Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

07:30 A pokol kapuja fölé építették Közép-Európa… (Drive)

Csehország tele van mesébe illő várakkal. Akad köztük egy, amelyet azonban leginkább horrortörténetekbe lehet beilleszteni, annyi rémisztő történet kapcsolódik hozzá. Prágától 60 kilométerre északra,…

07:30 Ekkora támogatást kaphatnak a diákmunkást… (Haszon.hu)

A Nyári diákmunka program keretében a munkáltatók jelentős állami bértámogatást igényelhetnek, ha júliusban és augusztusban 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos diákokat foglalkoztatnak.

07:30 Két nap alatt közel 10 fokot melegszik a… (SzMo)

A hét elején jelentős felmelegedés kezdődik, a vasárnapi 25 fokról keddre 34 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. A melegedést végig élénk, erős lökésekkel kísért nyugati-északnyugati szél és…

07:27 Madaras Norbert: Létfontosságú, ha nem is… (Pénzcentrum)

Kétszer nyert játékosként olimpiai bajnoki címet - Athénban és Pekingben - most pedig már évek óta a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozik azon, hogy ez sportvezetőként is "összejöjjön".…

07:27 Viszik a frontra az egyetemistákat (Infostart)

Egyetemi hallgatókat toboroz és visz a frontra az orosz hadsereg, drónpilótát faragnak belőlük.

07:27 Két sikeres színész is otthagyja a Szegedi… (Blikk)

Hivatalosan lezárult a Szegedi Nemzeti Színház 2025/2026-os évada, amelyet a színfalak mögött zajló munka és a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok folytatnak a nyári hónapokban. A következő évadra a…

07:24 Ki ne öntse ki a tojásfőzés után maradt… (EgészségKalauz)

Sokan egyből a lefolyóba öntik ezt az értékes folyadékot.

07:12 Orbán Viktor előtt is felsejlett az… (Hírstart Robot podcast)

Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

06:57 Méltatlanná vált a fideszes képviselő, újat… (Infostart)

Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is…

06:48 Akkugyárellenes tüntetés volt Debrecenben (ATV)

Ezres tömeg gyűlt össze pénteken este Debrecenben a régi városháza előtt, hogy nyomatékosan jelezzék: továbbra sem kérnek az akkugyárakból a város környékén.

06:18 Katona Csaba: Az ügynökakták nyilvánosságra… (ATV)

Üdvözlendőnek tartja az ügynökakták körüli társadalmi egyeztetést a Híradónknak nyilatkozó politikai elemző. Szerinte a hozzászóló szakértők akár építő javaslatokat is megfogalmazhatnak. A…

06:15 Váratlan lökések jönnek vasárnap (Infostart)

Szép nyárias nap lesz, egy-két heves szélrohammal.

05:51 Megszólalt Orbán Viktor, önkényuralomról… (Infostart)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök szerint az önkényuralom felé tart a Tisza-kormány.

05:48 Szijjártó bűncselekményt követett el? Nehéz… (ATV)

Csaknem 5 milliárd forintba kerültek Szijjártó Péter magángépes útjai 2022 és 2026 között. A Transparency International jogi igazgatója azt mondta: nem lesz egyszerű bizonyítani a bűncselekmény…

07:27 Viszik a frontra az egyetemistákat (Infostart)

Egyetemi hallgatókat toboroz és visz a frontra az orosz hadsereg, drónpilótát faragnak belőlük.

07:18 Az amerikai függetlenség 250. évfordulóját… (ATV)

Különleges ünnepséget tartottak szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében abból az alkalomból, hogy 1776. július 4-én, éppen 250 évvel ezelőtt fogadták el az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi…

06:45 Lángokban áll rengeteg magyar egyik kedvenc… (Infostart)

Újra és újra lángra kap a bozót Hvar szigetén, a levegőből kell oltani.

06:12 Emlékérme Donald Trump arcképével meglepő… (rtl.hu)

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatfelvételének 105 éves dokumentumai mellett Dondald Trumpről is szó esett a Fókusz Plusz szombati riportjában. Július 4-én Amerikának van születésnapja, és…

04:54 Hamenei ajatollah temetési szertartásán a… (Telex)

A Hezbollah és a Hamász küldöttei Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel is találkoztak a helyi média szerint.

01:24 Július 4.: ezért lett Amerika a világ egyik… (rtl.hu)

A szabadság földje vagy a lehetőségek hazája hosszan lehetne sorolni, mennyi állítás igaz az Amerikai Egyesült Államokra, de vajon mi az, amitől ez a kontinensnyi, történelmét tekintve fiatal ország…

00:32 Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök (Telex)

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

07:27 Két sikeres színész is otthagyja a Szegedi… (Blikk)

Hivatalosan lezárult a Szegedi Nemzeti Színház 2025/2026-os évada, amelyet a színfalak mögött zajló munka és a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok folytatnak a nyári hónapokban. A következő évadra a…

07:24 Ki ne öntse ki a tojásfőzés után maradt… (EgészségKalauz)

Sokan egyből a lefolyóba öntik ezt az értékes folyadékot.

07:21 Mindent megváltoztatott Magyar Péter… (Blikk)

Már megindult a mozgolódás.

07:18 7 virág, ami jobban bírja a hőséget… (Bien)

A muskátli, bár szép és szívesen ültetett növény hazánkban, nem mindig bírja a nagy kánikulát. Mutatjuk helyette a legjobb alternatívákat!

07:18 Két óriási rangadó jön a foci-vb-n Ez… (Promotions)

Szinte lehetetlen megjósolni az eredményt. Emlékezetes lesz a BrazíliaNorvégia, és az AngliaMexikó mérkőzés.

07:12 "Fegyelmi vétség indult ellenem" Hranek… (rtl.hu)

Hranek Dévid, az Exek csatája sztárja két évet töltött börtönben. A volt párja, Ahmed Vanessa minden nap levelet írt Dévidnek, és ő volt a hivatalos kapcsolattartója is. Egy veszekedés után azonban…

07:12 Napi horoszkóp: A Bika béremelést kaphat, a… (Glamour)

Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi…

07:30 Ekkora támogatást kaphatnak a diákmunkást… (Haszon.hu)

A Nyári diákmunka program keretében a munkáltatók jelentős állami bértámogatást igényelhetnek, ha júliusban és augusztusban 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos diákokat foglalkoztatnak.

07:27 Madaras Norbert: Létfontosságú, ha nem is… (Pénzcentrum)

Kétszer nyert játékosként olimpiai bajnoki címet - Athénban és Pekingben - most pedig már évek óta a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozik azon, hogy ez sportvezetőként is "összejöjjön".…

07:24 A szalicilsav szerepe messze túlmutat az… (Agrofórum)

A szalicilsav neve elsősorban a humán gyógyászatból lehet ismerős, de a növényélettanban legalább ennyire fontos szerepet játszik. Az elmúlt évek kutatásai egyértelművé tették, hogy ez a természetes…

07:18 Előbb AI-t kaptak a Starling Bank dolgozói,… (Fintech)

A brit Starling Bank a következő hetekben 130 munkatársától válik meg, miután a bank banki és technológiai csapatait mesterséges intelligenciára támaszkodva szervezi újra. A bank szerint: azért…

07:18 Az árakról mit mondjak? Amíg itt 1950 forint… (Telex)

Azt gondolná az ember, hogy a hőhullámban a Balaton partja is megtelik élettel, mégis, egyelőre csak hétvégente van mozgás a magyar tengernél. Ráadásul az erős forint sem tesz jót a Balatonnak.

07:18 A hűtő egyik legegészségesebb kincse (Magyar Mezőgazdaság)

A spenót nemcsak sokoldalú konyhai alapanyag, hanem kiemelkedően tápanyagdús zöldség is. Rendszeres fogyasztása hozzájárulhat a hosszú távú egészség megőrzéséhez, de ehhez az is fontos, hogy…

07:18 Vitézy: Brutális, felfoghatatlan pénzek… (Növekedés)

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-…

05:44 Egy új elmélet szerint az emberi agy nem… (Telex)

Szingapúri kutatók azt mondják: magyarázhatók lehetnek a mentális problémák azzal, hogy az agyunk egy teljesen másfajta világra fejlődött ki, mint amilyen most körülvesz minket.

05:42 Más lehet az egyik leggyakoribb stroke-típus… (Telex)

Ez magyarázatot adhat arra is, miért nem hatásosak a jelenlegi megelőző kezelések.

16:51 Amit most mértek az óceánokban, arra még nem… (Infostart)

A világ óceánjain a mérések történetében a legmelegebb júniust regisztrálták, és 2026-ban új rekordok születhetnek az El Nino és a globális felmelegedés együttes hatásának következtében jelentette…

16:48 Elindult a 10 éves csillagászati gigaprojekt:… (SzMo)

A Vera C. Rubin Obszervatórium hivatalosan is megkezdte tízéves égboltfelmérő programját Chilében. A percenként frissülő adatokat és riasztásokat a világ bármely kutatója ingyenesen elérheti.

16:18 Új vérzéscsillapító por menthet életeket (Demokrata)

A különleges anyag egy másodperc alatt gélt képez, és gyorsan lezárja a súlyos sebeket.

16:12 Hőkupola borult Philadelphiára, 43 fok is… (Telex)

Az egy dolog, hogy végre lesz értelme az ivószünetnek, de milyen extra terhelést jelent az ilyen hőség a játékosoknak?

15:42 A velünk élő azbeszt (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

07:30 A pokol kapuja fölé építették Közép-Európa… (Drive)

Csehország tele van mesébe illő várakkal. Akad köztük egy, amelyet azonban leginkább horrortörténetekbe lehet beilleszteni, annyi rémisztő történet kapcsolódik hozzá. Prágától 60 kilométerre északra,…

07:18 Az Ukrajnába exportált áram miatt kell… (Villanyautósok)

Megnéztük a számokat.

07:18 Foci-vb: Egy gól döntött a nyolc közé… (SzMo)

A dél-amerikaiak ezúttal is fegyelmezetten védekeztek, de Kylian Mbappé büntetőjével végül 1-0-ra győzni tudtak a végső sikerre is esélyes franciák. Az együttesre Marokkó vár a legjobb nyolc között.

07:00 Deschamps: Megkértem a két legerősebb… (Telex)

A paraguayi játékosok minden alattomos húzást bevetettek a franciák ellen a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

06:27 Hetvenkét éve a magyar válogatott még… (Blikk)

A magyar labdarúgás egyik legfényesebb sikere, egyben óriási csapás volt a hazai focira. 1954. július 4-én rendezték a Nyugat-NémetországMagyarország világbajnoki-döntőt, amelyet az Aranycsapat…

06:18 Csak Európával szúrt ki a Tesla, Amerika is… (Villanyautósok)

Nagyobb akku, nagyobb tengelytáv és egy hatodik ülés is jár a Model Y L-hez.

06:12 7200 forintért is találni szállást az Adria… (Drive)

Montenegrói nyaralásnál a legtöbben Kotort vagy Budvát választják, de aki igazán jó ár-érték arányú úti célt keres, annak a Budvához közeli Sutomoréval is érdemes számolnia. A tengerparti települést…

05:18 Ledöbbent az átvilágításnál Vitézy Dávid,… (ATV)

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám hangsúlyozta Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szombaton a…

05:18 7 vármegyénket áztatják vasárnap a zivatarok,… (Promotions)

Napokig tartó zivatarjelenségek várhatóak, néha nyári viharokkal.

04:48 A Fidesz váratlanul olyat mondott az NKA… (ATV)

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) illetékes kulturális kollégiuma által tavaly és idén odaítélt minden egyes támogatott pályázat kulturális célokat szolgált közölte a Fidesz országgyűlési frakciója…

04:18 Felfoghatatlan árcsökkentést jelentett a… (ATV)

Újabb 400 terméknél vezet be árcsökkentést a Lidl.

04:48 Zelenszkij nem ismeri el, hogy az oroszok… (Promotions)

Ukrajna és Oroszország véres háborúja egyre csak zajlik. Oroszország állítása szerint elfoglalták a masszív erődvárost, a donyecki Kosztyantinyivkát. Ukrajna ezt erőteljesen cáfolja

05:51 Megszólalt Orbán Viktor, önkényuralomról… (Infostart)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök szerint az önkényuralom felé tart a Tisza-kormány.

04:54 Miért jelennek meg a szilva termésén… (Agrofórum)

Szeretném megtudni, hogy miért jelennek meg a szilva termésén ragasztóra hasonlító csomók?

05:18 Ledöbbent az átvilágításnál Vitézy Dávid,… (ATV)

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám hangsúlyozta Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szombaton a…

04:48 A Fidesz váratlanul olyat mondott az NKA… (ATV)

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) illetékes kulturális kollégiuma által tavaly és idén odaítélt minden egyes támogatott pályázat kulturális célokat szolgált közölte a Fidesz országgyűlési frakciója…

04:18 Felfoghatatlan árcsökkentést jelentett a… (ATV)

Újabb 400 terméknél vezet be árcsökkentést a Lidl.

05:51 Megszólalt Orbán Viktor, önkényuralomról… (Infostart)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök szerint az önkényuralom felé tart a Tisza-kormány.

06:57 Méltatlanná vált a fideszes képviselő, újat… (Infostart)

Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is…

06:15 Váratlan lökések jönnek vasárnap (Infostart)

Szép nyárias nap lesz, egy-két heves szélrohammal.

05:48 Szijjártó bűncselekményt követett el? Nehéz… (ATV)

Csaknem 5 milliárd forintba kerültek Szijjártó Péter magángépes útjai 2022 és 2026 között. A Transparency International jogi igazgatója azt mondta: nem lesz egyszerű bizonyítani a bűncselekmény…

04:54 Hamenei ajatollah temetési szertartásán a… (Telex)

A Hezbollah és a Hamász küldöttei Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel is találkoztak a helyi média szerint.

06:45 Lángokban áll rengeteg magyar egyik kedvenc… (Infostart)

Újra és újra lángra kap a bozót Hvar szigetén, a levegőből kell oltani.

06:12 Emlékérme Donald Trump arcképével meglepő… (rtl.hu)

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatfelvételének 105 éves dokumentumai mellett Dondald Trumpről is szó esett a Fókusz Plusz szombati riportjában. Július 4-én Amerikának van születésnapja, és…

07:27 Viszik a frontra az egyetemistákat (Infostart)

Egyetemi hallgatókat toboroz és visz a frontra az orosz hadsereg, drónpilótát faragnak belőlük.

07:18 Az amerikai függetlenség 250. évfordulóját… (ATV)

Különleges ünnepséget tartottak szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében abból az alkalomból, hogy 1776. július 4-én, éppen 250 évvel ezelőtt fogadták el az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi…

05:18 7 vármegyénket áztatják vasárnap a zivatarok,… (Promotions)

Napokig tartó zivatarjelenségek várhatóak, néha nyári viharokkal.

04:48 Zelenszkij nem ismeri el, hogy az oroszok… (Promotions)

Ukrajna és Oroszország véres háborúja egyre csak zajlik. Oroszország állítása szerint elfoglalták a masszív erődvárost, a donyecki Kosztyantinyivkát. Ukrajna ezt erőteljesen cáfolja

04:18 Napi horoszkóp július 5: most derülhet ki,… (Promotions)

Részletes asztrológiai áttekintés és mai horoszkóp a csillagjegyeknek.

07:06 Mutatjuk az 5 legfontosabb részletet az új… (Hóvége)

Hatalmas változás előtt áll a hazai juttatási rendszer, amely idősek százezreinek a pénztárcáját érinti közvetlenül. Egyre több konkrétum lát napvilágot a kormány új terveiről, és végre kiderült,…

07:21 Mindent megváltoztatott Magyar Péter… (Blikk)

Már megindult a mozgolódás.

05:45 Megcsalás vetett véget Széphalmi Juliska és… (Blikk)

Hét éven át alkotott egy párt Széphalmi Juliska és Sánta Laci, kapcsolatukból pedig egy kisfiú is született. Szerelmüket végig szenvedély és igazi olaszos temperamentum jellemezte, a heves érzelmek…

04:48 Jön a nyolcaddöntők egyik legjobban várt… (Player)

Jön a harmadik és a negyedik nyolcaddöntő.

04:54 Miért jelennek meg a szilva termésén… (Agrofórum)

Szeretném megtudni, hogy miért jelennek meg a szilva termésén ragasztóra hasonlító csomók?

05:54 Eső nincs, mégis zöld a kertjük mit… (Agrofórum)

Mégis vannak kertek, amelyek ilyenkor is üdén zöldek. Mit csinálnak másként?

05:06 Nagyot zuhant az arany és az ezüst, itt a… (Telex)

A nemesfémek történelmi ralija megtorpant az év elején, de ez önmagában még nem jelenti a hosszú távú emelkedő trend végét, a legfontosabb strukturális hajtóerők ugyanis továbbra is változatlanok.

04:48 Új humanoid korszak jön: félvezető-óriás… (newtechnology.hu)

Az autóipar és a háztartási eszközök területén is terjedő automatizálás szintet lép: a humanoid robotok hamarosan nemcsak a gyárakban, hanem a szolgáltató szektorban és az otthonainkban is…

06:54 A kormányfő elmondta, milyen érvvel váltaná… (Növekedés)

Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot. Ezt a miniszterelnök Facebook-oldalán közölte szombaton, hozzátéve, hogy a…

06:15 Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell… (Menedzsment Fórum)

Nagyok az eltérések a régióban.

04:54 Megtetszett egy egzotikus növény az egzotikus… (Haszon.hu)

Egy egzotikus növény vagy különleges termés csábító nyaralási emlék lehet, ám komoly veszélyeket is rejthet. A külföldről hazahozott növényekkel olyan kártevők és kórokozók is bekerülhetnek…

05:42 Más lehet az egyik leggyakoribb stroke-típus… (Telex)

Ez magyarázatot adhat arra is, miért nem hatásosak a jelenlegi megelőző kezelések.

05:44 Egy új elmélet szerint az emberi agy nem… (Telex)

Szingapúri kutatók azt mondják: magyarázhatók lehetnek a mentális problémák azzal, hogy az agyunk egy teljesen másfajta világra fejlődött ki, mint amilyen most körülvesz minket.

05:06 Tizenegyessel lőtte be magát Franciaország a… (444.hu)

Paraguay sunyifocival próbálkozott, de az indulatok gerjesztésén túl sokra nem ment vele.

07:00 Deschamps: Megkértem a két legerősebb… (Telex)

A paraguayi játékosok minden alattomos húzást bevetettek a franciák ellen a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

06:18 Csak Európával szúrt ki a Tesla, Amerika is… (Villanyautósok)

Nagyobb akku, nagyobb tengelytáv és egy hatodik ülés is jár a Model Y L-hez.

04:30 Ezt nem vártuk: Kínában azonnal elkapkodták… (autopro)

Bár óriási vihart kavart a Ferrari Luce megjelenése, egyáltalán nem biztos, hogy üzleti szempontból rosszul járt a modellel az olasz luxussportautó-gyártó.

06:27 Hetvenkét éve a magyar válogatott még… (Blikk)

A magyar labdarúgás egyik legfényesebb sikere, egyben óriási csapás volt a hazai focira. 1954. július 4-én rendezték a Nyugat-NémetországMagyarország világbajnoki-döntőt, amelyet az Aranycsapat…

06:12 Talmácsi futamot vezetett fel, Bulega indul a… (Racing)

Farkas Kevin a negyedik, Lukács Tamás a tizedik helyen ért célba a V2 Future Champ Academy első misanói futamán.

06:12 40 éve született a Lamborghini… (Autónavigátor)

Negyven év telt el azóta, hogy a Lamborghini 1986 januárjában, a Brüsszeli Autószalonon leleplezte az LM002-t:

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön