemcsak a kemény munkán vagy a szerencsén múlik, hanem azon is, hogy otthon hol tartjuk a pénztárcánkat. Ha hajlamos vagy a tárcádat…

12:39 Japán módszer az integető izom ellen: napi 4… (EgészségKalauz)

Napi 4 perc a feszesebb karokért: japán módszer súlyzók nélkül.

13:15 5 tárgy, ami blokkolja a bőséget az életedben… (Bien)

A tárgyaink energiát hordoznak, és ha ragaszkodunk olyasmihez, amire valójában már nincs szükségünk, azzal helyet és figyelmet veszünk el attól, ami valóban gyarapíthatná az életünket.

15:27 Jobb, mint az ecet vagy a szódabikarbóna:… (Femcafe)

Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.

14:15 Térdig süllyedtek a Velencei-tóban:… (Promotions)

érdig érő iszapban küzdöttek az önkéntesek a Velencei-tó medrében a vízhiány miatt. Mosógépdob és rengeteg autógumi is előkerült a gárdonyi medertakarításon.

14:15 Amal Clooney csillogó miniruhában keltett… (Glamour)

Amal Clooney ezúttal egy Prada ruhában kápráztatott el mindenkit. A sztárügyvéd férjével, George Clooney-val együtt Velencében tartózkodik, és egy privát yachtból kiszállva kapták őket lencsevégre a…

13:57 Észbontó fotók kerültek elő Amber Heardről,… (Femcafe)

Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él…

13:21 Elképesztő beruházást tervez Románia a magyar… (Agrofórum)

Románia eddig nem számított éllovasnak az Eu-ban a megújuló energiaforrások terén, egy új beruházás viszont az élre röpítheti őket.

15:21 Most jelentették be, hogy a kormány… (Médiapiac)

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandinert kiadó társaság vezérigazgatóját, és leállítják a lap finanszírozását.

13:15 Fogy az állami dolgozók türelme az új… (Telex)

A Tisza által ígért béremeléseket egyre türelmetlenebbül várják az érintett szakmák képviselői, miközben a költségvetés nem áll jól, és a kormánynak csökkenő pályára kell állítania a hiányt.

13:41 Kidobtak négy magyar vendéget egy horvát… (Portfolio)

Négy magyar turista miatt robbant ki vita a közösségi médiában, miután egy horvátországi étteremben felszólították őket az asztal elhagyására, mert csupán desszertet rendeltek - jelentette a Croatia…

13:21 Megbuktak a trükköző árusok: csak a… (Agroinform)

Több mint 300 tonna zöldséget vizsgáltak meg a hatóságok, de vendéglátóhelyeken is razziáztak. Lejárt, nem nyomon követhető termékeket és higiéniai problémákat is feltártak.

14:45 Megvan, mikor jön a lehűlés: komoly eső… (Agrárszektor)

Jövő hét közepén végeszakad a szeptemberi nyárnak. Elbúcsúzthatunk a 30 fok fölötti maximumoktól, csapadékkal is kecsegtetnek az előrejelzések.

13:33 Egyre több feladat hárul az ATV megmaradt… (Media1)

Az ATV-nél az elmúlt hónapok jelentős távozási hulláma után egyre több feladat jut a csatorna megmaradt képernyőseire. Török Réka bejelentette: a Heti Napló riporteri munkája mellett szeptembertől az…

15:09 Mostantól ecstasyval is kezelhetik a… (Telex)

Ausztrália után másodikként engedélyezték az MDMA gyógyászati célú felhasználását.

12:27 A Politico arról írt, Magyarország kész újra… (Telex)

Tanács Zoltán az EU-pénzes mizéria legnehezebben érthető eleméről beszélt a lapnak, miután a kormány hétfőn bejelentette a feltételek teljesítését. Elmagyarázzuk, mi a helyzet a Horizont Európával.

13:45 Az ügyészség nevében támadnak zsarolóvírussal… (Telex)

Az ügyészségi alkalmazottak nevével visszaélő támadók céges iratokat zárolnak, és váltságdíjat követelnek.

12:39 Új modellt mutatott be az OpenAI, ami a cég… (Telex)

Greg Brockman szerint a GPT-6 Astra generációs ugrást jelent.

14:45 Kiderült, mi történik a kutya agyában, amikor… (Demokrata)

Az önkontroll jeleit találták a kutyák agyában.

14:51 Egyre gyorsabban tűnnek el Európa magashegyi… (PlanetZ)

Egy 21 éven át tartó európai vizsgálat szerint egyre gyorsabban tűnnek el növények a magashegységek korábbi élőhelyeiről. Bár a hegycsúcsokon összességében nő a fajok száma, a hideg környezethez…

12:51 Észak-Amerika erdeit egyre jobban fenyegetik… (PlanetZ)

Az erdők számára a klímaváltozás nemcsak több hőhullámot, szárazságot vagy erdőtüzet jelent. A magasabb hőmérséklet és a változó csapadékviszonyok olyan élőlények számára is új területeket nyithatnak…

13:51 18 éves francia gyöngyszem Szoboszlai oldalán (Infostart)

A Liverpool leigazolta a francia másodosztályú Saint-Etienne-től a 18 éves Djylian N'Guessant, aki januári érkezéséig az ugyancsak francia, de élvonalbeli Brest labdarúgócsapatában szerepel majd…

12:45 Bíróságra viszi a Chicago Sky elleni ügyét… (nbanews.hu)

Enes Kanter Freedom jogi útra tereli az augusztus végén történt incidensét a Chicago Sky ellen. A korábbi NBA-játékos közösségi oldalán jelentette be, hogy szövetségi panaszt nyújtott be, miután az…

13:39 "Sz.r munka" Neymar csúnyán nekiment… (Blikk)

Neymart már az első félidő után le kellett cserélni sérülés miatt a Santos kupamérkőzésén. A brazil világsztár szerint ennek a pálya talaja volt az oka. A labdarúgó Instagramon kelt ki a pályamunkások…

13:27 Kalapácsütés dönti el, melyik motort kell… (Autószektor)

A Toyota neve nem véletlenül vált a megbízhatóság egyik szinonimájává, de ők sem tökéletesek. Ezt az észak-amerikai Tundra tulajdonosai közül jó néhányan a saját bőrükön tapasztalták meg: a hatalmas…

12:27 Visszatérhet a teniszpályára a kokainnal a… (Blikk)

Ismét pályára léphet Nick Kyrgios. Az ausztrál sztárteniszező augusztus 4-én kapott egy hónapos eltiltást, miután június 22-én kokainra bukkantak a szervezetében egy spanyolországi ATP 250-es tornán…

14:27 Londonban is megjelentek az önvezető taxik (autopro)

Az Uber és a Wayve elindították robotaxik szolgáltatásukat Londonban.

13:15 Elstartolt a Cybercab, a Tesla kormány és… (Villanyautósok)

Sok érdekesség kiderült az autók műszaki megoldásairól, de bizonyos szempontból nagyon furcsa premier volt ez.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön