Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

21:27 Videón, ahogy az amerikaiak kilőnek három… (Telex)

Az USA szerint Irán célba vette két hadihajójukat rakétákkal, erre válaszoltak.

21:27 ByeAlex miniszoknyában? Egy látványos belépő… (rtl.hu)

A 18 éves Budavári Dóra "Sassy" már gyerekkora óta zenél és stúdiózik, ezért is döntött úgy, hogy az ország legnagyobb tehetségkutatójában teszi próbára magát. Az X-Faktor versenyzője már az első…

21:23 5 filmlegenda, aki már nem érhette meg utolsó… (Femcafe)

A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából, így…

21:21 Nem hosszabbított szerződést a cég a várandós… (rtl.hu)

Szeptemberre várja első gyermekét Torma András és vietnámi felesége, Tami, ám boldogságukat súlyos jogi bizonytalanság árnyékolja be. A veszélyeztetett terhes nő vendégmunkás tartózkodási engedélye és…

21:21 Új világtérképet fogadott el az ENSZ (Magyar Hírlap)

Afrika méretei végre arányosabbak lesznek.

21:21 Forradalom a láthatáron: olyan gyógyszer… (Femcafe)

Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet…

21:21 Új rekord született az amerikai kutakon (Infostart)

Mindenkori rekordot ért el a dízel üzemanyag átlagára az Egyesült Államokban pénteken.

21:15 Nem hosszabbított szerződést a cég a várandós… (rtl.hu)

Szeptemberre várja első gyermekét Torma András és vietnámi felesége, Tami, ám boldogságukat súlyos jogi bizonytalanság árnyékolja be. A veszélyeztetett terhes nő vendégmunkás tartózkodási engedélye és…

21:15 Panyi Szabolcs attól tartott, olvasói ellene… (SzMo)

Az újságíró szerint követőinek jelentős része Tisza-szimpatizáns, ezért kollégáival kérdésesnek látták, miként fogadják majd az új hatalmat érintő kellemetlen történeteket. A sok ezer támogató reakció…

21:03 Nem jár születésnapi szolgálatmentesség a… (Demokrata)

Írásbeli kérdést nyújtott be Novák Előd.

21:03 Jutalom és kitüntetés javaslatot tett… (Infostart)

Magyar Péter miniszterelnök kitüntetést és jutalmat javasol a paksi fenékküszöb építésén dolgozó munkásoknak és szakembereknek, akiknek a munkája hozzájárult ahhoz, hogy a Paksi Atomerőmű a Duna…

20:57 Tüntetést tartottak a Kossuth téren (Demokrata)

Budapesten tüntettek Magyar Péterék ellen.

20:57 Kapitány István: 800 vállalkozás jut… (SzMo)

Kapitány István a turizmus egyszerűbb, átláthatóbb és hatékonyabb működését célzó tervek között említette a programot. A miniszter a szombati Facebook-posztjában más fejlesztési, lakhatási és…

20:39 "Eljön a revans ideje" Fotókon a Kossuth… (SzMo)

A Pesti Srácok egykori főszerkesztője volt a legradikálisabb felszólaló a szombati kormányellenes tüntetésen. Beszédében a közmédia átalakítását és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi…

21:27 Videón, ahogy az amerikaiak kilőnek három… (Telex)

Az USA szerint Irán célba vette két hadihajójukat rakétákkal, erre válaszoltak.

21:03 Kedves szavakkal simogatta egymást Putyin és… (Telex)

Az orosz elnök üdvözölte az amerikait, Steve Witkoff megbízott pedig megköszönte a háromnapos fegyverszünetet moszkvai látogatásukon.

19:57 "Rájuk vigyázunk, nem Oroszországra" … (Infostart)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy beszélt az orosz fővárosban tárgyaló Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai küldöttekkel.

19:09 Négy rakéta csapódott egy iráni tankerbe (Infostart)

Rakétatámadás ért egy iráni olajszállító tartályhajót a Perzsa-öbölben, Harg szigetétől mintegy 11 kilométerre közölte szombaton az iráni média.

18:57 Magyar Péter állami kitüntetést és… (SzMo)

A miniszterelnök a közösségi oldalán javasolta a paksi atomerőmű hűtését biztosító szakemberek elismerését. A javaslat az augusztusi, Duna alacsony vízállása miatt végzett védekezési munkákban…

18:51 Üzent a német elnök az AfD várható győzelme… (Infostart)

Frank-Walter Steinmeier német elnök pénteken a demokrácia és jogállamiság védelmére szólított fel a Szász-Anhalt tartománybeli vasárnapi választás előtt, amely a közvélemény-kutatások szerint a…

18:39 Temérdek aranyon ül Szudán de hiába,… (Infostart)

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba  derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor,…

21:23 5 filmlegenda, aki már nem érhette meg utolsó… (Femcafe)

A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából, így…

21:21 Nem hosszabbított szerződést a cég a várandós… (rtl.hu)

Szeptemberre várja első gyermekét Torma András és vietnámi felesége, Tami, ám boldogságukat súlyos jogi bizonytalanság árnyékolja be. A veszélyeztetett terhes nő vendégmunkás tartózkodási engedélye és…

21:21 Forradalom a láthatáron: olyan gyógyszer… (Femcafe)

Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet…

21:15 Ebből a 6 jelből ismertem fel, hogy vége a… (Bien)

Nem egy nagy dráma, nem egy pofon vagy egy éjszakai kiabálás mondta ki helyettünk a végét, hanem hat apró, jelentéktelennek tűnő pillanat.

21:15 Óriási örömhír: megszületett Natalie Portman… (Glamour)

A 45 éves Oscar-díjas színésznő harmadik gyermekének adott életet, aki az első közös babája párjával, Tanguy Destable-lel. A boldog esemény Párizsban történt, és Natalie Portman szerint ez a terhesség…

21:09 Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz (InStyle Men)

A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.

20:45 Ez az 5 csillagjegy már messziről megérzi, ha… (Bien)

Van öt csillagjegy, amelyik szinte azonnal, ösztönösen megérzi, ha valaki csupán haszonszerzésből van mellette. Nézd meg, kik ők!

21:21 Új rekord született az amerikai kutakon (Infostart)

Mindenkori rekordot ért el a dízel üzemanyag átlagára az Egyesült Államokban pénteken.

21:15 Umenhoffer Péter: "Az ábécé legfontosabb… (Magyar Mezőgazdaság)

Umenhoffer Péterrel, a Bio-Nat Kft. cégvezetőjével beszélgettünk agráriumról, életről és hitvallásról, fordulatokról, amelyek mára cégvezetővé tették, és arról, hogy a profit valójában hogyan…

21:09 A 35 éves autópálya-koncesszió… (ProfitLine)

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.

20:45 Október elejéig közlekedik az Adria Intercity… (Növekedés)

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.

20:33 Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026 (Agrofórum)

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai…

20:33 Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt… (Portfolio)

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség…

20:21 Hogyan lehetne megállítani a nyugdíjas… (Haszon.hu)

A minimálnyugdíj 2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emelkedik. Ez azonban önmagában még nem elégséges a nyugdíjasokra leselkedő legnagyobb veszély elhárításához - kezdi friss hírlevelét Farkas…

20:33 Frei Zsolt: az asztrofizikai mérések már… (Infostart)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem adhat otthont a Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumnak, a projekt vezetője pedig arról beszélt az InfoRádióban, hogy Magyarország akár komoly…

14:45 A klímaváltozás ott fenyegeti a főemlősöket,… (PlanetZ)

Egy 424 főemlősfajt vizsgáló globális kutatás szerint a klímaváltozás különösen erősen fenyegetheti azokat a trópusi területeket, ahol evolúciós értelemben fiatal fajok koncentrálódnak.

13:09 Miért pont akkor van a legtöbb csőtörés,… (Telex)

Nyáron mintha gyakrabban találkoznánk az utcán hömpölygő vízzel, aminek több magyarázata is van. A csontra kiszáradt talajban a vezetékek is elmozdulhatnak, de az is okozhat csőtörést, hogy egyszerre…

12:51 Az ősi vas megmutatja, hogyan formálták át a… (PlanetZ)

Egy 1,2 milliárd évet átfogó kutatás szerint az ősi tengeri üledékek vastartalma nemcsak a Föld oxigénszintjéről árulkodik. A vas nyomai a hegységek kialakulását, a kontinensek mállását és a…

12:45 Az ősi vas megmutatja, hogyan formálták át a… (PlanetZ)

Egy 1,2 milliárd évet átfogó kutatás szerint az ősi tengeri üledékek vastartalma nemcsak a Föld oxigénszintjéről árulkodik. A vas nyomai a hegységek kialakulását, a kontinensek mállását és a…

11:39 Az idegenhonos fenyők gyorsabban nőnek és az… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás szerint az északi féltekéről a déli féltekére telepített fenyők akár négyszer gyorsabban nőhetnek, miközben az aszályokat is jobban viselik. A kedvező tulajdonságok ellenére…

09:33 Megszavazták, hogy a világ fokozatosan… (Telex)

Az országoknak nem kell kizárólag az új vetületet használniuk, az eddigi használata sem lesz tilos.

20:09 Amikor már az ajtó sem nyílik áram nélkül:… (Autószektor)

Az autóipar digitalizációja az elmúlt években nemcsak azt változtatta meg, mi történik a motorháztető alatt, hanem azt is, hogyan nyitunk ki egy ajtót. A Tesla által népszerűvé tett, karosszériába…

19:45 Ezt nem ússza meg a Crvena zvezda: súlyos… (Infostart)

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a Crvena zvezdát, amiért szurkolói a háborús bűnökért korábban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt egykori boszniai szerb katonai parancsnok…

19:33 Évi 40 millió dollárnál is többet kér Jalen… (nbanews.hu)

A Detroit Pistons egyik legfontosabb fiatal játékosának jövője továbbra is rendezetlen, Jalen Duren és a klub ugyanis egyelőre nem tudott megállapodni egy új, hosszú távú szerződés feltételeiről. A…

19:27 Feneketlen víznyelőnek tűnik a Csendes-óceán… (Drive)

Az oregoni Thor kútja mellett állva könnyen úgy tűnhet, mintha az óceán vizét egy hatalmas, feneketlen mélyedés nyelné el. A különös természeti képződmény dagály idején a leglátványosabb, amikor a…

19:21 Hivatalos: Piastrit megbüntették, a Ferrarié… (Racingline)

Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Olasz Nagydíj rajtrácsán, miután az időmérőn feltartotta Liam Lawsont.

19:15 Frontális karambol történt Újpesten (Autószektor)

Frontálisan ütközött össze két gépkocsi a IV. kerületi Megyeri úton, a stadion melletti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol lezárták az érintett útszakaszt a baleset…

19:03 Segélykiáltás a független benzinkutaktól (Autónavigátor)

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt közölte a…

18:15 Fotók: így gyülekezik a tömeg a Kossuth téren… (SzMo)

A pártpolitikától mentesnek ígért "Ne féljetek! 2.0" a hagyományos tüntetés és egy közösségi workshop elemeit ötvözi. Fotósunk már a helyszínen van.

18:39 5 apró változás az étkezésben, amely a… (EgészségKalauz)

A demenciára nem mindig a feledékenység hívja fel a figyelmet. Van, hogy egészen hétköznapi változások.

19:33 Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen,… (ATV)

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

18:09 Botrány 16 év után hívták meg Gálvölgyi… (Médiapiac)

Tizenhat év után kapott ismét meghívást a közmédiába Gálvölgyi Dorka, aki ezúttal nagyapjáról, a legendás bűvészről, Rodolforól beszélt. Bejegyzésében azt írta, hogy elsősorban édesanyja emléke és a…

18:03 Óriási a felháborodás a Szent Imre Kórház… (Demokrata)

Októbertől él a változás a szülészeten.

19:39 Demonstrációt tartottak a Kossuth téren a… (Infostart)

A közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói…

18:39 Rendkívüli! Büntetéshullám söpört végig az… (Pénzcentrum)

Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését Monzában, ahol így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

19:45 Huth Gergely a Kossuth téren: Eljön a revans… (Telex)

Ne féljetek! 2.0 címmel tartott ellenzéki tüntetést a Fidesz mellett korábban kiálló jobboldali sajtó több megmondóembere.

20:57 Tüntetést tartottak a Kossuth téren (Demokrata)

Budapesten tüntettek Magyar Péterék ellen.

18:09 Magyar Péter jutalmat és kitüntetést adna a… (Telex)

A miniszterelnök javaslatot tesz erről a kormánynak.

18:33 Putyin parancsot adott: rendkívüli okból az… (ATV)

Putyin háromnapos szünetet rendelt el a Kijev elleni légicsapásokban.

17:45 "A terror az terror" Trump izraeli… (Telex)

Mike Huckabee szokatlanul erős üzenetet küldött az izraeli kormánynak. Netanjahu koalíciójában szélsőséges telepeseket támogató erők vannak, amelyek több, amerikai állampolgárságú palesztin haláláért…

18:39 Temérdek aranyon ül Szudán de hiába,… (Infostart)

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba  derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor,…

19:57 "Rájuk vigyázunk, nem Oroszországra" … (Infostart)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy beszélt az orosz fővárosban tárgyaló Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai küldöttekkel.

18:57 Magyar Péter állami kitüntetést és… (SzMo)

A miniszterelnök a közösségi oldalán javasolta a paksi atomerőmű hűtését biztosító szakemberek elismerését. A javaslat az augusztusi, Duna alacsony vízállása miatt végzett védekezési munkákban…

19:09 Négy rakéta csapódott egy iráni tankerbe (Infostart)

Rakétatámadás ért egy iráni olajszállító tartályhajót a Perzsa-öbölben, Harg szigetétől mintegy 11 kilométerre közölte szombaton az iráni média.

18:51 Üzent a német elnök az AfD várható győzelme… (Infostart)

Frank-Walter Steinmeier német elnök pénteken a demokrácia és jogállamiság védelmére szólított fel a Szász-Anhalt tartománybeli vasárnapi választás előtt, amely a közvélemény-kutatások szerint a…

18:39 5 apró változás az étkezésben, amely a… (EgészségKalauz)

A demenciára nem mindig a feledékenység hívja fel a figyelmet. Van, hogy egészen hétköznapi változások.

18:09 A Ceauescu házaspár kedvenc Daciáját a… (Telex)

A Dacia 500 Lăstun poliészterből készült volna, végül fémlemezből csinálták. Kis fogyasztásúnak szánták, nem lett az. A története nem vicc, de számos vicc született róla.

18:15 4 módszer, amivel segíthetsz a gyermekednek… (Bien)

Az új osztályterem zsivaja, az ismeretlen arcok, a szünetben egymást kereső csoportok: sok gyereknek ez maga a rémálom, különösen, ha alapból óvatosabb, csendesebb típus.

17:57 Vasárnapi horoszkóp, szeptember 6.: három… (Éva Magazin)

Holnap egy félmondat, váratlan találkozás vagy különös felismerés segíthet meglátni azt, amit eddig talán szándékosan nem vettünk észre. A vasárnap nem feltétlenül hoz azonnali válaszokat, de…

18:15 Nem véletlen, kik a szüleink? Különleges… (Glamour)

Miért éppen hozzánk érkezik egy gyermek? Véletlen találkozás eredménye, a családi történet természetes folytatása, vagy egy olyan mélyebb lelki kapcsolódás, amely már jóval a születés előtt…

18:15 Ha unod, hogy mindenkin ugyanazt a parfümöt… (Joy)

Összegyűjtöttünk néhány karakteres, mégis könnyen viselhető illatot, amelyekkel garantáltan egyedibb leszel.

17:51 Új vezetőket keresnek a nemzeti parkok élére (Zöld Trend)

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit.

18:09 Botrány 16 év után hívták meg Gálvölgyi… (Médiapiac)

Tizenhat év után kapott ismét meghívást a közmédiába Gálvölgyi Dorka, aki ezúttal nagyapjáról, a legendás bűvészről, Rodolforól beszélt. Bejegyzésében azt írta, hogy elsősorban édesanyja emléke és a…

18:39 Rendkívüli! Büntetéshullám söpört végig az… (Pénzcentrum)

Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését Monzában, ahol így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

17:45 Sétálva átkelt a Tiszán egy férfi Tiszabőtől… (444.hu)

A mutatvány életveszélyes, senki ne csinálja utána.

17:57 Pusztít az erős szél: autókra és házakra… (Agroinform)

Több vármegyében és Budapesten is sorra riasztják a tűzoltókat. Kidőlt fák, leszakadt ágak és megrongált vezetékek okoznak problémát.

19:33 Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 36.… (Pénzcentrum)

Megkezdték az Ötöslottó 2026/36. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum. Várhatóan 19:35-re az is kiderül, elvitte-e valaki a 2 milliárd 410 millió forintos…

18:33 Elárulta miniszter: erre költenék az… (Portfolio)

Előkészítették az egészségügyi szakdolgozók bérrendezését, a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések pedig felgyorsultak. Az ágazatnak szánt 500 milliárd forintos pluszforrás legnagyobb részét…

19:15 Mutatjuk a listát: ezekben a szakmákban lehet… (Növekedés)

A hazai munkaerőpiacon számos olyan terület létezik, ahol felsőfokú végzettség nélkül is elérhető a havi bruttó 2 millió forintos vagy annál is magasabb jövedelem.

20:33 Frei Zsolt: az asztrofizikai mérések már… (Infostart)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem adhat otthont a Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumnak, a projekt vezetője pedig arról beszélt az InfoRádióban, hogy Magyarország akár komoly…

19:27 Feneketlen víznyelőnek tűnik a Csendes-óceán… (Drive)

Az oregoni Thor kútja mellett állva könnyen úgy tűnhet, mintha az óceán vizét egy hatalmas, feneketlen mélyedés nyelné el. A különös természeti képződmény dagály idején a leglátványosabb, amikor a…

17:39 Forma-1: Meglepetés a monzai időmérőn,… (Telex)

Az Alpine francia pilótája pályafutása első pole pozícióját szerezte meg.

18:57 Olasz Nagydíj - Gasly a pole pozícióban… (Autószektor)

A 30 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója, méghozzá azon a pályán, ahol karrierje első és eddigi egyetlen futamgyőzelmét aratta még 2020-ban.…

19:21 Hivatalos: Piastrit megbüntették, a Ferrarié… (Racingline)

Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Olasz Nagydíj rajtrácsán, miután az időmérőn feltartotta Liam Lawsont.

18:51 Russell nem csak a pályán kapott ki Gaslytól,… (Racingline)

Pierre Gasly felidézte a szintén Monzában megszerzett egyetlen F1-es győzelmét, George Russell méltatta ellenfelét.

18:15 A Byd tízezer ultragyors töltőt telepített… (Autószektor)

A BYD 2026 márciusában mutatta be Flash Charging stratégiáját, amelynek középpontjában a rendkívül nagy teljesítményű, akár 1500 kW csúcsteljesítmény leadására képes töltőrendszer áll. A vállalat…

17:47 Pokolból a mennybe: Gasly legyőzte az F1… (Racingline)

Hatalmas meglepetésre nem a Ferrari, a McLaren vagy a Mercedes egyik pilótája, hanem Gasly volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj időmérőjén.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön